DR. VONZA ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. VONZA ANDRÁS
DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A régi hagyományokkal rendelkező hagymatermesztés az utóbbi években egyre nagyobb gondok elé, egyre nehezebb helyzetbe került.
Tudni kell azt, hogy a világ hagymafogyasztásában két tendencia érvényesül, az egyik az úgynevezett friss fogyasztásé, a másik a fűszerhagyma vonala. No, ezzel a második vonallal van a legnagyobb gondunk, nevezetesen: itt szárítmányt állítanak elő, és a szárítmány egy olyan termék, amelynél a sztenderd minőség nélkülözhetetlen, ahol meghatározó az íz, az aroma. Magyarországon a szárítmány esetében a termelőknél mutatkozik a legnagyobb probléma, aminek fő oka az, hogy szétesett, dezorganizált lett a termelés, csökkent a dughagymáról termelt hagyma mennyisége. A makói kétéves hagymánál a jövőben egyértelműen a fajtakérdés megoldása fogja eldönteni, hogy megmarad-e ez az iparág vagy sem. Általános gond a többi szárítmánynál is a termelői háttér.
A nemzetközi piacokat vizsgálva kijelenthető, hogy a magyar szárítmány kiváló minőségi jellemzőinek köszönhetően a legtöbb konkurens termékhez képest jóval magasabb áron értékesíthető szinte minden piacunkon. Az is igaz azonban, hogy az alacsonyabb árszintű termékek egyre erősebb versenyt támasztanak a magyar szárítmánnyal szemben.
A vöröshagyma országos vetésterülete ez évben a rendelkezésre álló információk szerint 6400 hektár, és a várható hozam 150 ezer tonna körüli mennyiség lesz. Ez azt jelenti, hogy a termőterület idén megközelíti a Hagyma Terméktanács által optimálisnak tartott 6500 hektárt, illetve a 142 ezer tonna mennyiséget.
Köszönöm szépen. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem