DR. SZANYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Ma ezen a pulpituson szinte mindenki azt hajtogatja, hogy Magyarországon a föld nemzeti kincs. A föld azonban csak akkor nemzeti kincs, ha van is haszna, éspedig az egész ország, az egész nemzet számára.
Tisztelt magyar Földtulajdonosok! Hölgyeim és Uraim! A magát polgárinak nevező kormány az eddigi három hivatali éve alatt szinte semmit nem tett a magyar föld ügyében, csak konzerválta a mai, lényegében senkinek sem jó viszonyokat, hitegette a magyar érdekelteket mindenféle nemzeti ízű szónoklatokkal, és osztogatott valamicskét a termelőknek.
Sokáig azt hihettük, hogy ha fejlődés, előrelépés nincs is, legalább rosszabb nem történik, legfeljebb a világ húz el az orrunk előtt, ahogy a nyugati traktor megelőzi a magyar lovasfogatot. Ám idén tavasszal megkaptuk a hidegzuhanyt. A kormány valamelyik fényes brüsszeli tárgyalóteremben elviekben és cinikusan megállapodott a magyar föld Trianonjáról. Ami történt, az az EU egyébként tárgyalható alapálláspontjának kritikátlan, nemzetietlen és ellentételezés nélküli, mindössze hét évnyi időre, és csak részben kitolt elfogadása volt. (Dr. Orosz Sándor tapsol: Úgy van!) Azt hiszem, ezért vagyunk ma itt, ezért beszélünk erről itt és most.
Sajnos, természetesen sejtettük, hogy a kormány többéves tétlenségéből előbb-utóbb baj lesz, csak azt nem tudtuk, hogy mekkora és mikor. Nem véletlen, hogy a magyar kormány egy büszkén képviselhető nemzeti termőföld-stratégia híján egy rossz és ráadásul időszerűtlen megállapodást kötött Brüsszelben. Rosszat, mert a magyar föld eszerint csak legfeljebb hétévnyi védelmet kaphat a külföldi spekuláció elől. Ám ez is könnyen kijátszható, hiszen a hazai spekuláció szabadon érvényesülhet.
Ez a megállapodás, azon túl, hogy rossz, időszerűtlen is. Időszerűtlen, mert az előtt köttetett, hogy bármit is tudnánk arról, vajon részesedünk-e és ha igen, milyen mértékben az EU mezőgazdasági támogatásaiból.
Amint azt Nagy Sándor szocialista frakcióvezető már kifejtette - és tudom, hogy Géczi József képviselő úr is ki fogja fejteni -, a Magyar Szocialista Párt álláspontja a kezdetektől a végtelenségig kristálytiszta és világos volt és marad. Eszerint véges mértékig bárki szerezhessen magyar termőföldtulajdont, aki kötődik hozzá, aki ért is a műveléséhez, és meg is műveli azt - mert ez így eurokonform. De senki, de senki ne szerezhessen Magyarországon termőföldet, aki nem kötődik hozzá, nem ért a műveléséhez és nem is műveli! És ez is eurokonform, tisztelt hölgyeim és uraim.
Senki, se magyar, se külföldi ne szerezhessen termőföldet, akinek a termőföld csak egyszerű adásvétel, vagyis spekuláció tárgya. Csak így lehet a magyar föld szép, tiszta, egészséges és nemzetünknek hasznot hozó. A magyar termőföld, kérem szépen, ezáltal lesz nemzeti kincs.
A Magyar Szocialista Párt azt akarja, hogy a magyar földet ne fantomoktól és mumusoktól védjük meg, hanem a kalmárkodástól és a spekulációtól. Az MSZP azt is akarja, hogy ez a védelem ne csupán jó, ha hét évre, hanem egyszer s mindenkorra szóljon. Ez az egyedüli őszinte, reális és becsületes stratégia.
A bevezetőmben azt mondtam, hogy a jelenlegi magyar kormány eddigi három hivatali éve alatt szinte semmi sem csinált a magyar termőföld ügyében. Nos, tisztelt Ház, mint láthatjuk, a szinte kitétel esetünkben azt jelenti, hogy valamit viszont csinált - éspedig bajt. Ezt meg kell változtatni. Igen, tisztelt Ház, van jó hírem is, ez a baj még mindig nem helyrehozhatatlan.
Valamennyien tudjuk, hogy a magyar mezőgazdaság csak nagyarányú tőke- és földkoncentráció után lehet versenyképes. Az adó- és támogatáspolitikát tehát erre kell felépítenünk. Külön kell választanunk a saját és a piaci típusú termelést. Fidesz közeli állami földalapra viszont nincs szükség, mert az a korrupció és a spekuláció melegágya, más szavakkal: a föld nemzeti köntösbe bújtatott újraállamosítása, majd reprivatizálása.
Nem engedhetjük meg, hogy a Fidesz-klientúra most felvásárolja a még olcsó magyar termőföldet, hogy legkésőbb hét év múlva eladja esetleg egy másik, például külföldi spekulánsnak busás áron. Ne engedjük, hogy a zsebszerződések most közpénzeink finanszírozásában és közvetítésével csupán gazdát cseréljenek!
Tisztelt Ház! Az általam kifejtettek gyakorlati megvalósításához még van egy kevéske időnk, igaz, legfeljebb jövő év végéig, mert az EU-val kötött Fidesz-féle kótyavetye még felülvizsgálható, továbbá a csatlakozási tárgyalások befejezése előtt még tető alá hozhatók a szükséges jogszabályi módosítások. Ezt a tavasszal felálló szocialista kormány meg is fogja tenni. (Taps az MSZP soraiban, moraj az MDF soraiban.) Ezekben szilárd induló pozíciókat fogunk garantálni a magyar gazdáknak, még az igazi EU-verseny bekövetkezte előtt. (Közbekiáltás az MSZP soraiból: Így van!)
És megismétlem, hölgyeim és uraim, a magyar föld akkor nemzeti kincs, ha haszna van; haszna, nekünk, termelőknek és fogyasztóknak, szóval nekünk, az ország népének és nem pedig a sehonnani spekulánsoknak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem