MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy a légi koordinációt nem züllesztették le, és teljesen más kérdés a privatizáció és a beruházások, amiről ön beszél. A Ferihegyi repülőtéri koordináció szervezeti átalakítását európai jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítése tette szükségessé, a vonatkozó nemzetközi és hazai rendeletek alapján Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtér igénybevétele esetén is érvényesíteni kell az átláthatóság, a semlegesség és az egyenlő elbánás alapelveit. Ennek olyan szervezeti felépítés felel meg, amelyben elkülönül egymástól az operatív kiszolgáló tevékenység és a résidőkiosztást végző repülőtéri koordináció, így a jogharmonizáció során egyúttal rendezettebb lesz a működtetés is.
Korábban a repülőtéri koordináció a hivatkozott rendeletben rögzítettnél lényegesen tágabb feladatkört látott el 29 emberrel. Az egy szervezeten belüli feladatvégzés így a semlegességet nem garantálta maradéktalanul. Ezért a közösségi jogszabályban is elvárt függetlenséget két szervezeti egység, a 6 fős repülőtéri koordinációs központ és a 19 fős repülőtéri operatív szolgálat létrehozásával kellett megteremteni.
A képviselő úr által említett személy felmentésére pedig fegyelmi eljárás keretében, az arra jogosult, a munkáltatói jogkört gyakorló LRI-vezető részéről került sor. Így az eljárást korai lenne minősíteni, tekintettel arra is, hogy munkaügyi per van folyamatban.
A repülőtéri koordináció helyzete pedig sem korábban, sem jelenleg érdemben nem érinti az LRI privatizációját. Az előkészítés alatt álló szervezeti szétválasztásra - mármint az LRI szétválasztására - szigorúan szakmai alapon kerül sor. Létrejön egy új, a légiforgalmi irányításért felelős költségvetési szervezet és egy, a Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőteret üzemeltető részvénytársaság, amelyet zártkörűen, egyszemélyes, százszázalékos állami tulajdonú részvénytársaságként alapítunk meg. Nincs veszélyben a nemzeti vagyon sem, hiszen Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtér teljes földterülete és épületei, illetve a 2/B terminál épülete továbbra is a magyar állam tulajdonában, kincstári vagyoni körben marad.
A 2/B terminál beruházása vagyonvesztést nem okozott, abban azonban igaza van a képviselő úrnak, hogy a korábbi ciklusban megkötött koncessziós szerződés a vagyon piaci értékét negatívan befolyásolta. Éppen ezért a jelenlegi átalakítási koncepció lényegesen eltér ettől. A korábbi kormány által kötött szerződés a külföldi befektetőnek ugyanis jelentős hasznot eredményezett, és a repülőtér fejlesztését a koncessziós szerződésben szabályozott kötöttségek miatt jelentősen gátolja. Így a mi koncepciónk egész más: a kettéválasztás során egy állami tulajdonban tartott, zárt körű, egyszemélyes, százszázalékos részvénytársaságot fogunk megalapítani.
Ami pedig a tájékoztatást illeti, a szakszervezetek az átszervezés főbb szakaszairól tájékoztatást kapnak, és lehetőségük van véleményük kifejtésére is.
Természetesen az átalakítás során igyekszünk azt is megvizsgálni, hogy gazdaságosabban működjön a repülőtér. Az átszervezések ezt az célkitűzést szolgálják.
Végezetül hadd hívjam fel még egyszer a figyelmet arra, hogy ne keverjük össze a légi közlekedés koordinációját, a repülőtér helyzetét egy beruházás pénzügyi konstrukciójának megvitatásával. Valóban, az a beruházás vitatható volt, ugyanakkor elmondható, hogy a Ferihegyi repülőtér működése biztonsági szempontból mindig is megfelelő volt, gazdaságilag és szervezetileg pedig a jelenlegi átszervezéseknek köszönhetően csak jobb lesz.
Kérem tehát a képviselő urat és a tisztelt Országgyűlést, válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem