DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az alkotmány 2. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a szuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezése értelmében a választási eljárásban kifogással megtámadott döntés tekintetében a bíróság nem peres eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz.
Képviselő úr a konkrét esetben a népfelség korlátozásának veszélyét látja abban, hogy a bírói kontroll során eltérő jogértelmezésekre kerülhet sor. Tekintsünk most el attól, hogy ön - nyilván idő hiányában - igencsak töredékesen ismertette a bírói döntések indokait, és így az összkép megtévesztőre sikerült. Szükséges hát, hogy a bírói függetlenség alkotmányos elvének a sajátosságaira rávilágítsak. Megjegyzem, ezt a mai napon egy ízben az ön frakciótársa napirend előtti felszólalása kapcsán már volt módom megtenni.
Az igazságszolgáltatást hazánkban kizárólag a bíróságok gyakorolják. Az önálló hatalmi ágat képviselő bírói szervezet mind a szakmai, mind az igazgatási tevékenység irányítása tekintetében a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól függetlenül működik.
A bírói döntést a politikailag semleges bíróságok a többi hatalmi ágtól függetlenül hozzák meg, törvényben szabályozott eljárásban. Az egyes bírák a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.
Képviselő úr előtt is ismert, hogy a törvény 1997-ben megszüntette az igazságügy-miniszternek a bírósági igazgatással kapcsolatos jogosítványait, és e feladat ellátására létrehozta a kétharmad részben választott bírákból, egyharmad részben delegált tagokból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Ez az a szerv, amely a bírói függetlenség alkotmányos elvének megtartásával ellátja a bíróságok igazgatását, figyelemmel kíséri az eljárási határidők és az ügyviteli szabályok megtartását.
Végül az interpellációban felvetett ügyről engedjen meg néhány szót. Összességében arról tájékoztathatom önt, hogy a rendelkezésünkre álló információkból nem tűnik ki a népfelség korlátozása. Mint már megjegyeztem, az ügy ismertetése torzítóan egyoldalúra sikeredett az ön előadásában. Számos más okból is megszületett az a döntés, amely az ügyben végül is irányadó. A minisztérium természetesen nem mondhat véleményt konkrét bírósági határozatokról, azokat nem kritizálhatja, és főként nem bírálhatja felül.
Tájékoztatom képviselő urat, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak mint az OIT tagjának, nincs tudomása olyan jogértelmezési problémáról, amely esetleg felveti az Országos Igazságszolgáltatási Tanács beavatkozásának szükségességét. Amennyiben ezt a képviselő úr mégis szükségesnek tartja, kérem, jelezze azt közvetlenül az OIT-nál. Jelzem egyébként, hogy jogegységi eljárásnak esetleg helye lehet az ügyben, a vonatkozó törvényi előírások betartása mellett.
Továbbmenőleg arról sincs tudomásunk, hogy felmerült volna a választási eljárásról szóló sürgős felülvizsgálata az eset kapcsán. Amennyiben a képviselő úr szerint ez mégis indokolt volna, úgy kérem, hogy akár képviselői önálló indítvány formájában, akár az ügyben hatáskörrel rendelkező Belügyminisztériumnál kezdeményezze azt.
Kérem válaszom szíves elfogadását

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem