VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Ilyenkor az ember már úgy van, hogy meg is hatódhatna. Meg is hatódhatna, és elelmélkedhetne azon, hogy mi is az igazi arc. Mi az igazi az arca az előttem felszólaló MSZP-s képviselőtársamnak? Mi az igazi arca tulajdonképpen az ezzel a problémakörrel bíbelődő MSZP-nek a választások előtt? (Dr. Orosz Sándor: Mi nem bíbelődünk vele.) Tulajdonképpen nem történt más ebben a hozzászólásban, mint nemzeti pántlikát lobogtatva és szociális érzékeny szösszeneteket engedve meg az előadó részéről (Bauer Tamás: Nem is volt benne szociális szösszenet.), próbálja elhitetni a vidékkel, hogy a választások után már jön a nagy megváltó, és meg fogja váltani bizonyos kérdéskörökben a magyar vidéket (Dr. Nagy Sándor: Így van!) a földeladás és egyéb tekintetekben.
Kérem, közben mi a valóság? Én inkább azt hiszem el, amit Bauer képviselő úr mondott a földdel kapcsolatban, nevezetesen azt, hogy a tőke szabad áramlása - és ez az igazi arcuk -, magyarán azt mondja, hogy el kell adni a földet. Az MSZP is ezt mondta - idáig. (Dr. Nagy Sándor: Figyelni kellene!) Most mondja az ellenkezőjét.
Kérdezem én, hiszi is, amit mond, vagy ugyanazt vallja. Tehát más az ál arc és más az álarc, kedves uraim. Meg lehet nézni azért, hogy bizony történt néhány dolog ez alatt a rövid időszak alatt is. Én csak egy konkrétumot mondok: ennyit még belvíz-levezető csatornákra, vízlevezetésre, mint ez a kormány költött az elmúlt időszakban, elnézést, nagy lemaradást pótolva (Dr. Géczi József Alajos: Mert mindent elöntött a víz.), nem tett az előző időszakban az önök kormánya, és az azt megelőző akárhány évtizedben az önök jogelőd kormánya sem.
Tehát miről beszélünk? Próbálják megmutatni az igazi arcukat, akkor lesznek önök szimpatikusak a vidéknek! Egyébként sajnos ez csak álca. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(13.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem