CSABAI LÁSZLÓNÉ

Teljes szövegű keresés

CSABAI LÁSZLÓNÉ
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én arra jöttem be, amikor Babák képviselő úr a lakástémáról beszélt. A lakásnál ugyanaz a helyzet, mint az élet sok más területén, hogy nem egy szerves fejlődés következett be az 1998-as kormányváltásnál. Csak néhány példát szeretnék erre elmondani.
(9.20)
Megállítom az autópálya-építkezést, hogy utána két év múlva azt mondhassam, hogy felgyorsítottam az autópálya-építkezést. Megállítom a Sulinet-programot, hogy utána két év múlva azt mondhassam, hogy óriási informatikai fejlesztést valósítok meg. Megszüntetem a pedagógusok minőségi bérét '99 szeptemberében, hogy utána két év múlva azt mondhassam, hogy bevezettem a pedagógusok minőségi bérét. És ugyanez történt a lakástémában is. (Babák Mihály: Ez nem igaz!)
Ugyanez történt, mert a tízéves szint legalacsonyabb lakásépítése volt 1999-ben (Göndör István: Ez tény!), tessék szíves megnézni a statisztikai adatokat. 1996-ban, '95-ben 28 ezer lakás épült ebben az országban; 1999-ben: az önök adatát olvasom, amelyik azt mondja, hogy 19 300. És valóban, 2000-ben növekedés volt; ez a növekedés azt jelenti, hogy 21 600-ra növekedett.
Ezzel én nem azt mondom, hogy nem jó irány fele megyünk és nem jó irány az, hogy bérlakást építünk. De a tény az, hogy a lakásépítés szempontjából a 2000. év nem volt kiemelkedő év (Babák Mihály közbeszólása.), sem úgy, hogy a lakás nagyságát, sem úgy, hogy a lakás számát nézzük. És tessék szíves megnézni a beszámolót, amit önök írtak, ami azt mondja, hogy a lakásépítők között a gyermekes családok száma csökkent. Ez pedig az újlakás-építésnél nem jó tendencia. Tehát az újlakás-építésnél (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elmentünk egy módosabb, tehetősebb réteg felé. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem