KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A II-es a címben arra utal, hogy az elmúlt plenáris héten hasonló kérdéssel fordultam a miniszteréhez, és akkor ön válaszolt. Ön azonban beszélt uniós csatlakozásról, Széchenyi-tervről és számos más, az érintett vállalkozók számára a felvetett problémákra megoldást nem jelentő, nem kínáló dologról, pedig itt nem másról van szó, mint 27 ezer fuvarozó kisvállalkozás és családi vállalkozás sorsáról. Mivel a feltett kérdésre sem akkor, sem azóta az érintettek nem kaptak választ, most a plenáris ülésen interpelláció formájában kívánom kérdéseimet elismételni.
A közúti áruszállítás területén az Európai Unióba való belépés pillanatától várható, hogy jelentős versenyre kell számítanunk. A közelmúltban a Közlekedési Minisztérium egy rendeletet jelentetett meg, amely a közúti árufuvarozási szakma folytatását rendkívül súlyos műszaki és anyagi körülményekhez köti anélkül, hogy ehhez segítséget nyújtana az érintetteknek. Indoklásként az uniós igényekre hivatkozott az államtitkár úr a múlt héten, de ez a rendelet segítség és támogatás nélkül nem a vállalkozások felkészülését segíti, hanem éppen ellehetetleníti azokat, mire a csatlakozás időpontja elérkezik. Csak példaként szeretném megemlíteni, hogy a folytatás feltételeként szabja a rendelet, hogy egy jármű esetén 2,5 millió, további járművek esetén járművenként közel 1,5 millió forintos saját tőkét kell igazolnia azoknak a kis- és családi mikrovállalkozásoknak, amelyek a 80-as évek végén, a 90-es évek elején jöttek létre, és amelyeknek nemhogy a járműpark garanciáját jelentő 5-8 millió forintos saját tőke igazolása, de sok esetben egy-két IFA-juk vagy hasonló teherjárművük megújítása, korszerűsítése is szinte lehetetlen feladatot jelent a napi megélhetés mellett.
Mindezeket súlyosbítja, hogy a rendelkezés diszkriminatív, hiszen tíz jármű fölött már a flotta jelleg miatt nem kell felmutatni a nagyobb járműparkkal dolgozó cégek részéről ezeket a biztosítékokat. Hasonlóan szakmai kritériumokhoz is köti a további folytatást olyan emberek esetében, akik húsz-huszonöt éve ezt a munkát végzik.
Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni az államtitkár úrnak:
1. A 27 ezer fuvarozó vállalkozóból hányan voltak, akik a Széchenyi-terv pályázataiból támogatást nyertek új teherautó vásárlására, hiszen ön erre hivatkozott?
2. Mi okozza azt a megkülönböztetést, hogy csak tíz járművel nem rendelkező kisvállalkozásokat sújt a rendelkezés?
3. Miért nem nyújt semmiféle érdemi támogatást a jellemzően családi fuvarozó kisvállalkozásoknak a kormány?
4. Tervezik-e mindezek miatt a rendelet változtatását? Várom válaszait. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem