HORTOBÁGYI KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

HORTOBÁGYI KRISZTINA
HORTOBÁGYI KRISZTINA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szintén Lezsák úr hozzászólására szeretnék reagálni, mégpedig az ajánlás 58. pontjában felvetett kérdésével vagy kételyével kapcsolatban, ahol elhagyásra javasoltuk a szociális munkásokra vonatkozó erkölcsi és egyéb megbecsülések törvénybe iktatását. Ennek az az indoka, hogy ezeknek az embereknek szükségük van erkölcsi és egyéb megbecsülésre, de mi arra szerettük volna felhívni a figyelmüket, hogy ennek törvénybe iktatása édeskevés. Igazából nem erre van szükségük, nem ez a paragrafus fogja megadni nekik azt a fajta társadalmi presztízst, amelyre óriási szükségük lenne.
Ha úgy gondolja, Lezsák képviselő urat bármikor nagyon szívesen összehozom jó néhány gyakorló szociális munkással. Beszélgessen velük, kérdezze meg, hogy milyenek az életkörülményeik, milyen körülmények között végzik a munkájukat, milyen az anyagi megbecsülésük, hogyan állnak hozzájuk általában a hivatalok dolgozói. Nagyon-nagyon sok olyan dolgot el fognak önnek mondani, amiből rögtön meg fogja érteni, hogy miért kevés és miért fölösleges ez az egy paragrafus, hogy miért nincs a 42. § (1) bekezdésére szükség.
(22.20)
Pénzre lenne szükség. Az biztosítaná a társadalmi megbecsülést, az jelezné feléjük, hogy a társadalomnak szüksége van a munkájukra, hogy az emberek és a hatalom - amit tulajdonképpen mi gyakorlunk, a törvényhozás - megbecsüli és támogatja őket. Nem az, hogy mondunk nekik néhány szép szót.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem