RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A zárszámadási törvény és az Állami Számvevőszék jelentésének tárgyalásánál az oktatási bizottság az oktatásra próbált koncentrálni. Megállapítottuk - és ebben ellenzéki képviselőtársainkkal egyetértettünk -, hogy a zárszámadási törvény és az Állami Számvevőszék jelentése alapján az oktatásra fordított pénzek körül rend van, ezt viszonylag kis mértékben érinti a zárszámadási törvény. Vita igazából a 2000. év költségvetési folyamatairól bontakozott ki.
Ellenzéki képviselőtársaink azt állították, hogy a felsőoktatás területén az állami támogatás növekedése elmaradt az inflációtól. A zárszámadási törvény alapján megállapítható volt, hogy az állami támogatás mértéke 11,3 százalékkal növekedett, de ami még lényegesebb, hogy a bevételek a felsőoktatásban 32,5 százalékkal nőttek, és ez tette lehetővé, hogy a felsőoktatás kiadásai ennek következtében - működési kiadásokról beszélek - 22,5 százalékkal növekedtek az elmúlt évben. Ez a szám önmagáért beszél.
Vita bontakozott ki azon, hogy a bevételeket szabad-e ide számítani vagy nem. A bevételeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen állami eszközzel, állami vagyontárggyal érték el az intézmények ezeket a bevételeket.
Elhangzott a bizottsági ülésen az is, hogy a 2000. év nem volt kiemelkedő, de ha folyamatában nézzük a dolgot, akkor mind 1999-ben, mind 2001-2002-ben lényegesen nagyobb az állami támogatás növekedése a felsőoktatás területén.
Kritika fogalmazódott meg a világbanki hitel felhasználásával kapcsolatban is. Több forrást valóban nem használtak fel. Az Oktatási Minisztérium részéről elmondták, hogy fejlesztési terveket kellett készíteni, ezek elkészítése meglehetősen bürokratikusan ment. A pénz nem veszett el, maradványként felhasználódott; az idei évben folytatódik a munka, több mint 40 milliárd forintnyi beruházás folyik abból a pénzből, aminek felhasználása tavaly elkezdődött.
A közoktatás területén az az állítás hangzott el, hogy 4,8 százalékról 4,4 százalékra csökkent a GDP-nek az oktatásra fordított költségek aránya. A zárszámadási törvényben ezután megkerestük a pontos adatot, és a teljesítés 2000-ben 4,9 százalék volt, amelyből a felsőoktatás 1,5 százalékban részesült.
Elhangzott az is, hogy az állami újraelosztás mértéke 48 százalékról 38 százalékra csökkent 1990 és 2000 között.
Örömmel fogadtuk, hogy a zárszámadási törvényben 14 milliárd forint szerepel bérkompenzációra a magasabb infláció miatt. Úgy gondoljuk, hogy ez helyes, és azoknak a személyeknek, akiknek a fizetésemelkedése a magasabb infláció miatt alacsony volt vagy elmaradt az inflációtól, ebből a keretből a bérkompenzációra futni fogja.
Az ellenzék ebben a bizottságban is felvetette, hogy a demokráciával nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy a zárszámadási törvényben rendelkezik a kormány több mint 200 milliárd forint bevétel elosztásáról.
Tisztelt Ház! Ez a gyakorlat 1996 óta folyik, azóta a zárszámadási törvényben lehetőség van erre, és a parlament évente döntött hasonló módon. Itt kiemelném, hogy minden tételről a parlament dönt a zárszámadási törvény esetében.
A kormánypárti képviselők felvetették, érdekesnek tartják, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció három éven keresztül védte azt a metrószerződést, amit egy hónappal a választás előtt kötött Medgyessy Péter és Demszky Gábor, és ebben parlamenti felhatalmazás nélkül közel 200 milliárd forint elosztásáról rendelkeztek. Gyökeresen más az eset, ugyanis a zárszámadási törvény keretében a parlament dönteni fog erről a kérdésről; ebben az esetben, amit önök nem tartottak a demokráciával összeegyeztethetetlennek, viszont fel sem vetődött a parlamenti döntés szükségessége.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem