DR. LENTNER CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Ház! A Forma–1 magyarországi közvetítése az országpropaganda egyik legjobb és leghatékonyabb eszköze. A közvetítés hetében a világ több mint kétszáz országában megjelenik Budapest és Magyarország képe. A Magyar Televízió a Hungaroring megépítésével egy időben építette ki a közvetítés műszaki feltételeit. Világszínvonalon közvetítette az eseményeket akkor is, amikor ennek reklámértéke még nem volt Magyarországon.
A 2001-ben lejáró szerződés megújítására a többségi állami tulajdonnal működő Hungaroring pályázatot írt ki. Két televízió pályázott, az MTV1, illetve az RTL Klub. A Hungaroring vezérigazgatója szerint mindkét pályázat magas színvonalon megfelelt a kiírásnak. Sokak megdöbbenésére a pályázatot az RTL Klub kereskedelmi televízió nyerte el. A megdöbbenést az indokolta, hogy a tenderkiírás 4. pontja szerint "a jelöltnek részleteznie kell, hogy milyen közvetlen, illetve közvetett hazai és nemzetközi tapasztalata van az autó- és motorsport-közvetítésben". Erre a pontra az RTL Klub csak negatív választ adhatott, hiszen semmilyen közvetítési múlttal nem rendelkezett.
Kérdezem államtitkár urat, hogyan dönthetett a többségi állami tulajdonú Hungaroring Rt. az RTL Klub mellett, amikor a pályázati felhívásnak nem felelt meg; amikor az RTL földisugárzás-lefedettsége alacsonyabb, mint az MTV1-é; az RTL Klub tulajdonosi szerkezete nem felel meg a médiatörvénynek, működése az ORTT kegyelméből ideiglenes; egyéb, nem dokumentálható szempontokra gondolni sem merek, államtitkár úr.
(13.20)
2002-től a világ nem Budapestről, nem Magyarországról, hanem az RTL-birodalomról láthat képeket.
Államtitkár úr, kérdezem, hogy az ön minisztere, aki "A hét" televízióműsor kérdései elől is elzárkózott, hogyan vélekedik erről a kérdésről.
Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem