GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, ebben a polémiában az infláció az egyik kulcskérdés, és amit Babák Mihály elmondott... - nagy dilemmával nézegettem gyorsan, hogy mit lenne érdemes felolvasni ebből a költségvetésből, mert az infláció, amit vitattunk a költségvetés benyújtásakor is, nem annyi lett. Az, hogy itt néhány helyen forrást félretettek például a nyugdíjak rendezésére, az egy dolog, és az, amiről Takács Imre beszél, egy másik dolog. Szeretném önöket emlékeztetni, hogy itt, e Ház falai között mondta Varga Mihály, akkor még államtitkári minőségben, hogy nincs különbség a két fogyasztói kosár között. Azt, amit Takács Imre elmondott, érdemes lenne végigvenni, hogy a nyugdíjasok által fogyasztott termékek zöme a 20 százalékot meghaladta, 20 százalék fölött van. Ehhez viszonyítva, amit a nyugdíjasok kapnak, az tényleg csak morzsa, töredék, de nem erről akartam hosszabban beszélni, és majd a hozzászólásomban ezt részletesen indokolni fogom.
Az, amiről Babák képviselő úr beszél: igen, önök kiemelnek néhány tételt, de nagyon vigyáznak arra, hogy ez soha ne legyen teljes körű, és nem beszélnek az összegekről. Ezzel mintegy félrevezetjük a környezetet, a közvéleményt, azokat, akik figyelik ezt a költségvetési vitát, mert azok a célok is, amelyeket részben érint Balsay képviselő úr, 5-10 milliárd forintokról szólnak, és módszeresen nem beszélünk a kormányzati tartalékpénzekről, ahol több tíz milliárd forintról van szó. Ha ezeket sorba rakjuk, hogy ezek hova és milyen irányba csordogálnak el, ez mutatja azt, hogy igenis tényleg elfogadhatatlan az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami itt történik. Köszönöm szépen.