DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást mint állami feladatot kizárólag a bíróságok gyakorolják az alkotmány értelmében. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról egy 1997-es törvény szól. Az önálló hatalmi ágat képviselő bírói szervezet mind a szakmai, mind az igazgatási tevékenység irányítása tekintetében a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól függetlenül működik. A bírói döntést a politikailag semleges bíróságok a többi hatalmi ágtól függetlenül hozzák meg törvényben szabályozott eljárásukban.
Az egyes bírák mint az igazságszolgáltatási feladatot ellátó jogalkalmazók függetlensége azt jelenti, hogy a bírák a jogszabályok alapján meggyőződésük szerint döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók. Az így hozott egyedi bírói döntés végleges, az érintettekre kötelező és végrehajtható.
A törvény előtt természetesen minden magyar állampolgár egyenlő. A bírói hatalom egyetlen alkotmányos korlátja az, hogy a törvényeknek és más jogszabályoknak alá van rendelve. A bírósági ügy érdemébe az igazságügy-miniszter semmilyen formában és módon nem avatkozhat be. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló említett törvény megszüntette az igazságügy-miniszter igazgatási jogosítványait, és e feladat ellátására hozta létre a kétharmad részben választottbírákból, egyharmad részben pedig delegált tagokból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Ez az a szerv, amely a bírói függetlenség alkotmányos elvének megtartásával ellátja a bíróságok igazgatásának központi feladatait, figyelemmel kíséri az igazgatásra vonatkozó szabályok érvényesülését, az eljárási határidők és az ügyviteli szabályok megtartását.
Az OIT delegált tagsága, úgy, mint az igazságügy-miniszter, két országgyűlési bizottság képviselő tagjai, a legfőbb ügyész és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, alkotmányos garanciák mellett lehetővé teszik, hogy más hatalmi ágak képviselői is részt vegyenek a bírósági szervezet működtetésében, anélkül azonban, hogy más hatalmi ágakkal bármiféle összefonódás jönne létre.
(9.10)
Tisztelt Képviselő Úr! A bevezető részben próbáltam érzékeltetni önnel, a Házzal és valamennyi állampolgárral, nézővel, hallgatóval, aki követi ezt az ülést, hogy a kormány lehetőségei mire terjednek ki, és mire nem terjednek ki. Azt tudom önnek mondani, hogy Princz Gábor úrnak az én szerény megítélésem szerint különösebb oka az önelégült kávészürcsölésre nincs, hiszen a nyomozati eljárás ellene folyamatban van, ügyészi felügyelet mellett. Az ügy értesüléseim szerint hamarosan lezáródhat.
Egyetértek önnel abban is, hogy az ön által felhozott ügyek, a Postabank-, a CW Bank-ügy kapcsán, bizony fel kell vetni a politikai felelősséget is, és meg kell kérdezni, hogy hogyan hívták akkor a Magyar Köztársaság pénzügyminiszterét, amikor ezek az ügyek megtörténtek, amikor ezek a százmilliárdos veszteségek a magyar államot, vele valamennyi magyar adófizetőt érték. (Dr. Kis Zoltán közbeszól.) Medgyessy Péternek hívták a pénzügyminisztert. (Kuncze Gábor: Miért nincs vizsgálóbizottság - Dr. Kis Zoltán: Három éve kérjük, hogy vizsgáljuk ki!)
Ön felemlítette azt is, hogy Kunos Péter nem töltött elég időt a rács mögött. Szeretném emlékeztetni önt arra, hogy annak idején meglehetősen nagy vitát váltott ki a közvéleményben, és különösen ellenzéki oldalról vitatták az igazságügy-miniszternek azt a döntését, amellyel a köztársasági elnök Kunos Péter számára nyújtott kegyelmi elhatározását nem jegyezte ellen. Ennek volt köszönhető az, hogy Kunos Péter, a bűncselekményt elkövetett bankár, börtönbe kellett hogy vonuljon, először az elmúlt tíz évben, a rendszerváltoztatás óta. (Közbeszólások az SZDSZ soraiban.)
Az M3-as autópályával kapcsolatos ügyet is felemlítette, földlopásnak szokás ezt a... (Kuncze Gábor: Becseréltétek a Schlecht Csabára!) Képviselő úr, szívesen megvitatom önnel ezt a kérdést majd külön, most Rozgonyi képviselő úrnak válaszolok, nem Kuncze Gábornak. (Közbeszólások az SZDSZ soraiban.) Az M3-as autópálya kérdésében földlopásról szoktak beszélni; nem lopás történt, hanem engedély nélküli bányászkodás, e tekintetben a Strabag Rt. ellen büntetőeljárás folyt, illetve az ő képviselői ellen; a tavalyi esztendőben a Legfőbb Ügyészség, illetve az ügyészségi szervezetek megszüntették ezt a nyomozást. Értesüléseim szerint ennek a döntésnek a felülvizsgálata (Az elnök jelzi az idő leteltét.) folyamatban van, miután az ügyészségi megszüntető határozatnak nincs kötő ereje, nincs jogereje, ezért erre mód és lehetőség van. A Cereol-ügyben pedig még nincs írásba foglalt ítélet, tehát arról nem tudok nyilatkozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem