DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Jól ismerem az eperleves- és a Junior-történetet, hiszen abban az időben én a főváros epidemiológus főorvosa voltam, és a szerencsétlen történet bennem is nagyon mély nyomokat hagyott. Az pedig, hogy azóta is előfordul, valóban a tárcát intézkedésekre kell hogy késztesse.
A közétkeztetés keretében történő élelmiszer-előállítással jogszabály foglalkozik, jogszabály rendelkezik erről. Ebben előírjuk, hogy milyen feltételeket kell teremteni az élelmiszer-előállítóknak, milyen minőségügyi belső rendszereket kell működtetniük, és előírjuk azt is, hogy a minőségi rendszereknek a működtetésében milyen nemzetközi előírásokhoz, szabályozásokhoz kell igazodniuk. Teljesen egyetértek azzal, a képviselő úr kérdésében megfogalmazott elvárással, hogy a mennyiségek növekedése a bizonytalanságot és az esetleges járvány- és fertőzésveszélyt nagyban fokozza. Éppen ezért a tárca úgy gondolja, hogy a minőségi elvárásokat növelnünk kell az élelmiszer-előállító nagyüzemekkel szemben, de most már halaszthatatlan, hogy mennyiségi korlátozásokat is bevezessünk. Ez nagyon érzékenyen fogja érinti a piacot monopolizálni szándékozó néhány nagyvállalatot.
A tárca alkotott egy rendeletet, amely pillanatnyilag tárcaközi körözésen van, ez a jó hír, tehát jogszabály fog születni az egy főzőkonyháról kiadható mennyiségek korlátozása vonatkozásában. A tárcaközi körözésen lévő jogszabályban 3000 adag/napban határoztuk meg az egy főzőkonyháról kiszállítható napi adagszámot, és 800 adag/napban az egyfajta ételből kiszállításra kerülő adagszámot.
Úgy gondolom, hogy képviselő urat megnyugtathatja a tárcának ez a törekvése. Remélem, hogy a tárcaközi körözésen a többi tárca is támogatni fogja.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem