DR. SZABÓ ERIKA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ERIKA
DR. SZABÓ ERIKA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Szavazni csak a hivatalos szavazólapokkal lehet. Érvényes szavazatnak csak az minősül, amit a szavazólapon szereplő jelöltre adtak le, neve melletti "igen" vagy "nem" négyzetben elhelyezett két, egymást metsző vonallal.
Érvénytelen az a szavazat, amelyet nem a hivatalos szavazólapon adtak le, amelyről hiányzik a bélyegzőlenyomat; az a szavazólap, amelyből nem lehet kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a képviselő kire szavazott, és érvénytelen az is, ha a szavazólapot a képviselő átveszi, de nem dobja be az urnába.
A szavazási eljárás előkészítése során felmerült egy olyan szándék, amely szerint egyes képviselők a titkos szavazás során az egyik szavazólapot nem kívánják felvenni vagy vissza kívánják adni a szavazatszámláló bizottságnak. E szándék figyelembevételével az Országgyűlés jegyzői szükségesnek tartják a titkos szavazás eljárásában annak regisztrálását, hogy ki és milyen szavazólapot vett át. Ennek rögzítése nélkülözhetetlen a titkos szavazás végeredményének pontos megállapítása során.
Mindezt azzal a módszerrel kívánják biztosítani, hogy képviselői jelzés esetén a visszaadott vagy át nem vett szavazólapra rávezetik az országgyűlési képviselő nevét, névazonosság esetén a pártállást és a választókerületi megjelölést. Ezzel a jegyzők az adott szavazólapot érvénytelenítik.
Tájékoztatom önöket, hogy amennyiben a szavazólap kitöltését bárki elrontja, a szavazatszámláló bizottság urnánál tartózkodó tagjai azt bevonják, és helyébe új lapot adnak ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem