DR. KISS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS GÁBOR
DR. KISS GÁBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Pénteken vettem kézhez a gergelyiugornyaiak kétszáz aláírással megerősített panaszlevelét, ma faxon a hetefejércseiek részéről tizenkilenc panaszt vettem át, a gelénesiek, tarpaiak szintén hozzám fordultak, de nemcsak hozzám, hanem értesítettek arról, hogy Dávid Ibolya miniszter asszonyt is megkeresik a helyzetükben. Tákos, amelyik eddig úgy látszott, hogy semmilyen problémát nem jelent az újjáépítés szempontjából, panaszolta azt, hogy négy hete laknak kiköltözve, hozzá sem kezdtek a helyreállítási munkákhoz. Itt vannak olyan esetek, hogy úgynevezett melléképületnek minősítik a teljes összkomforttal berendezett volt lakást is, és három nemzedéknek nem építik újjá a lakását. Tehát nem a saját, jól felfogott szándékuk miatt maradnak pusztán sátorban, hanem kényszerűségből. Jártam olyan házban, ahol megbontották a lakóépületet, és összedőlt.
Látom ugyan az értelmes erőfeszítésnek sok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) látható eredményét a megyében, a válaszát - az ismételt kérdezés jogát is fenntartva - most még nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem