DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Azért örülök külön ennek a kérdésnek, mert olyan problémát vetett fel, amelyet valahogy, úgy gondolom, kormány kormány után, képviselő képviselő után soha nem a súlyának megfelelően kezel.
Most ez a kormány, meggyőződésem szerint, világosan rájött, hogy a hulladékproblémát Magyarországon nem lehet tovább halogatni, megoldásokat kell keresni. Hogy néhány számmal terheljem képviselőtársaimat - talán azokat is, akik hallgatják ezt -: Magyarországon összesen 728 engedélyezett lerakót tartottunk, tartunk számon, és írd és mondd, ebből 73, tehát 10 százalék, amely műszakilag megfelelő volt. Ez a helyzet egy örökölt helyzet, nem egy év, nem két év, nem is tíz év, hanem hosszú időszak öröksége.
De ezen túlmenően Magyarországon a feltárások szerint több mint tízezer olyan pont van, ahol súlyos szennyezőforrások lehetnek, és amelyeket fel kell számolnunk. Ezen a téren örömmel jelenthetem itt most a tisztelt Háznak, hogy Garéban, az annyit emlegetett Garéban augusztus 18-án szerződés szerint befejeztük az elszállítást 14 ezer tonna veszélyes hulladékra, és a még ott maradt - mert utóbb feltárás útján előkerült - 3 ezer tonnát december végéig szintén elszállítjuk. De ez csak egy pont, én is tudom.
Ezzel szemben, amit mégis biztató hírként mondhatok a képviselőtársamnak, az a következő. Tisztelt Képviselőtársam! Az eltelt években, 1998 óta nyolc olyan regionális hulladéklerakó készült el, amely 1 millió 595 ezer embert szolgál ki; jelenleg épül 16 darab - ez 1 millió 908 ezer embert szolgál ki -, és ha ezeket a számokat nézzük, akkor már biztatóbb jövő elé tekinthetünk. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem