BORKÓ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

BORKÓ KÁROLY
BORKÓ KÁROLY, a területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága 2001. szeptember 19-ei ülésén tárgyalta az előttünk fekvő, 5001. számon jegyzett, "A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról" címet viselő törvénymódosítást.
A bizottsági ülésen az érzelmeket sem nélkülöző vita nem csupán a jelen módosítást tárgyalta, de össze is hasonlította azt az előző szociálliberális kormányzat intézkedéseivel, leginkább a Bokros-csomaggal.
(10.00)
A Bokros-csomaggal ellentétben, amely majd' minden társadalmi csoporttól, a nyugdíjasoktól, a családoktól, a felsőoktatásban tanulóktól elvett, a jelen törvénymódosítás jelentős társadalmi rétegeket, mintegy hárommillió adófizető polgárt hoz kedvezőbb helyzetbe. Mint az a bizottság előtt is elhangzott, a törvénymódosítás zömét elsősorban a kormányprogram megvalósításához köthető szja-módosítások adják. Ezek terjedelmükben kisebb, de a polgárok életére gyakorolt hatásukban igen jelentős és fontos személyi jövedelemadó-változásokat tartalmaznak, a nyugdíj teljes adómentességét, a gyerekes családok további támogatását, az otthonteremtéshez nyújtott segítség bővítését, a mezőgazdaságból élő családok adókedvezményeinek szélesítését.
Így a bizottság kormánypárti képviselői igen nagyra értékelik a kormány azon javaslatát, mely szerint 2002-től kezdődőn a nyugdíj teljesen adómentes. Eddig a dolgozó nyugdíjasok a nyugdíjuk után, azt munkajövedelmükkel összevonva, progresszív módon adóztak. Ez a módosítás 320 ezer dolgozó nyugdíjast érint (Keller László: Hetvenezer!), a kormány ezzel is igyekszik a nyugdíjasok életét könnyíteni.
Hasonlóan jelentősnek ítéljük a gyermekes családoknak természetben juttatott, gyermekenkénti tízezer forint értékű iskolakezdési támogatás adókedvezményét. Eddig ezek értéke - az iskolafelszerelés, tankönyv s a többi - teljes egészében hozzáadódott a szülők adóalapjához, amely után akár 40 százaléknyi adófizetési kötelezettség is járult. Ezt a módosítás hatályon kívül helyezi, aminek révén 550 ezer családnak könnyíthetjük az iskolakezdést.
A kormány kiemelt figyelmet szentel az otthonteremtési támogatásnak. Jelenleg a lakásvásárlásra, -építésre felvett hitelek évi törlesztésének 20 százaléka, de maximum 35 ezer forint írható le az adóból. A módosítás tartalma szerint ezt a kormány visszamenőleges hatállyal, tehát 2001. január 1-jétől úgy javasolja módosítani, hogy az adóból leírható rész a törlesztőrészlet 40 százaléka, s maximum 240 ezer forint legyen. A vizsgálatok szerint ez a módosítás jelenleg százezer, a jövő évben kétszázezer főt fog érinteni, illetve családot hoz kedvezőbb anyagi helyzetbe. A bizottsági ülésen is elhangzott - emlékeztetnék rá -, hogy ameddig az előző szociális-liberális kormányzat a tőkebefektetéseket, a tőkejövedelmeket részesítette adókedvezményben, a polgári kormány az otthonteremtéshez nyújt támogatást, ahhoz ad adókedvezményt.
A mezőgazdaságban dolgozó gazdaságok helyzetét javítja, gazdálkodásukat könnyíti az a módosító javaslat, amely jelentősen, 50 százalékkal emeli az összeghatárt, 4 millióról 6 millió forintra, ameddig a mezőgazdaságban vállalkozó a tevékenységét mint kistermelő végezheti. Így a bevétel 40 százalékát költségátalány formájában leírhatják az adóalapjukból, ami 2,4 millió forintot jelent. Amennyiben magánszemély családi gazdaságnak termőföldet értékesít, nem kell a föld ára után személyi jövedelemadót fizetni. A családi gazdaság 300 hektárig vagy 6000 aranykorona értékig a föld szerzését illetékmentesen végezheti, illetve ha a családi gazdaság örökléssel jut földterülethez, annak 75 százalékos illetménykedvezményét veheti igénybe.
Az imént említett módosító csomag terjedelmében kisebb részt foglal magában, a nagyobb hányad a devizaliberalizáció folytán felmerülő, a jogszabályi környezet összhangjának megteremtését szolgálja. Jelentős részt foglal el a módosításban az európai uniós csatlakozással összefüggő jogharmonizációs rész. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Elnök Asszony! A területfejlesztési bizottság 11 igen szavazattal az ellenzék 4 ellenszavazata mellett a Magyar Országgyűlésnek a törvénymódosítást általános vitára és elfogadásra ajánlja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem