DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Barátaim! Meghallgathattuk Kurucsai Csabától azt a virtuális földtörvényt, amely már bizonyos belső politikai körökben valószínűleg ismert, sőt, mint ahogy hallottuk, már elkészült a vezérszónoklata is, amit még egyszer el fog mondani akkor, amikor majd ez a törvény ide elénk kerül. Kicsit bosszant, de igazán nem lep meg, hogy ezt az ellenzéki képviselők, illetve a képviselőtársaim többsége nem ismeri, hisz itt a törvény-előkészítés, a törvényalkotás egy zárt csoportnak a privilégiuma, amely zárt csoport gondosan ügyel arra, hogy ezek az előzetes tervek, ezek az előzetes gondolatok még véletlenül se jussanak olyan körökbe, amelyek ezzel élni tudnának, vagy valamit a választópolgáraiknak mondani, ne adj’ isten, még bírálni is az ott vázolt elképzeléseket.
Persze ennek is megvan az oka, hiszen egy ilyen várható törvény, ha elkészül, és valaki az információval kellő időben és jókor rendelkezik, az ezt hasznosítani tudja, forintosítani tudja, jobb esetben választópolgárainak voksokra, rosszabb esetben a saját zsebére, mert erre is láttunk már példát, sőt mi több, a kormányzat ez évi intézkedéseinek egy része bizony arra enged következtetni, hogy itt bizonyos köröknek, bizonyos spekulatív köröknek az érdekeit szolgáló döntések vannak ismételten előkészületben, mint ahogy azt a miniszter úr itt a bevezetőjében elmondta, nagyon tetszett nekem, az üzleti gondolkodás alapja drágán venni és olcsón eladni. Most ez egy nagyon jó dolog, ha valaki egy szamaritánus beállítottságú szervezetnek a tagjaként a saját pénzét így kívánja a közjó érdekében felhasználni; kevésbé értékelhető ez, ha egy felelős kormány minisztere teszi meg úgy, hogy ezt az adófizetők pénzének a felhasználásával próbálja megoldani.
Nos, miniszter úr, egy kicsikét ha visszagondol, vagy elolvassa azokat a parlamenti tájékoztatókat, amelyek az ön regnálása előtt keletkeztek, akkor rájöhet arra, hogy egy-egy ilyen politikai vitanapon azért valamiféle írásos anyagot az előterjesztő letett. Nem volt az se olyan túl mélyenszántó, és nem volt nagy terjedelmű, sőt mi több, az is gondoskodott arról, hogy bizonyos titkokat megőrizzen saját magának és az utókor számára, de a forma kedvéért azért valamit odatett a képviselők elé. Ez az első parlamenti vitanap 1990 óta, hogy a kormányzat egyetlenegy sorral nem tiszteli meg a képviselőket, még arról sem tájékoztatja, hogy ott leszek, majd ott elmondom szóban, aláírás Vonza András. Nos, ez egy kicsit elszomorító, kedves jó miniszter úr, az még inkább, hogy ön olyanokat idéz a jelenleg hatályos földtörvényből, amelyek nem úgy vannak leírva.
Ön a beszédében arra hivatkozott, hogy a haszonbérletnek a szabályai nincsenek a jelenlegi földtörvényben konkretizálva, sem az idő, sem pedig a területnagyság vonatkozásában. Nos, ez nem így van, kedves miniszter úr. Ezek le vannak szabályozva, hogy tájékoztassam önt, a haszonbérletnek a fölső időtartama tíz év, a területnagyság kötött a tulajdonláshoz, tehát erre majd oda kell figyelni legközelebb, ha el tetszik olvasni a jelenleg hatályos törvényt, és ahhoz a módosító, az önök által elkészített módosító indítványokat Kurucsai Csaba interpretációjában, mert feltételezem, hogy ő gyártotta ezek szerint ezeket az új előterjesztéseket, amelyeknek a kormány nevében beterjesztésre ma itt kell kerülni.
Nagyon érdekes, hogy arról beszélünk ebben az Országgyűlésben, ami a magyar társadalomnak igen komoly és igen széles köreit érintő problémája, a nemzeti föld, a nemzet tulajdonát képező, egyszeri és megismételhetetlen vagyon, amelyről olyan sokan gondolkodunk itt elhivatottan és érzelemtől túlfűtötten, de senki sem foglalkozik azzal, hogy ez a kincs, ez a vagyon, ez az egyszeri és megismételhetetlen vagyon mit is kell hogy szolgáljon. Azt kell-e szolgálja, hogy ennek az országnak ebből bevételei legyenek, hogy az ezen gazdálkodóknak jövedelme legyen, hogy egyszerűen életteret adjon, vagy azon gondolkodunk-e, hogy ki, milyen okkal és céllal, milyen hátsó gondolattal vagy üzleti befektetési szándékkal nyúlja-e le. Mert ez a folyamat sajnálatos módon, tetszik, nem tetszik, tizenkettedik éve tart.
Emlékszem, 1990 májusában erről a pulpitusról dr. Antall József, az akkori miniszterelnök-jelölt a kormánybeszédében, kormányprogramjában a következőt mondta: "Az agrárfejezet elkerülhetetlen és egyik legfontosabb területe az agrárium vonatkozásában a földkérdés. Törekedni fogunk arra, hogy a földhasználat és a földtulajdon ne váljon el egymástól. Az ágazatban olyan támogatási rendszert vezetünk be, amely a versenyképes mezőgazdaság- és vidékfejlesztést fogja szolgálni, nem politikai célzattal, hanem szektorsemlegesség alapján. Olyan vertikumot fogunk kialakítani, ahol a termelő, a kereskedő és a feldolgozó tulajdoni közösségét tekintve lehetőség szerint közel áll egymáshoz." (Taps az MDF padsoraiban.)
Nos, ezekkel a gondolatokkal, így volt, az igazságügy-miniszter asszony visszaigazolja, teljes mértékben egyet lehet érteni. És nem Antall József hibája, hogy ez nem valósult meg. A Magyar Köztársaság történetének egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb politikusáról beszélek itt, mint akkor is ellenzéki és most is ellenzéki. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Akkor is tiszteltem, lehet, hogy jobban, mint egyes kormánypárti képviselők, akik most a fényképe alatt beszélgetnek. A tragédiája az volt ennek a miniszterelnöknek, hogy egy olyan koalícióba kényszerült, amelybe most a jelenlegi kormány szintén belelovalta magát, egy olyan kiszámíthatatlan, és egymást sem kellően ismerő politikusokból álló, a Kisgazdapárt nevet viselő csoportosulással, amely ezeket a célokat megakadályozta, sőt amikor az úgynevezett kárpótlási törvényről volt szó, akkor a Kisgazdapárt egy része távozott is a koalícióból.
Rettenetes, hatalmas problémát örökölt 1994-ben a kormányzat egy olyan kárpótlási törvény után, amely kárpótlási törvény bizony a falutól, a vidéktől elvitte a földet. Elvitte a földet, barátaim, nem én mondom, tessék megnézni még a KSH mostani jelentését is, hogy a földtulajdonosoknak több mint kétharmada nem azon a településen él, és nem foglalkozik mezőgazdasággal. Ezek után egy kényszerhelyzet volt, amiről itt Farkas Sándor miniszter úr - miket mondok, de még lehetne egyébként, mert ebben a székben már sokan megfordultak itt, már ami az FVM első számú irányítását illeti -, nos tehát, a bizottsági elnök úr elmondta, hogy micsoda hatalmas gond az, és probléma az előző időszak vonatkozásában, hogy a kollektivizálás, a szövetkezetesítés a földhasználat terén ilyen intenzíven megjelent. Kedves jó bizottsági elnök úr, azok a földek, amelyek nem azoké a gazdáké, akik ezen valamiféle munkát, valamiféle megélhetést keresnének, hanem egy olyan köré, amely egyetlenegy szempont alapján szerezte ezt meg, ha majd ára lesz ennek a földnek, akkor meg fogunk tőle szabadulni, amíg meg nincs, addig bérbe adjuk. Ki tudta ezt bérbe venni? Azok vették bérbe, akik hellyel-közzel még ezt a gazdálkodást folytatták.
Hála a jó Istennek, vagy sajnos, kétszer túlélte az a kollektivizált mozgalom, az a szövetkezeti, az az áldatlan nevű mozgalom, amelynek ön is egyik vezetője volt anno, most már tulajdonosként nagy részvényes, ez egy más dolog, szépen kollektivizálta egy másik struktúrába a vagyont, megértem, hisz azt mondja ön is, hogy a politika arra késztette ezeket a szövetkezeteket, hogy a magánosítást egy sajátos formációban valósítsák meg, lehetőség szerint a vezető kör, a szövetkezet akkori irányítói saját megélhetésük és jól felfogott érdekében a vagyonból az üzletrészvagyont is felhasználva, s a földhasználatot is és a földfelvásárlást is felhasználva bizony valamiféle előnyhöz jusson. Megtették nagyon sok helyen, aztán voltak, akik azt mondták, hogy ott élnek azon a településen, szembe szeretnének nézni azokkal, akikkel mindennap találkoznak, és akiknek az élete a kezükben van, és nem voltak ennyire nagyzsebűek, megpróbáltak azért normálisan alkalmazkodni ahhoz a mindenkori politikai hatalomhoz, amelynek egyetlenegy nézete és mindenféleképpen megszüntetni vélt gazdasági formációja a mezőgazdasági szövetkezetek voltak. És ez a folyamat oda jutott 1999-2000-re, hogy már azok sem voltak képesek a földet használni, akik eddig úgy-ahogy még abból a kis haszonbérből azokat, akiknek földtulajdonuk volt, valamiféle jövedelemmel ellátták.
(10.40)
Miért nem tudták? 1999-ben egy sajátos új támogatás jelent meg ebben az országban, nevezetesen, a termelési típusú támogatásokhoz kötött rendszerben megjelent a területnagyság. 300 hektár fölött nincsen támogatás, 300 hektár alatt van. Egy szem támogatásuk maradt egyébként a nagyobb gazdaságoknak, egyetlenegy, a gépvásárlási támogatás, merthogy ne felejtsük el, a beruházási támogatásokból is... (Járvás István közbeszól.) Te nagyobb vagy, kedves, jó Járvás Pista, te nem tartozol ebbe a körbe, te már 300 hektár fölött is vagy, ez egy külön dolog. Ő mondta, nyilván hogy válaszolni kell rá. Földiek vagyunk, ismerjük egymást.
Az szóljon, aki mindenben valóban az ágazat érdekeit képviseli és saját maga személyesen nem érintett így vagy úgy az ügyben! Akkor azt mondom, hogy korrekt vitapartnerek vagyunk. Amikor a beszólásokat figyelem, akkor az arcokat is nézem (Dr. Dávid Ibolya közbeszól.), és azok mögött természetesen... A miniszter asszonyra nem gondolok, önt abszolúte kívülállónak ismerem ebből az ügyből, és tisztelem is ezért (Derültség. - Taps az MSZP padsoraiban.), és önnel bármilyen szakmai vitában, sőt baráti beszélgetésben is bármikor, bárhol hajlandó vagyok egyeztetni és részt venni. (Zaj, derültség. - Dr. Dávid Ibolya: Elnök Úr! Ez egy szószék!) Irigykednek is itt egypáran, úgy látom, ezt is megértem. Node térjünk vissza a tárgyra!
Nos tehát, a föld vonatkozásában a jövedelemtermelés, a föltulajdonlás nem választható el egymástól. Ha nem tud jövedelmet termelni sem a kicsi, sem a nagy, akkor óhatatlanul a földpiacon megindul egy olyan, áron alul történő értékesítés, hogy a spekulatív körök már kellő időben rendelkező pénzükkel nem a tőzsdén, hanem a földvásárlásban fognak részt venni.
Nos, megérkezett az a gyöngyszem, amelyet az elmúlt évben fogadott el az Országgyűlés a szövetkezeti üzletrész kivásárlásáról. A szövetkezeti üzletrész kivásárlása - dacára annak, hogy adtunk erre alternatív javaslatokat - azt eredményezte, hogy a szövetkezetek jó része vagy átalakult, aki át tudott menekülni még a maradékból, az átment gazdasági társasága, aki meg nem tudott átmenekülni, az a fölszámolás és a csődeljárás alá került.
Ezután, amikor az Alkotmánybíróság ezt hatályon kívül helyzete, akkor a kormányzat egy kormányhatározattal úgy döntött, hogy fizetünk, hiszen barátaim, mi itt vagyunk mellettetek, állunk a vártán, és várunk benneteket, hogy gyertek már a jövő évben szavazni, meg fogjátok kapni - először a kívülállók, aztán a nyugdíjasok, aztán majd az aktív tagok is, természetesen a kormányzati támogatás és az adófizetők pénzéből - azt az üzletrészvagyont, amelyre oly régen vártok.
Láss csodát, a kormányhatározat mit mond ki? Minden olyan szövetkezet, üzletrész vagyona megvásárolható, amely szövetkezet 2001. július 30-án nem állt végelszámolás, fölszámolás vagy csődeljárás alatt. Nos, kérem szépen, ez a szövetkezeteknek nem egészen 10 százaléka, hogy már így is beszéljünk erről a pulpitusról. Nos, tehát az üzletrész-tulajdonosok 10 százaléka kap majd valamit, ez kétségtelenül igaz, a 90 százaléknak pedig majd tessenek megmagyarázni, mi lesz az, ami nekik majd jár a következő évi választások előtt azért, hogy oda szavazzanak, ahova kell! Azt hiszem, ebből még érdekes történetek lesznek.
Nos, ezek az átgondolatlan intézkedések, amelyek a támogatásban sem hoztak egy meghatározó, a gazdálkodók számára kiszámítható rendszert, lásd az utóbbi időszak csodálatos eseményeit: 2,5 milliárd forint almára három megyében; 1 milliárd forint a szőlőfelvásárlásra Tokaj környékén; korábban a gabonatárolási, majd -értékesítési problémák orvoslására x milliárd forint; olyan zöldség- és gyümölcsfeldolgozó cégeknek 2,4 milliárd forint, az akkori FVM-miniszter és a pénzügyminiszter megállapodása alapján, amelynek megtérülésére már akkor sem volt esély. 90 milliót vissza is fizettek a 2,4 milliárdból.
Tehát ha ezek a pénzek így mennek el, ha így történik az osztogatás, akkor mi az, ami a földpiacot megmozdítaná? Mi az, ami tényleg lehetőséget teremtene arra, hogy a vidék életfeltételeit, a vidék népességmegtartó erejét, amelyről olyan sokszor beszélgettünk, idehozná, és ennek milyen szabályozására van szükség? Látszatszabályozásokra van-e szükség? - amiről olyan sokszor beszélgettünk, hogy ilyen korlátozás, olyan korlátozás, vagy először egy közgazdasági háttér megteremtése, egy normális vidék- és agrárgazdálkodás, amely ezt a piacot rendezi, nyilvánvalóan jogi háttérrel és jogi garanciákkal.
Ebben az Országgyűlésben immáron két éve, már a harmadik éve próbálkozunk a földtörvény módosításával. Nos, tárgysorozatba sem kerül, erről nem is beszéltünk. Én nem venném most magamnak a bátorságot, hogy arról a földtörvénytervezetről beszéljek, amelyet önök már kétszer leszavaztak, nem úgy, mint Kurucsai Csaba, aki elmondta a még be nem terjesztett földtörvénynek a-tól z-ig... - azt hiszem, a hatályba léptető rendelkezésekről nem szólt, de szinte minden egyéb paragrafusát kívülről tudja és megismerhettük.
Emlékeztetném önöket, hogy az a szlogen, ami nagyon jól hangzik most, hogy a helyben lakó, főhivatásszerűen mezőgazdasággal foglalkozókat, akik szakképzettséggel is rendelkeznek, helyzetbe kell hozni, nekik lehetőséget kell adni, hogy földtulajdont vegyenek, ezek abban a tervezetben, amit mi előterjesztettünk, sőt 1997-ben is előterjesztettük, benne voltak. Igaz, benne vannak az önök által oly feketének, sötétnek és sátáninak lefestett jogi személyiségek, jogi személyiségű társaságok is, ami az előterjesztésünkben úgy szerepel, hogy csak olyan személyekből állhat, akik egyébként saját jogukon is szerezhetnének földtulajdont, csak nem tudnak, mert nincsen pénzük.
Nos, a megoldás nem az, hogy állami pénzen, adófizetők pénzén, drágán felvásárolom a spekulánsoktól, akik erre várnak. Ott döngetik már a kaput a Miniszterelnöki Hivatal ajtaján, hogy kérem szépen, tessék már nekünk itt fizetni, van a kasszában, most is meg tetszettek szavazni erre, arra, amarra, akkor most tessék már megszavazni, a mi földjeinket is egy-két millióval drágábban tessenek megvenni, mint amennyit ér, és aztán tessék majd odaadni akár ingyen vagy olcsóbban olyanoknak, akiket önök jónak látnak. Ha esetleg nekünk adják vissza használatba, azt sem vesszük rossz néven, mert akkor használhatjuk is, és meg is kaptuk érte a vételárat.
Nos, ezzel szemben van egy másik javaslat. 1996-tól élt '98-ig egy ilyen rendszer - bár erről Farkas Sándor úr nem szólt, mert ez valószínűleg nem tetszik neki, illetve a koncepcióba nem fér bele -, a földvásárlási támogatás, amely arról szól, hogy a helyben lakó, főhivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató magánszemély, mert így szólt '96-'98-ig a szabályozás, legfeljebb 100 hektár földterület megszerzéséig kamatmentes, állami garanciával biztosított támogatást vehetett igénybe.
Miért hagyták önök '98-ban abba ezt a támogatást? Miért nem folytatták intenzíven? Abból az 5 milliárd forintból, amiről most a miniszter úr beszélt erre az évre, bőségesen rendezni lehetne azt a problémát, amiről eddig szó volt, hogy valóban a helyben lakó, akinek tényleg nincsen tőkéje, hisz nem tud jövedelmet szerezni a mezőgazdaságból, nem tud megélni - nemhogy fejleszteni nem tud, földet venni nem tud, a családját nem tudja eltartani, sajnos sokan közülük -, hogy ezeknek az állam a hátuk mögé állna, hogy barátom, megkapod a piaci értékesítési biztonságot egy irányáras termékpálya-szabályozással, amiről tíz éve beszélünk. Mi is beszéltünk, önkritikus vagyok. Abban a négy évben is csak beszéltünk, csak beszéltünk arról, amikor én államtitkár voltam, hogy a termékpálya-szabályozást irányáras szabályozásba vigyük be. Nem tudtuk bevinni. Ez kétségtelenül hiba.
Most már idáig eljutott az Európai Unió is, hogy nincs más, ön is beszélt arról, nincs tovább közvetlen agrártámogatás szociális alapon, bizony, piaci alapú támogatások vannak, rettenetesen keményen. És ez biztosítja azt a jövedelmet, amiből majd a saját birtoknagyságát ki tudja alakítani, és amelyhez természetesen beruházási és fejlesztési támogatásokra is szükség van.
Nos tehát, ha ezt a komplex rendszert ebben az Országgyűlésben 12 év óta nem tudjuk egységes jóakarattal megalkotni, és arról szólnak csak a viták, hogy ki milyen alapon és milyen jogosítványokkal legyen a magyar föld tulajdonosa, és itt mindig a személyekről beszélünk, tehát a tulajdonosról mint személyről, hogy az most természetes személy, jogi személy, külföldi vagy belföldi, és nem arról a földről, amit olyan sokszor mondunk, hogy védeni kellene... Ki beszél itt a földről? Ki beszél arról, hogy ennek a földnek mi lesz a sorsa, milyen termőképességben marad, mi lesz a következő nemzedéknek az a hagyatéka, amit majd mi odaadunk neki mint termőföldet?
Nézzük már meg ezt a parlagfűkérdést is, ha már a föld kapcsán beszélgetünk! Mióta van parlagfűkérdés? 1991 óta van parlagfűkérdés. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: 1967 óta.) Korábban nem volt parlagfűkérdés, mert volt egy - lehet, hogy nem jó volt, biztos, hogy nem jó volt - nagyüzemi gazdálkodás, amelyben a növényvédelemnek, a növénytermesztésnek, a talajerő-utánpótlásnak megvolt a maga rendje, módja és megvolt hozzá a támogatás. Amióta azt sem tudjuk jórészt, hogy kik igazán a tulajdonosok... Menjünk már ki a határba, és nézzük már meg! A földhivatalokat annak idején fölkértük arra, hogy próbálják már meg a földvédelmi bírságot is alkalmazni azokkal szemben, akik az alapvető karbantartási kötelezettségeiknek sem tesznek eleget. Én mint államtitkár, abból a székből javasoltam 1995-ben ebben a parlamentben, hogy bizony, hozzunk egy olyan szabályozást, hogy aki jogerősen földvédelmi bírsággal van sújtva, mert azokat a kötelezettségeket nem teljesíti, ami a föld irányában neki is meglenne, attól bizony árverés útján lehessen állami tulajdonba venni ezt a földet.
Ezt úgy leszavazták két pillanat alatt, hogy ez már államosítás, kommunista... - lehet, hogy az, lehet, hogy az. Most meg nézzük meg, hogy termőföldjeink hány százaléka az, amely sem használva, sem hasznosítva nincsen!
(10.50)
Nyilván arra várnak, hogy majd egyes találgatások alapján jó jövedelemmel értékesíthessék.
Aztán a tőke szabad áramlásáról szóló fejezet kapcsán a kormány megállapodik az Európai Unióval, hogy barátaim, háromévi helyben lakás után lehet majd földet vásárolni. Lehet vitatkozni azon, hogy jó vagy nem jó, én nem is nagyon ágálnék ellene. De addig, amíg erről beszélünk, ilyen szerződéseket megkötünk, miért nem hozzuk már helyzetbe a magyar parasztot? Hogy legalább a földszerzés, a földbirtoklás terén legyen versenyképes, mert arra még, hogy termelésben is versenyképes legyen - a minőség és a költségek vonatkozásában -, azért jó időt várni kell.
Nos, ebben a parlamentben ezek a viták tíz, tizenkét éve különböző vehemenciával előjönnek. Soha arra még példa nem volt - 1996-ot leszámítva -, hogy egy nemzeti agrárkerekasztal keretében leüljünk. Az a nemzeti kerekasztal egy pont kivételével '96-ban mindenben megállapodott. Az egy pont, ami eltérés volt közöttünk, a jogi személyek földtulajdonszerzése. Ebben tényleg nem értettünk egyet, azon túl mindenben. Annak hatására létrejött az 1997. évi CXIV. törvény, amely az agrárgazdaság fejlesztéséről szól. Abban vannak azért fórumrendszerek. Miért nem próbálunk már meg azokkal élni, kedves miniszter úr, és miért nem próbáljuk már ezeket a problémákat politikai indulattól mentesen, szakmai alapon úgy megoldani, hogy az azért valamiféle hasznot is hozzon azok számára, akik kénytelenek elviselni a négyévente történő politikai sínváltások közötti lavírozásból eredő hátrányokat?
A miniszter úr egyszer azt mondta - nem is olyan régen, az Aktuális egyik műsorában -, hogy nincs olyan parlamenti frakció ebben az Országgyűlésben, amelynek képviselői ne jártak volna az ön előszobájában, vagy ne beszélgetett volna velük. Kérem, nevezze meg, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójából kivel, mikor és miről tárgyalt agrárügyekben, mert én önnél, sőt az ön elődjénél sem jártam egyetlenegyszer sem az elmúlt három és fél évben, nem azért, mert nem mentem volna, ha hívnak, egyszerűen nem tartottak rá igényt. Ha a miniszter úr nem tud megnevezni egyetlenegy képviselőt sem az SZDSZ-ből, aki önnél előszobázott vagy akivel ön tárgyalt, akkor azt leszek kénytelen mondani, hogy ön nem mondott igazat abban a televíziós adásban. Ha meg beszélt velük, akkor megkövetem önt természetesen, csak szíveskedjen majd erről nyilatkozni.
Nos, ezekre a párbeszédekre lenne szükség, mert ezt Nagy Ferenctől kezdve Torgyán Józsefig minden miniszter magára nézve alapvető kötelezettségnek tartotta, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagjaival - frakcióra való tekintet nélkül - bizonyos rendszerességgel találkozzon, hogy elbeszélgessen olyan dolgokról, amelynek indulatai, amelynek politikai döntései, amelynek szabályozási rendszere nem vitákat és újabb gyűlöletkeltést eredményeznek az ágazatban és közöttünk, politikusok között is, hanem együttgondolkodást feltételeznek.
Nos, én ezt várnám, bár erre most már késő, és kevés az idő a választásokig, de azt gondolom, hogy 2002-ben lesz majd egy olyan agrárirányítás, amely fogékony a párbeszédre, és valóban a vidéken és az ágazatban dolgozók érdekeit szolgálja.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
