DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Bocsánatot kérek, az időt rövidítettem. Tisztelt Képviselőtársam! Említette a képviselőtársam az ISPA-programot, és erről hadd szóljak még egy gondolatot, mert jó, ha a közönség erről többet is tud, és talán a képviselőtársaim is.
A már megindult programok 1,2 millió embert érintenek. Ez egy óriási szám! ISPA-támogatással épülnek Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Miskolc, Szeged és Szolnok térségében olyan hulladékkezelő helyek - és ezek már nem lerakók, hanem hulladékkezelő helyek -, amelyek, ha megvalósulnak, ezekben a térségekben munkaerőt kötnek le, kifejezetten hasznosak a térségnek, és hosszú-hosszú távra, több évtizedre megoldják a térség hulladékproblémáját.
(14.00)
Ezek alapvető kérdések, és oly ritkán dicsérik a pénzügyi kormányzatot, azért hadd dicsérjem most én környezetvédelmi miniszterként a pénzügyi kormányzatot, mert az ISPA-programok mellé nem lehetetlenítették el azt, hogy ez megvalósuljon, mellétették a költségvetésből azt a magyar forintot, amire szükség volt. Én azt gondolom, hogy ez lehet a jövő a következőkben is. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem