DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kovács Árpád Elnök Úr! Nyikos László Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! - mind a tizennégyen. Szeretettel köszöntöm önöket és a rádióhallgatókat a tizennégy képviselőtársam nevében. (Derültség. - Tállai András: Húszan vagyunk.) Meg lehet számolni, annyian vagyunk. Én is beszámítható vagyok, így tizenöt. (Derültség.) Végigültem a költségvetési vitát, és mindjárt a költségvetési vita elején felfigyeltem arra, hogy jelentős dolgokról lesz itt szó. Amikor Varga László miniszter úr (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Mihály!) felvonult a pulpitusra az öt kötettel, attól féltem, hogy sérvet kap. (Derültség.) Féltem attól is, őszintén, hogy előveszi ezeket a köteteket, és ha mind végigolvassa, akkor ennek nem lesz vége 2002-re.
Komolyra fordítva a szót, képviselőtársaim, mondjuk meg őszintén, hogy az az öt kötet, ami tulajdonképpen nagyon lényeges adatokat tartalmaz, egyikünk számára sem tudott olyan mankót adni, hogy mi ebből felkészüljünk, mert a vitát figyelve mindannyian az Állami Számvevőszék jelentését vettük alapul. Magam is csak az öt kötet egy-két részében tudtam elmélyedni. Igaza volt Nyikos alelnök úrnak, amikor azt mondta, hogy a sok százezer adatot elemezni, azt alaposan végiggondolni szinte képtelenség. Erről majd még később szólok.
Mindenesetre egy dologról feledkezünk el a vitában - csak itt-ott jelenik meg a vitában ez a jelenség -, arról tudniillik, hogy nekünk, mint ahogy a Számvevőszék is ezt tette, legfontosabb feladatunk annak a megválaszolása, hogy a közpénzeket a kormány hogy költötte el. Annak ellenére, hogy bírálat érte Kis Zoltán képviselőtársamat, nem kell megvédeni, de higgyék el, képviselőtársaim, amikor Kis Zoltán képviselőtársam megemlegette ezeket az adatokat - amelyek részben nevetségesek is, már a felhasználási cél szempontjából meg egyéb szempontból -, ő valóban a közpénzek felhasználásáról, itt-ott elherdálásáról beszélt, vagy finomabban: nem eléggé hatékony felhasználásáról. És a hatékonyság alatt értse mindenki azt, amit akar! Valóban arról lenne szó - már hetedik éve minden alkalommal részese vagyok ezeknek a zárszámadási vitáknak -, hogy valóban a közpénzek felhasználását elemezzük mélyebben, és ez azért nem eléggé hatékony, még egyszer a hatékonyság szót használva, a Házban.
(18.50)
Már többször használtuk, illetve idéztük Széchenyi gondolatait; folytatom. Széchenyi a Stádium című könyvében ezt írja: "A közterhek viselésének filozófiája nem abban áll: adót nem vagy keveset fizetni, hanem tudni, mire és miképp." Még egyszer hangsúlyozom: mire és miképp! Ennek a megválaszolása a szent feladata a Számvevőszéknek is és nekünk is - mire és miképp, s azt elhatározni, ez a fő dolog. Valóban, ezt elhatározni, hogy mire és miképp használjuk fel a beszedett adókat, ez a fő dolog. Sajnos, nem minden esetben azoknak a megsegítésére, támogatására használja fel a kormány a beszedett adókat, amire kellene, amire csak a kormány lenne képes.
Továbbfolytatom: Széchenyi az Adó és két garas című írásában - fel is írtam magamnak -, a 225. oldalon a következőket mondja: "Mindenki igazságos arány szerint viselje a haza terhét, de szinte ily arányban élvezze is viszont annak minden elsőségit." Sajnos, nálunk ezek az arányok nem jók. Gondolok arra, hogy a közvetett és a közvetlen adók arányát vizsgálva igen magas a közvetett adók súlya. Az pedig a közgazdaságtan ábécéjéhez tartozik, hogy a közvetett adók jobban sújtják a kis jövedelműeket - vagy mondjuk így: a szegényeket -, mint a gazdagokat.
Nagyon magas nálunk, Európában az áfakulcs. És még egyszer mondom, a jövedelmüket permanensen, folyamatosan elköltőket kedvezőtlenebbül érinti. Azt hiszem, hogy Kupa képviselőtársam valahol megnyilatkozta - csúnya szóval kifejezve magam -, hogy az áfakulcsot érdemes lett volna már korábban is legalább 2-3 százalékkal csökkenteni. Közgazdász ilyen badarságot nem gondolhat, hogy egyből egy nagyarányú áfakulcscsökkentést hajtsunk végre, mert ennek következményei igen nehezen lennének elviselhetők.
De azért 2000-ben a már annyiszor emlegetett gazdasági növekedés lehetőséget adott volna arra, hogy az áfakulcshoz hozzányúljon a kormány. Nem akarom megnevezni, nincs itt az a nagyon híres adószakértő, akinek a munkásságát élvezettel figyelem évek óta. Egyik írásában azt nyilatkozta, hogy adóreformra nincs szükség Magyarországon. Én ezt közgazdászként nehezen tudom elképzelni; már csak azért is, mert a Fidesz az 1998-as választási kampány idején beígért adóreformot, és ezzel az adóreformmal sajnos elmaradt.
Az adóreformra egyszerűen - sok ok mellett - azért is szükség van, mert most már a kutatóintézetek egymás után bizonyítják, hogy a közép-európai térségben Magyarországon a legmagasabbak az adók. (Babák Mihály: Ki vezette be? Medgyessy!) Legutóbb az egyik intézet bizonyította be, hogy például a személyi jövedelemadó nálunk 40 százalékos kulcsa 1 millió 50 ezer forintnál kezdődik, és Lengyelországban - fogóddzanak meg, képviselőtársaim -, átszámítva a lengyel pénznemet forintra, 5 millió forintnál kezdődik a 40 százalékos személyi jövedelemadó. Vagy Szlovákiában - szintén ezt az átszámítást elvégezve - 3,3 millió forintnál kezdődik a 40 százalékos jövedelemadó. Nálunk pedig köztudott, hogy hol kezdődik. (Tállai András: Jó, de addig 35 százalék!)
Magyarul, ha azt akarjuk, hogy a gazdagok nagyobb terhet viseljenek az országban, akkor ennek a sávját fel kellene emelnünk, feltétlenül fel kellene emelni, mert az átlagos kereset Magyarországon 2000-ben 90 ezer forint volt, bruttó keresetről beszélek. Számoljanak, képviselőtársaim, az átlagos keresetű emberek is bekerülnek a 40 százalékos jövedelemadóba. Nevetséges!
Nyilvánvaló, hogy hozzá kell nyúlni az adóreformhoz, erre szükség van. Tudniillik a magas adószint miatt a következő negatív következmények jönnek létre. Csak röviden most már: 1. Nő a nem piaci teljesítmény relatív hasznossága, a kiskapuk felértékelődnek. 2. Megnő a szabadidő relatív hasznossága. 3. Nagyobb energiát fordítanak az emberek az adóelkerülésre. 4. Az erőforrások egy része a relatíve kevésbé adóztatott területekre áramlik, még akkor is, ha ott kisebb hatékonysággal működik. Márpedig ez életveszélyes, képviselőtársaim! Ha olyan területre megy át az erőforrás, ahol kisebb a hatékonyság, az a nemzetgazdaság versenyképességét veszélyezteti, a nemzetgazdaság versenyképességének veszélyeztetése pedig végső soron a fizetési mérleg romlásához vezet.
A magas adót fizetőknek valóban alkotmányos joga azt tudni, hogy mi történik a pénzükkel. A 2000. évi zárszámadás dzsungeléből erre nagyon nehéz választ adni. A hét kötet és mintegy négyezer oldal, a félmillió adat lehetetlenné teszi az elmélyült elemzést, azt hiszem, a szakembereknek is, és különösen nekünk. A jövőben a statisztikatudomány alapján szükség lesz megalapozott mintavételezésre, ami jobb, színvonalasabb, reálisabb vizsgálatot tesz lehetővé a zárszámadás kapcsán.
Szomorú, hogy a jelenlegi rendszerben a központi költségvetési kiadásoknak az ÁSZ csak 2 százalékáról tud hitelt érdemlően véleményt mondani, és gond, hogy a kormány néhány közkiadást parlamenti felhatalmazás nélkül végzett el. A zárszámadást precízebbé tenné, ha a zárt rendszerű államszámviteli rendszert létrehoznák. Ha ezt megvalósítanák, akkor a zárszámadási beszámoló egységesebb lenne. Nyikos László alelnök úr mondta a beszámolójában: a fő gond szakmai szempontból az, hogy a kormány most sem tud elszámolni az állam vagyonával. Ez igen megnehezíti a nemzeti vagyon megállapítását is.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
