ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt rövid időszakban a környezetvédelmi tárca rendkívüli erőfeszítéseivel jelentősen felgyorsította a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtását szolgáló jogszabályok kidolgozását. Ez a kedvező fordulat azonban további kérdéseket vet fel a végrehajtáshoz szükséges és a jogszabályokban, valamint az országos hulladékgazdálkodási tervben megfogalmazott feladatok megvalósíthatósága és az ezekhez szükséges programok adminisztrációs hátterének megteremtése ügyében. Vajon-e jogszabályok időben elkészülnek-e az EU-csatlakozás várható időpontjáig?
Vélhetően a végrehajtás - lemérve a tárca utóbbi időben tett eddigi jó munkáját - összhangban lesz az EU hulladékra vonatkozó irányelveivel, és környezetvédelmi szempontból az elvárásoknak megfelelően alakulhat. Ezt látszik igazolni az is, hogy a parlament környezetvédelmi bizottsága elé a közelmúltban beterjesztett, igen gondosan elkészített országos hulladékgazdálkodási terv, amely a nemzeti környezetvédelmi program tervezési periódusához igazodóan a 2003 és 2008 között elérendő célokat, valamint a célok elérését biztosító intézkedéseket és programokat jelöli ki, épít a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtását biztosító jogszabályokban foglaltakra. Ebben a programban megfogalmazódnak azok a feladatok is, amelyek megvalósítása teendőket jelent az egyes gazdasági szektorokra vonatkozóan, beleértve a közigazgatási, hatósági szervezetek, valamint az ipar és a mezőgazdaság teendőit, amelyekhez pénzügyi források meglétére vagy megszerzésére van szükség, hogy ez a rendkívül fontos program megvalósulhasson.
Mindezek alapján kérdezem a miniszter urat, hogy a végrehajtáshoz szükséges feladatok, illetve az országos hulladékgazdálkodási tervben foglalt programok megvalósítására a jelenlegi költségvetésben biztosított pénzügyi kereteken túlmenően milyen esélyeket lát további pénzügyi források megszerzésére, hogy a hosszú távú, Magyarország számára rendkívül fontosnak tartott program megvalósulhasson.
Várom miniszter úr válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem