VÁRHEGYI ATTILA

Teljes szövegű keresés

VÁRHEGYI ATTILA
VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által elmondottakat meg tudom erősíteni abban az értelemben, ami a Nemzeti Múzeumot díszítő szobrok történetére vonatkozik. Szkok Iván festőművész úr a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnökeként 1999 végén levélben kereste meg az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt, véleményt kérve a Nemzeti Múzeum tervtárában található Pollack Mihály-féle eredeti terveken szereplő, de soha meg nem valósult homlokzati domborművek kapcsán. Akkor Szkok úr még úgy fogalmazott, hogy - idézem -: "Szabad-e akár csak egy pályázat erejéig hozzátenni valamit egy történelmileg fontos épített ereklyénkhez?"
A hivatal akkori nemleges véleményének ismeretében 2001 tavaszán a művész megismételte a kérdést, az előzőnél határozottabb formában állítva annak szükségességét, hogy az eredeti vázlatok szerinti szobrászati díszek elkészítésével be kell fejezni a Nemzeti Múzeum főhomlokzatának szerinte félbemaradt kialakítását. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal ismételt szakmai állásfoglalásában, elismerve a javaslat gondolati tartalmának eredetiségét, továbbra is úgy foglalt állást, hogy a szobordíszek ne készüljenek el.
Az OMVH álláspontjával a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egyetért. Véleményem szerint a műemléki értékek védelme szempontjából is az a helyes, ha a reánk maradt értékeket változtatás nélkül őrizzük meg, de a Nemzeti Múzeum esetében ennél többről van szó: ez a kiemelkedő szimbolikus jelentőséggel bíró középület a ma ismert szobrászati díszeket nélkülöző formájában vált a magyar történelem kiemelkedő eseményeinek színhelyévé. Meggyőződésünk, hogy a művészi hitelesség szempontjából sem valósítható meg a Nemzeti Múzeum homlokzati frízének és a fülkébe tervezett szobroknak az elkészítése.
A javaslattevőnek a közelmúltban még egyszer, még határozottabban feltett kérdésére sem adható más válasz: a Nemzeti Múzeum főhomlokzati szobordíszei elkészítésének támogatása ma már nem pénzkérdés, hanem a történeti, szellemi valóság tiszteletének kérdése. A Nemzeti Múzeumnak a magyar történelemben betöltött egyedülálló, szinte kultikus szerepe visszafogottságra kötelez valamennyiünket. A soha el nem készült szobordíszek úgymond pótlása vélhetően nem hozzátenne, hanem elvenne ebből a spirituális értékből, ezért nem támogatjuk a megvalósítását.
Kérem képviselő úrtól válaszom elfogadását. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem