DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Csurka István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene dr. Fekete Ágnes Eszter, mint a Meixner Alapítvány meghatalmazott jogi képviselője, feljelentést tett rágalmazás vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt.
A feljelentés szerint a Magyar Fórum 2000. december 14-i számában "Magyar szemmel" címen Csurka István a magyarság és a demokrácia helyzetét tárgyalja, és többek között megállapítja, hogy a különböző szekták, a kisegyházak és különösen a szcientológusok komoly veszélyt jelentenek a magyar demokráciára. Példaképpen hozza fel, hogy a szcientológusok félelmetes és gonosz támadása Budapest XV. kerületében bontakozott ki, amikor is a Tóth István Általános Iskolát átvette a szcientológus egyház, és az azt üzemeltető alapítvány a kezébe kaparintotta mind az iskola, mind a néhai Meixner Ildikó vagyonát oly módon, hogy megrohanták őt a halálos ágyán a szcientológusok, és magukra íratták a vagyont, valamint Meixner Ildikó módszerének alkalmazási jogát, és ehhez okiratot is hamisítottak. Hivatkozik arra, hogy ezt a kerületi ügyészség is megállapította "a nyomozást egyébként a cselekmény társadalomra veszélyességének csekéllyé válása miatt megszüntető határozatában". Eddig az idézet.
Az idézett cikkrészletben foglaltak a feljelentő álláspontja szerint megfelelnek a Btk. 179. § (1) bekezdésében foglaltaknak, amely szerint aki másról a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, rágalmazást követ el. A feljelentő álláspontja szerint az idézett cikkrészletben foglaltak a Meixner Alapítvány kuratóriumának tagjaira súlyosan becsületsértők.
A mentelmi bizottság az ügyet a 2001. szeptember 18-ai ülésén tárgyalta. A többségi álláspont szerint a bizottság a cselekmény büntetőjogi értékelésével hatáskör hiányában nem foglalkozott. A bizottság álláspontja szerint az érintett képviselő a feljelentő által sérelmezett újságcikkben tett nyilatkozatával nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátait, ezért az annak büntetőjogi értékelésére irányuló törekvés zaklató jellegű és zavarná a képviselői tevékenységét.
(20.50)
A mentelmi jog felfüggesztésének mellőzése egyébként nem akadályozza a feljelentőt a hatékony polgári jogi eszközök igénybevételében.
Mindezekre tekintettel a mentelmi bizottság többségi szavazattal - 7 igen, 5 nem - azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Csurka István országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem