DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányfő békülékeny pátoszainak őszintéségét jól mutatta Varga István képviselőtársunk felszólalása: báránybőrbe bújt farkasokkal állunk szemben. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.)
Glattfelder államtitkár úr hozzászólása tekintetében pedig rendkívül sajnálom, hogy egy agrárpolitikával foglalkozó ember öt év után sem érti a Szocialista Párt kezdeményezéseit, és amit ő állított a külföldiek tulajdonszerzése vonatkozásában, azt most az ellenzékre próbálja oktrojálni.
(17.10)
Az elmúlt évtized az agrártevékenységet végző emberek számára rendkívüli megpróbáltatást jelentett. Sajnos, az elmúlt három év tovább rontotta az amúgy is válságos helyzetet. Úgy gondolom, felesleges statisztikai számokkal előhozakodnom, mert ezek is ugyanazt a lehangoló képet mutatják, mint a térdig érő gazban álló, hántolatlan tarlók óriási hányada, amire az ősz beköszöntével alig lehet múltbéli példát találni.
A termelők piaci és jövedelmi helyzete tarthatatlan, sürgős kormányzati intézkedéseket követelne. Nehezen érthető a nagy nyári osztogatás közepette, hogy még sípályára is milliárdok jutnak, de a legfontosabb mezőgazdasági termékek, mint például a gabona piaci helyzetének a rendezésére egyetlen fillérje sincs a kormánynak. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Tudom, nem feledkezett meg az agráriumról a kormány a nyáron sem: látványos, propagandaértékű bejelentések történtek, amelyeknek azonban a termelők égető napi gondjainak a megoldásához alig van köze. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Búzaégetés!)
Nincs tolongás a zsebszerződések felszámolása területén. A nagy vircsaftolást legfeljebb néhány egykori föld- vagy kárpótlásijegy-tulajdonos használja fel, további nyerészkedésre. A könnyelmű vevőktől szorult helyzetükben még legombolnak néhány ezer schillinget azért, hogy tartsák a szájukat. Az érintettek többsége azonban nem kéri vissza a babaruhát, mert tisztességes paraszti erkölcse köti ahhoz, amire egyszer a kezét adta. Így aztán az egész ügy csak az orzságimázs rombolását és az EU-csatlakozási ratifikáció megnehezítését fogja eredményezni.
A szövetkezeti üzletrészek kifizetése ügyében nagyon sajnálatos, hogy törvényalkotás helyett piaci megoldást választott a kormány, így elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy egy újra átgondolt, igazságos megoldás szülessen itt, a parlamentben. Örülünk, hogy elfogadásra került az az érvünk, miszerint a nyugdíjas tagokat sem lehet kizárni a kedvezményezettek köréből. A megoldás azonban így is igazságtalan, mert ha a kormány azzal érvel az 1992. évi névérték mint vásárlási érték mellett, hogy az üzletrész-tulajdonosok jelentős részének nem volt befolyása a gazdasági-vagyoni folyamatokra, akkor azoknak sem volt, ahol a szövetkezet csődbe jutott vagy felszámolásra került. Ők viszont nem kapnak egy árva petákot sem. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)
A családi gazdaságok legújabb támogatási csomagja pedig nem több egyszerű kirakatpolitikánál. Bizonyára csak azért születik meg, hogy ki lehessen pipálni a kormányprogram egy újabb pontját. De milyen támogatás az, amelyből a ténylegesen rászorulóknak csak néhány százaléka, településenként átlagosan legfeljebb 2 részesülhet? A Magyar Szocialista Párt elutasítja az ilyen típusú kisebbségi agrárpolitikát, a termelők igazságtalan megkülönböztetését és szembeállítását. Mi nemzeti összefogást akarunk létrehozni a magyar falu és a mezőgazdaság megújításáért, még ha ezt néhányan nem is értik meg. Nem ragaszkodunk mereven a már kialakult álláspontunkhoz; megoldási javaslatainkat az érdekeltek lehető legszélesebb körével meg akarjuk vitatni, és a közös nevezőt kialakítani.
Hogy jó úton járunk, hogy elsődlegesen szakmai és nem politikai megfontolások alapján építkezünk, bizonyítja az a közelmúltban megrendezett szakember-találkozó Hajdúböszörményben, ahol a Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltünk által ismertetett agrár- és vidékfejlesztési program legfontosabb elemeivel a megjelent agrárszakemberek, a szakmai érdekképviseletek és a politikai szervezetek képviselői is egyetértettek. Ez a kör nyitott, de már jelenleg is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az agrárium többségét reprezentálja.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialisták partnerséget ajánlanak a több cikluson átívelő ügyek megoldásához. Hatéves programmal akarjuk a mezőgazdaságot talpra állítani, és megakadályozni, hogy a vidéki ember másodrendű állampolgár legyen.
Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem