DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Bazsa György világosan beszélt: mivel nincs a költségvetésben, nem a költségvetési törvényt kell módosítani. Örülök, hogy a fideszes képviselők tegnapról mára megtanulták ezt a szabályt.
Másodszor: volt vagy nem volt 4 milliárd forint. Volt, hiszen szerepelt a Földművelésügyi Minisztérium pénzei között, tehát meg kell nézni, hogy mennyi maradt belőle, és el kell dönteni, hogy a maradék pénzt mire fordítsák, ez a kormány hatásköre. Az országgyűlési határozati javaslat arról szól, hogy a kormány döntse el, és jó célra fordítsa ezt a pénzt. Ha egy kormánynak módja van elvenni az állampolgároktól a pénzt, akkor módja van nekik adni is, módja van tehát a kormánynak arra, hogy annak a 80 ezer kisdiáknak, aki az idén kezdi az általános iskolai tanulmányait, egyszeri alkalommal, most és azonnal segítséget nyújtson. Örülök, hogy a javaslatunkat részben elfogadták, hiszen a határozati javaslatunk benyújtása után két héttel a kormány előállt azzal az úgynevezett 13. havi családi pótlékkal, ami 4 ezer forintot jelent. Már ennek is örülünk, csak azt szeretnénk mondani, hogy ez nem elég.
Kérem, a kormányt hatalmazza fel az Országgyűlés arra, hogy a durván 2 milliárd forintot hasznos és nemes célra fordítsa. Nem kell hozzá költségvetési törvénymódosítás, csak kormányozni kell tudni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem