BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a cím, amit ennek a sorozatnak adtam, ez a bizonyos "Háttal Európának", aminek talán az 59. folytatásánál vagyok ma, érdekes módon vált szemléletessé azon a szeptember 11-én, amikor persze egy szörnyű esemény is történt, amiről már három este beszéltem, úgyhogy most egy másik szeptember 11-ei eseményről beszélek.
Ugyanezen a szeptember 11-én történt meg ugyanis, hogy Berlinben fölavatták az új magyar nagykövetséget az Unter den Lindenen, a Brandenburgi kapuval szemben, ami egy örömteli esemény volt, és mint a beszámolóból megtudtuk, föl is szentelték. Ebből a célból három egyház papjai utaztak Budapestről Berlinbe, és egy negyedik egyház, az evangélikus egyház képviselője ott, Berlinben csatlakozott.
De azt is megtudtuk, hogy Berlinben, ahol az újraegyesítés után szinte valamennyi ország új követséget avatott, összesen két olyan követség volt, nevezetesen a magyar és a vatikáni követség, amelyet az avatás mellett fel is szenteltek; ami jól érzékelteti annak a magyarországi helyzetnek a bizarr voltát, hogy a magyar állam berlini követségét egyházi személyek felszentelik.
Azt gondolom, hogy a magyar állam - hangsúlyozom: a magyar állam -, a Magyar Köztársaság semmilyen vallásnak nem híve. A magyar állam egy világi intézmény. Az a szokás, hogy az állami ünnepet ilyen módon kötik össze egyházi tevékenységgel, ez egy olyan dolog, ami nincs összhangban azzal, hogy Magyarországon az alkotmány szerint és a lakosság nagy többségének a szokásai szerint a vallás és a mindennapi élet két külön szféra, az állami ünnepség és az egyházi ünnepség két dolog. Legalábbis két dolog kellene, hogy legyen.
Én értem azt, hogy vannak ebben az országban, akiknek ennek a két dolognak az összekapcsolása fontos, de vannak nagyon sokan, akiktől ennek a két dolognak az összekapcsolása idegen. Ők is magyar polgárok. Ezért nem szerencsés, árt a két dolog olyan összekapcsolása, amit az állam kényszerít ki. Mert ki-ki maga szabadon dönthet arról, hogy az életében milyen szerepet szán a vallásnak és az egyháznak, ki-ki tegyen úgy, ahogy ezt jónak látja, és ezt mindenki más tartsa is tiszteletben. Ebben, gondolom, nincs köztünk vita.
Azt azonban, hogy az állam az állami intézmények, az állami ünnepségek szerves részévé tegye az egyházak megjelenését, az bizony olyan dolog, ami a magyar polgárok ama része számára, akik nem hívők vagy egy másik egyház hívei, adott esetben nem annak a négynek, amelyet az állam kiválaszt mint állami ünnepségek résztvevőjét, azoknak a polgároknak a számára ez idegen, zavaró, sérelmes; válasszák ki képviselőtársaim a nekik jobban tetsző kifejezést.
Kár, hogy a jelenlegi magyar kormány és a jelenlegi magyar hivatalos intézmények újra meg újra ezt teszik. Jobb lenne, ha nem tennék. Már csak azért is, mert jócskán vannak polgárok, akikben ez visszatetszést vált ki, akiket inkább szembeállít, inkább elidegenít az egyházaktól és részben az államtól is, mintha ez nem történne, és mindenki csak a maga kedve, a maga akarata, a maga ízlése, a maga szándékai szerint kötődne vagy nem kötődne a magyarországi egyházakhoz.
Köszönöm a figyelmet.
