DR. FENYVESSY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A MIÉP helyi önkormányzati képviselője 2001 júliusában helyi népszavazást kezdeményezett Törökbálint nagyközségben a helyi településszerkezeti tervvel kapcsolatosan. Az aláírásgyűjtés során a szükséges aláírás-mennyiség összegyűlt, a választási bizottságok azonban 69 esetben az aláírásokat azért nyilvánították érvénytelennek, mert a személyazonosító jelek javítva lettek, de a javítás nem került szignálásra.
Kifogás alapján a Pest Megyei Bíróság 2001. július 20-án kelt jogerős határozatában a választási bizottságok határozatait hatályon kívül helyezte, és az aláírások újraszámlálását rendelte el a következő iránymutatással: "Nincs a jogi szabályozásban olyan előírás, hogy nem lehet javítani, illetve javítás esetén azt szignálni kell, az azonban nyilvánvalóan elvárható, hogy a javítás eredményeként a szükséges adatok megállapíthatók legyenek." Az újraszámlálás során a választási bizottságok a bíróság fenti iránymutatása ellenére döntő mértékben továbbra is érvénytelennek tekintették azokat az aláírásokat, amelyeknél a személyazonosító jel javításra került, de a javítás szignózása nem történt meg. A népszavazás elrendeléséhez csak 52 érvényes aláírás hiányzott.
Kifogás alapján a Pest Megyei Bíróság 2001. augusztus 3-án hozott újabb döntésében a választási bizottságok döntését - meglepetésre - helyben hagyta. A korábbi döntéshez képest tizennégy nap elteltével, a tanács összetételében egy személy megváltoztatásával a korábbitól homlokegyenest ellenkezően döntött ugyanaz a bíróság, ugyanabban a tényállásban.
A népszavazás a népfelség alkotmányos alapelvéből fakadó közvetlen hatalomgyakorlás. A bírói tanácsban két héten belül csupán egy tag felcserélése utáni újraértelmezése során a jogszabály tartalma korlátozódott, szűkült, egyértelmű törvényi rendelkezés hiányában. Azt mondják, itt joghézag van. Jelen esetben 2312 állampolgár akarata hiúsult meg egyetlen jogalkalmazó véleményeltérésén.
Az alkotmány 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján a kormány feladata az alkotmányos rend védelme és az állampolgárok jogainak biztosítása. Ennek érdekében várható-e törvénymódosítás annak pontosítása végett, hogy a választási bizottságok és a bíróságok ne tetszés szerint dönthessenek a népfelség gyakorlásának engedélyezéséről vagy - mint most esetünkben - annak szándékos akadályozásáról?
Várom államtitkár úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem