NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amit a módosító javaslatokról kellett, azt elmondtam. Nagyon röviden, két percben szeretnék szólni arról, hogy az elmúlt néhány hétben a magyar kormány és többé-kevésbé a magyar politika egésze jól vizsgázott ebben a kérdésben, és nagyon fontosnak tartom azt, hogy az elkövetkezendő hetekben, amikor számtalan bizonytalansági tényező fog kísérni bennünket - hiszen egy alapvetően új világhelyzet kezdődött el valóban -, tudja a kormány ezt a teljesítményét fenntartani, produkálni, amit az elmúlt két hétben tudott. Képes volt arra, hogy egyértelművé tegye a nemzetközi közösség számára a magyar álláspontot, és fontosnak tartom azt, hogy a nemzetközi közösség ezt egyértelmű álláspontként értelmezte. Az Egyesült Államokból és az Európai Unióból érkező visszajelzéseink is egyértelműen ezt igazolják.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az Európai Unió, amely szintén meghatározó tényezőként kíván a terrorizmus okainak kezelésébe bekapcsolódni, sikeresen tegye ezt, hiszen a közös kül- és biztonságpolitikának Macedónia után ennek a kérdésnek a kezelése rendkívül fontos tesztkérdése lesz. Ha ez az Európai Uniónak sikerül, akkor a problémához mindenféleképpen közelebb kerülünk; ha az Európai Uniónak nem sikerül, akkor az számunkra is mindenféleképpen nehézségeket és problémákat fog jelenteni. Ezért az, hogy a tárcaközi bizottság eredményes munkája révén miként tudja az Európa Tanács akciótervét a Magyar Köztársaság magára vonatkoztatni, rendkívül fontos kérdés.
Kérem a magyar politika minden szegletéből a támogatást a kormány számára. Nehéz külpolitikai időszak előtt állunk, és ez mindenféleképpen felelősségteljes magatartást követel meg mindannyiunktól.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem