DR. FENYVESSY CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. FENYVESSY CSABA
DR. FENYVESSY CSABA (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Magam is tisztában voltam a bíróságok önálló szerepével és azzal is, hogy sem a Igazságügyi Minisztérium, sem a kormány nem befolyásolhatja a bíróságok döntéseit. De én nem is ezt kértem. Valószínűleg elkerülte államtitkár úr figyelmét felszólalásomnak a vége, ahol jeleztem, hogy itt joghézag van, és a joghézagot így vagy úgy lehet magyarázni a jelen helyzetben. Ez akadályozza ma a konkrét esetben több ezer állampolgár akaratát.
Azt kérdeztem, hogy a kormánynak vagy az igazságügyi tárcának szándékában áll-e ezt a joghézagot eltüntetni. Államtitkár úr azt mondta, hogy nem áll szándékában, hanem én kezdeményezzek önálló indítványt. Csak tájékoztatásul mondom az államtitkár úrnak, hogy az elmúlt három évben még nem volt olyan önálló törvénymódosítás, amit a MIÉP nyújtott be és a kormány támogatta volna.
Tehát az a válasz, hogy a joghézag megszüntetését a kormány nem akarja, hanem mi kezdeményezzük, ez nem elfogadható és nem is fogadom el a választ.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem