PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai vita során a mezőgazdasági vállalkozásokat érintő kérdésekről már többen szóltak. Végiggondoltam a vita tanulságait, és nem tudom megkerülni, hogy ne hangsúlyozzam azt a véleményemet, hogy valójában a mai vitában is visszaköszön az, hogy a kormány mulasztásos törvénysértés állapotában van, nevezetesen: nem tartja be az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, mely szerint már '98 őszén, de legkésőbb '99 őszén be kellett volna nyújtania a parlament elé a középtávra szóló agrárpolitikai programját.
Majd nyilvánvalóan ezt követően minden évben az előző év agrárjelentéséről kellett volna tájékoztatni az Országgyűlést, mégpedig a költségvetési és az adótörvények benyújtása előtt, nyilván azzal a szándékkal, hogy a tapasztalatokat meg kellett volna vitatni az Agrárgazdasági Tanáccsal, tehát az agrárium szereplőivel, érdemi véleménynyilvánításra lehetett volna sort keríteni, érdemi törvényjavaslatokkal, az adótörvények módosításával, javaslatával lehetett volna segíteni az ágazat nehéz helyzetén. Dönteni lehetett volna támogatásról és sok minden másról, illetve olyan törvényekre lehetett volna fölhívni a kormány figyelmét, mint például a földtörvény vagy a földhasználat kérdéseiről szóló törvények, amelyek segítették volna a mezőgazdaság versenyképességének javítását, nem beszélve az európai uniós csatlakozásra való felkészülésről, amiben, úgy gondolom, van mit tennünk.
Az elmúlt három évben valójában érdemi döntés az agrárgazdaságban nem történt, inkább visszafejlődés volt tapasztalható. Úgy ítélem meg, hogy a válság elmélyülőben van. A legnagyobb problémája a mezőgazdaságnak egyébként az, hogy nincsen jövedelem, árjövedelem nem képződik, részben azért, mert a kormány inflációs politikájával ezt nem teszi lehetővé, és tulajdonképpen a mezőgazdasági termelőkkel nyeleti le az infláció döntő részét; a támogatáspolitikája az elmúlt években pazarló volt, és akár a piacszabályozás nemléte is negatívan befolyásolta a termelők jövedelemszerzési lehetőségét, ugyanakkor az adózás sem segítette a mezőgazdasági vállalkozások hatékony működését.
Az elmúlt hónapokban, ez év tavaszán a miniszterelnök úr szájából is elhangzott több nagy bejelentés, jelezte, hogy most már tényleg javítani kell a mezőgazdaság nehéz helyzetén, komplex földbirtok-politikai csomagot ígért, családi gazdaságról szóló törvényt ígért, hogy tavasszal, mire a gazdák kimennek a földekre, lássák kézzelfoghatóan, hogy igenis a mezőgazdaság fejlesztésével a kormány foglalkozik.
Vártuk a tavaszt, elmúlt, vártuk a nyarat, az is elmúlt, nem jött semmi érdemi törvény a parlament elé, ugyanakkor nagy bejelentéseket hallottunk a későbbiekben is, hogy kifizetjük az üzletrészeket, és annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság lesöpörte a törvényt, a kormány megoldja, kormányrendelettel megoldjuk a kifizetést. Majd a földbirtok-politikai törvényt emlegette a kormányfő, a nemzeti földalap kérdését; összeszámoltam, hogy 200 milliárd forintos támogatás jött ki, ami a két évre elfogadott költségvetésben nem látható.
Ezzel szemben úgy érzem, hogy az utolsó pillanatban a kormány a - tényleg nem akarom bántani - salátatörvénynek nevezett törvényben próbál törvények helyett pótrendeletekkel, pót-törvénymódosításokkal valahogy helytállni. Ugyanakkor nehezen érthető, hogy valójában a mezőgazdasági vállalkozások közül egy bizonyos kört céloz meg - ezt a mai vitában többen is hangsúlyozták adott szakterületekre hivatkozással -, például az őstermelők közül egy ötezer fős létszámot kiszúr, amelyet támogatni kíván, valamilyen többletlehetőséget akar biztosítani nekik, a többi 960 ezer őstermelővel szemben.
Ugyanakkor az is látható, hogy a törvényeket, amelyekre hivatkozik a salátatörvény, például a családi gazdaságokról szóló törvény, nem látjuk, nem ismerjük. Bizonyos szóbeszédből arra következtetünk, hogy ez valamilyen nagyságrendhez fogja kötni akár a földhasználatot, akár az árbevételt, de ezt csak sejtelmes bizonytalanság övezi.
Azzal egyetértek, hogy a családi mezőgazdasági vállalkozásokat adókedvezményekben nyújtott lehetőséggel is segíteni, támogatni kell, ezt én magam is így látom, de fölmerül a kérdés az emberben, hogy vajon miért nem egységes rendszerbe foglalva akarja a kormány támogatni az árutermelő mezőgazdasági vállalkozásokat.
Nem értjük azt sem, hogy miért diszkriminálja a mezőgazdasági szervezeteket, legyen az társas vállalkozás, azon belül társaság, azon belül szövetkezet, kft. vagy részvénytársaság, vagy netán egyéb nagygazdaság, mert ezek a költségvetés befizetői, a falvak legnagyobb foglalkoztatói, személyi jövedelemadót fizetnek a dolgozóik után, járulékot fizetnek, adókat fizetnek az önkormányzatok kasszájába, valóban részt vesznek a települések, kistérségek fejlesztésében. Van nem egy, nem két olyan település - ezt somogyi tapasztalatom mondatja velem -, ahol, ha nem fizetne be az adott részvénytársaság vagy nagyvállalkozás annyi iparűzési adót a falunak, amennyit fizet, akkor nem tudnák fönntartani például az iskolát. Nem beszélve arról, hogy valójában ők tudnák segíteni, integrálni a kisvállalkozókat, őstermelőket.
A szerencsétlen mezőgazdasági vállalkozók egyébként energiájuk döntő részét nem a vállalkozásokra fordítják, hanem arra, hogy milyen az adott időpontban a kormányzat széljárása, éppen most milyen formában kell átalakulni, vagy netán szétválni vagy egyesülni, de a viccet félretéve, tényleg hogyan kell szétírni a földet a család különböző tagjaira, hogy igénybe lehessen venni, mondjuk, a földalapú támogatást, ami jó, hogy van, de mivel nem a versenyképességnek megfelelően használja a kormány a támogatást, ezért nagyon nehéz igénybe venni.
Tehát úgy tűnik számomra, hogy a kormány egy kicsit a kiskapuk felé orientálja a gazdálkodókat. Még egyszer hangsúlyozom, hogy minden ésszerű adókedvezménynek, támogatásnak híve vagyok, csak nehezen érzékelhető, hogy nem általánosan, egyetemlegesen a versenyképesség fokozására törekszik a kormányzat, hanem inkább az agrárium, a mezőgazdaság szereplőinek valamilyen szempontból történő szembeállítására törekszik mindig, amint az elmúlt évtizedben már gyakran tapasztalhattuk.
Valamennyien tudjuk, hogy az Európai Unióhoz szeretnénk csatlakozni. Most nem szólnék arról, hogy az intézményrendszer kiépítésével hogy állunk, hogy a technológiai megújulással hogy áll a mezőgazdaság. Ha a 2000. évi statisztikai évkönyvet nézzük, abban világosan látható, hogy a nagygéppark-állomány, amivel versenyezni kívánunk a külföldi, uniós társainkkal, 15 éves - legyen az kombájn, traktor vagy bármi -, és elgondolkodtató, hogyan fogjuk tudni a versenyt állni, ha azok a bizonyos földbirtok-politikai, családi gazdasági vagy egyéb törvények be sem kerülnek a parlament elé az ősz folyamán, és nem lesz biztosítva a több száz vagy több tíz milliárdos forrás ezek megvalósítására.
Ha az Unióba törekszünk, akkor nem árt észrevenni, hogy ott nem jelzőkkel foglalkoznak, hanem mezőgazdasági üzem kategóriában gondolkodnak, tehát van egy kialakult üzemi kategória, amelynek megvannak az ismérvei, megvan a kiszámítható támogatási rendszere, nem pedig a politikai szóhasználaton van a hangsúly, mint például ez esetben nálunk most a "családi" jelző nagyon divatos, bár senki nem tudja megmondani - legyen az egyetemi professzor vagy nagyvállalkozó -, hogy ki mit ért családi gazdaság alatt. Csak megjegyzem, hogy egy kft. vagy egy részvénytársaság is lehet egy négytagú család tulajdonában. Sőt továbbmennék: a mai törvények szerint egy négytagú családnak 1200 hektár is lehet a birtokában, ugyanakkor a családi gazdaságokról szóló törvény elgondolásai szerint - amit láttam egy bizonyos tervezetben - 300 hektár lenne egy családi gazdaság, tehát elég nagy az összevisszaság a fejekben és a kormányzati elgondolásokban is.
Az előterjesztésből valóban nem derül ki, hogy kinek is akarunk kedvezményeket adni. Az viszont látszik, hogy mintegy ötezer úgynevezett családi vállalkozó tudja igénybe venni a támogatást. Ha a településeket nézem, akkor egy településen tényleg egy-két család tud ehhez a támogatáshoz hozzájutni. Az megint egy izgalmas kérdés, hogy vajon ki választja ki őket, ki mondja meg, hogy most ez a családi gazdaság kap, a másik pedig nem. A probléma ott van, hogy több ezer, több tízezer, több százezer gazda vagy gazdálkodó ugyanúgy szeretné a gazdaságát fejleszteni, hiszen részben meg akar a földből, a mezőgazdaságból élni, részben pedig távlatokban kellene tudni most már gondolkodni a mezőgazdaság minden szereplőjének, ha itt évek múlva, nemsokára valóban uniós társainkkal kell versenyezni.
(16.00)
Akkor nem a magyar kormány fogja a támogatásokat - idézőjelben - "osztogatni”, hanem Brüsszelből megfelelő, konkrét keretek és törvényes garanciák mellett kapjuk a támogatást. Akkor a külföldi társainkkal való verseny is szabad lesz.
Úgy gondolom, és a szocialista frakció agráros képviselői is úgy gondolják, hogy a törvénytervezet nem szolgálja összességében a mezőgazdaság versenyképességének javítását, nem figyel azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság szereplőit. Szeretnénk már látni, de hiába vártuk és várjuk azokat a törvénytervezeteket, amelyeket ígért a miniszterelnök úr tavasszal is, ígért nyáron is, ígért ősszel is; nem látjuk a parlament asztalán, nem tudunk rá készülni. (Mádai Péter: Ígérik újból!) Igen, nagy valószínűséggel most újból meg fogják ígérni. Nagyon várom, hogy a 200 milliárdos igény forrását, amely az ígéretek megvalósításához szükségeltetik, mikor látjuk.
Egy szónak is száz a vége: mivel most már negyedik évben van tényleg a kormány mulasztásos törvénysértésben az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény be nem tartása miatt, úgy gondolom, hogy ezzel a szerény, néhány pontos javaslattal ez nem ellentételezhető, és a magyar agrárium fejlesztésének kérdései ezzel nem oldhatók meg, ezért tartom alkalmatlannak általános vitára a törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
