KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Három héttel ezelőtt ugyanara a kérdésre szerettem volna választ kapni, mint amit most felteszek, vagyis hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy olyan személynek, aki az önök kormányától felelős beosztást kap állami vállalatnál, például a Dunaferrnél. Matolcsy miniszter úr nem adott érdemi választ, remélem, hogy önnel sokkal jobban fogok járni. Azóta dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr viszont korrektül válaszolt arra a kérdésemre, hogy milyen fejlemények vannak Pomázi Csaba új Dunaferr-vezérigazgató-helyettes, egyébként igazgatósági tag üzlettársa elleni büntetőeljárás kapcsán. Ezek között három ügyben megtörtént a vádemelés, három ügyben még folyik a nyomozás. Ezen ügyek közül kettőről Pomázi Csaba szerepét illetően a legfőbb ügyész úr árnyaltan fogalmazott: "Az említett ügyekben a tényállás felderítése még folyamatban van, a nyomozó hatóság az eddig beszerzett adatok alapján Pomázi Csabát gyanúsítottként nem vonta be az eljárásba. Az érintett ügyek csalással, adócsalással és sikkasztással kapcsolatosak." - ahogy erről a legfőbb ügyész úr tájékoztatott. A fiktív számlákat befogadó és minden valószínűség szerint áfákat visszaigénylő cégek egyikének ügyvezetője Pomázi Csaba volt, másutt tulajdonosi érdekeltsége volt.
Kérdés tehát, miniszter úr, valóban minden ismeret birtokában nevezték-e ki az egyik legnagyobb állami cégcsoporthoz vezető tisztségviselőnek Pomázi Csabát. Képes-e a nevezett makulátlanul ellátni a feladatát, ha korábbi gazdasági tevékenysége miatt, akár csak tanúkénti minőségében is sűrűn kell majd látogatnia a tárgyalótermeket? Várom miniszter úr korrekt és mélyreható válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem