DR. GYIMESI JÓZSEF
DR. GYIMESI JÓZSEF
DR. GYIMESI JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatok általános vitájában, tisztelt képviselőtársaim, általában azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy szükség van-e az új szabályozásra, új törvény megalkotására, hiszen a törvények nem önmagukért születnek, hanem azért, hogy mindannyiunk életét tegyék jobbá, biztonságosabbá, és hogy a jogalkalmazó szervek részére törvényes alapot biztosítsanak eljárásukhoz. Felvetődik a kérdés a most tárgyalt törvényjavaslat kapcsán is, hogy szükséges-e a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők fokozottabb védelme. A válasz megadásához meg kell vizsgálnunk, hogy ma milyen védelmet nyújtanak jogszabályaink a tanúk, a sértettek, illetve a bűnbánó tettestársak részére, hiszen a törvényjavaslat elsősorban az ő védettségüket reméli teljesebbé tenni.
A büntetőeljárást lefolytató hatóságoknak - legegyszerűbben megfogalmazva - az a feladatuk és céljuk, hogy az elkövetett bűncselekményeket felderítsék, az elkövetőket felelősségre vonják, illetve az ártatlanul megvádoltakat megvédjék. Ahhoz, hogy ez a tevékenységük eredményes legyen, egy múltbéli eseményt kell felidézniük a rendelkezésre álló és többnyire általuk beszerzett bizonyítékok segítségével. Ezt a tevékenységet a jogászok úgy fogalmazzák meg, hogy a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázni kell. Amikor a nyomozó hatóság, az ügyész és végül a bíróság e feladatát végzi, tehát azt vizsgálja, hogy mi is történt valójában, akkor ezen hatóságok nem tesznek mást, mint a lényeges tényekre vonatkozó bizonyítékokat összegyűjtik, ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik és ezen alapuló meggyőződésük szerint elbírálják. A bizonyítékok mérlegelése - mert ezt a folyamatot így hívják a jogászok - alapján kialakuló meggyőződés a bíróság döntésében, ítéletében jelenik meg, amely az érintettek szabadságát, vagyonát, egyéni sorsát, társadalmi helyzetét évekre, évtizedekre meghatározza, legyen az érintett vádlott vagy az ügy sértettje. Ezért könnyű belátni, hogy a meggyőződést kialakító bizonyítékok hitelességének megőrzése és védelme az igazságszolgáltatás központi kérdése.
A tárgyi bizonyítékok esetében a helyzet egyszerűbbnek tűnik, hiszen a lefoglalt bizonyítási eszközök: okiratok, hajminták, ruhaminták, számítógépes programok, kések, fegyverek - és minden más ebbe a körbe tartozik - szerencsés esetben a hatóság őrizetébe kerülnek, és ők, illetve a szakértők gondoskodnak e bizonyítási eszközök őrzéséről. A bizonyítás más eszközei, így a bizonyítási kísérlet, szemle, helyszínelés, felismerésre bemutatás esetében ezt a garanciát ugyancsak megtaláljuk, hiszen ezen eljárásokat maga a hatóság folytatja le. De ki vigyáz a tanúra, sértettre vagy a terhelő vallomást tevő tettestársra, tehát azokra, akik vallomásukkal segítik az igazság kiderítését?
Mindennapi tapasztalatunk, hogy ma nem szívesen tanúskodnak az emberek; talán kényelemből, talán félelemből elfordítják a fejüket, ha akár közterületen, akár a közös lépcsőházban erőszakos vagy más jogellenes cselekményeket tapasztalnak - nem gondolnak arra, hogy holnap ők is lehetnek áldozatok, és rászorulhatnak arra a segítségre, amelyet a most bajba jutott hiábavalóan remél. Ők vallják a népi bölcsességet: ne szólj szám, nem fáj fejem.
Az emberi közömbösség, a tanúskodástól való idegenkedés megítélésem szerint legalább két okra vezethető vissza. Az egyik könnyen megszüntethető, csak a hatóságoknak kellene tapintatosabban eljárniuk. Azok, akik nem fordítják el a fejüket, akik vállalják a tanúskodással szükségszerűen együtt járó kényelmetlenségeket, tehát az igazságszolgáltatás munkáját segíteni akarók gyakran olyan megalázó helyzetbe kerülnek, amely könnyen elkerülhető lenne. A rendőrautóval kivitt idézés, a rendőrségi várókban és a bíróság folyosóin eltöltött értelmetlen órák, a munkahelyi félreértések mind ebbe a körbe tartoznak. Ki védi meg a bíróság folyosóján a tanút, a sértettet a vele együtt várakozó vádlott vagy rokonai megjegyzéseitől, gyalázkodásaitól, szóbeli fenyegetéseitől? Ehhez törvénymódosítás sem kell, csak tapintat, megértés és néhány belső, igazgatási jellegű intézkedés.
A másik ok a félelem, amely egyre több embert tart vissza attól, hogy tanúvallomás megtételével segítse az igazság kiderítését. Elvárhatjuk-e, hogy észleléseiről, tapasztalatairól hitelesen és valósághűen tájékoztassa a hatóságokat az a tanú, akihez eljutottak már a fenyegetések? Képes-e befolyástól mentesen vallani az igazságról az, akinek álmát névtelen telefonok szakítják meg vagy tudomására hozzák: ismerik iskolába egyedül járó gyermekét? A tanúnak bíznia kell abban, hogy az őt terhelő kötelezettségek számonkérése ellenében, ha arra rászorul, az állam védelmet is képes biztosítani számára.
1999 előtt a büntetőeljárási törvény szinte csak kötelezettségeket rótt a tanúkra, a megjelenési, vallomástételi és igazmondási kötelezettség törvényi előírása, e kötelezettségek egyre súlyosabb szankcionálása, bebizonyosodott, hogy nem vezethet eredményre, szükség van az igazságszolgáltatás oltalma, védelme iránti bizalom kialakítására. E bizalmi viszony nélkül a félelem fog győzni: inkább vállalni fogja a tanú a távolmaradás, a vallomás megtagadása miatti rendbírságot, a valóság elhallgatásával megvalósított hamis tanúzás törvényi fenyegetettségét, mint hogy önmagát vagy családját védtelenül kitegye a megtorlás kockázatának. E bizalmi viszony magától nem jön létre, a tanú védelmét törvényekkel kell biztosítani.
Az 1998-ban hivatalba lépett polgári kormány a tanúvédelem jelentőségét felismerve alkotta meg az 1998. évi LXXXVIII. törvényt. A tanúvédelem új szabályai annak a felismerését tükrözik, hogy a tanúzási kötelezettség maradéktalan és befolyásolásmentes teljesítéséhez jelentős társadalmi érdek fűződik, ezért az állam köteles biztosítani a tanúnak az élethez, a testi épséghez, illetve a személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogait. Bebizonyosodott, hogy tanúk közreműködése nélkül lehetetlenné válhat a legsúlyosabb bűncselekmények felderítése és bizonyítása, mert a megfenyegetett tanú az esetek többségében egyáltalán nem vagy csak részben tud eleget tenni a törvény által előírt kötelezettségeinek.
A törvény hatálybalépése óta, tehát 1999. március 1-je óta a büntetőeljárási törvény az igazságszolgáltatás kötelezettségévé teszi a védelem biztosítását. Ez a védelem megjelenik az adott büntetőeljáráson belül is, amikor például a törvény lehetővé teszi a tanú személyi adatainak zárt kezelését, szembesítésének mellőzését vagy felismerésre bemutatásnál a felismerő tanú személyének elfedését. A különösen védett tanúra vonatkozó rendelkezések a tanúként kihallgatott személy részére a teljes anonimitást biztosítják. Ezen - nevezzük így: - tárgyalótermen belüli szabályok mellett a törvény lehetővé teszi a személyi védelem elrendelését is.
A polgári kormány a törvényi parancs, illetve felhatalmazás alapján alkotta meg a büntetőeljárásban részt vevők, valamint az eljárást folytató hatóságok tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. számú kormányrendeletét, amely személyi védelmet biztosít az eljárásban tanúként részt vevők számára.
(9.20)
A tanú - vagy reá tekintettel más személy - akkor részesíthető személyi védelemben, ha a büntetőeljárásban való részvétele miatt ellene vagy reá tekintettel más személy ellen bűncselekményt követnek el vagy bűncselekmény elkövetése valószínűsíthető. Ez a tárgyalótermen kívüli védelem a magánlakás, egyéb tartózkodási hely védelmét, közlekedési útvonal biztosítását jelenti, a legkülönbözőbb technikai eszközök igénybevételével.
A most tárgyalt törvényjavaslat kiegészíti és teljessé teszi a tanúk, sértettek és az igazságszolgáltatással való aktív együttműködésre vállalkozó terheltek védelmét. A törvényjavaslatban megfogalmazott védelmi program alá a felsorolt személyek csak akkor kerülhetnek, ha megállapodást kötnek a rendőrség szervezetén belül létrehozott szolgálattal. A társadalomra különösen veszélyt jelentő szervezett bűnözés elleni küzdelemben a bűnüldöző hatóságok csak akkor járhatnak el sikeresen, ha a teljes biztonságot tudják garantálni azok számára, akik a felderítésben és a bizonyításban terheltként, sértettként vagy bűnbánó maffiózóként részt vesznek. Csak e bűnöző szervezetek belső életéről hiteles információval rendelkező személyek képesek a bűnszervezet felépítéséről és a szervezett bűnözésről vallomást tenni. Az ő védelmükre az eddigi tanúvédelmi eszközök nem elégségesek.
A törvényjavaslat szerint a védelmi program alkalmazására akkor nyílik lehetőség, ha a fenyegetett helyzetben lévő tanú, sértett vagy terhelt és a hatóság erről külön, írásba foglalt megállapodást köt. A megállapodás kétoldalú jogügylet - ez nagyon fontos rendelkezése a törvényjavaslatnak -, tehát az akarata ellenére senkit nem lehet a program nyújtotta védelem alá vonni, de egyoldalúan senki nem is kényszerítheti ki, követelheti a program alkalmazását. A megállapodás megkötésének alapfeltétele olyan fenyegetettség, veszélyhelyzet létrejötte, amely más módon, például személyi védelemmel, nem hárítható el, hanem e veszélyhelyzet különleges óvintézkedések alkalmazását teszi szükségessé.
A lakóhely, tartózkodási hely megváltoztatása, a névváltoztatás, a személyazonosság megváltoztatása olyan alapvető alkotmányos jogokat érint, amelyeknek a korlátozása csak rendkívül nyomós indokból lehetséges, ezért helyes, hogy a javaslat e különleges óvintézkedések alkalmazását az érintett beleegyezéséhez köti. Felmerül persze a kérdés, hogy a megállapodás alapján tett vallomás mennyire lesz aggálytalan, hiszen olyan ember teszi a vallomást, akinek, illetve a hozzátartozójának az élete veszélyben van, tehát erős kényszert érez arra, hogy e programnak alávesse magát, mert a védelmet a hatóságtól kaphatja meg a különleges óvintézkedések alkalmazásával, ha a védelmi program alá kerül. Az így beszerzett vallomás a szabad bizonyítási rendszerünkben más bizonyítékokkal egybevetendő, és a bizonyító erejét ez az egybevetés fogja megmérni.
A vallomás megtételének megakadályozása vagy a terhelő vallomás miatti bosszú, megtorlás a terheltet a tanú vagy reá tekintettel más személy elleni támadásra indíthatja. A bűnszervezet összetételének, kapcsolatrendszerének, tevékenységének megismerését, illetve a bűnszervezethez tartozók által tervezett vagy már elkövetett súlyos bűncselekmény felderítését vallomásukkal segítők vélhetően e fenyegetettek közé fognak tartozni, feltéve, ha a vallomásuk más bizonyítási eszközzel nem helyettesíthető.
Végezetül: kimondatlanul is az a vallomás hozza létre ezt a fenyegetettséget, amely tartalmában terhelő. Nyilvánvaló, hogy a hatóságoknál önként jelentkező, a terhelt számára hamisan alibit igazoló vagy a tanú által ismert bűnszervezet létét is hamisan tagadó tényállítások esetében a vallomástevő nem szorul a hatóság védelmére - őt nem a szervezett alvilág, hanem az igazságszolgáltatás fenyegeti.
A védelmi program alkalmazását lehetővé tevő törvény nem azért fontos, mert ma a büntetőeljárást segítők széles körét kellene e program alá vonni, hanem azért, mert a felderítetlenül maradt legsúlyosabb bűncselekmények, a szervezett alvilág térnyerése mindannyiunkban félelmet keltenek, a társadalomban kialakult rendet veszélyeztetik. Ezen új jogintézménynek nincs más célja, mint a tanúvédelem többi eszközének, nevezetesen az igazságszolgáltatást segítő tanúk személyének védelme, és ezáltal - hiteles bizonyítékok beszerzésével - az igazság kiderítése.
A nemzetközi ajánlások és egyezmények is arra ösztönzik a kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy a tanúvédelmi programot tegye teljesebbé. Hadd idézzek az emberi jogok európai egyezményéből: "minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van legalább arra, hogy kérdéseket intézzen vagy intézhessen a vád tanúihoz, és kieszközölhesse, éspedig ugyanolyan feltételek mellett, mint a vád tanúi esetében, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását". Ezt azért idézem, mert a tanúvédelmi programok természetesen felvetik azt a kérdést is, hogy a védelem jogai, a vádlott jogai nem szenvednek-e csorbát, nem kell-e félretennünk évtizedek során megszokott és gyakorolt elveket, a büntetőeljárásban érvényesülő nyilvánosságot és közvetlenséget, hiszen a tanúk meghallgatásának módja, a szembesítés elmaradása látszólag ezeket az elveket sérti.
A nemzetközi, európai fórumok és a strasbourgi bíróság ítéletei is arra vonatkozóan adnak eligazítást egyrészről, hogy ez a két elv egymással kibékíthetetlenül ellentmondásban van, ugyanakkor mérlegelni kell a szervezett bűnözés térnyerésével azt, hogy a védelmi jogok milyen módon és milyen mértékben korlátozódhatnak. A tisztességes eljárásban - mert az európai szóhasználatban így nevezik a védelem jogait garantáló büntetőeljárást - érvényesülnie kell a vádlott jogainak, a védelemhez fűződő, alkotmányos előírásoknak is. E jog korlátait abban látja a nemzetközi bírói gyakorlat, hogy legalább azt a minimumot kell biztosítani a védelem számára, hogy a tanúkhoz, tehát a meghallgatott személyekhez közvetve vagy közvetlenül kérdést intézhessenek, akár védőik útján.
Új szóhasználat a nemzetközi bírói gyakorlatban az is, amikor a vád tanúiról és a védelem tanúiról beszélünk. Ez évtizedes hagyományainkkal is ellentétesnek tűnik, hiszen mindig azt hangsúlyoztuk, hogy nem a védelemnek és nem a vádnak van tanúja, hanem az ügynek, aki az adott ügy kapcsán releváns tényekről tájékoztatja a hatóságot. Meg kell barátkoznunk ezzel a szóhasználattal. A tanúvédelmi program kimondatlanul is azoknak a tanúknak kíván védelmet nyújtani, a fentebb részletesen kifejtettek szerint, akik a hatóság munkáját kívánják segíteni, tehát elsősorban a vád tanúinak.
Felvetődik végezetül az a kérdés, hogy most kell-e megalkotni ezt a törvényt. Alapvetően büntetőeljárás-jogi normáról van szó, és mint tudjuk, ezeknek a normáknak nincs visszaható hatályuk. Ha megvizsgáljuk a tegnapi kormánydöntéseket, a kormány ott is a büntetőjogi normák szigorítása mellett foglalt állást. De a jelenleg folyamatban lévő korrupciós ügyekben ez az elképzelés, tehát a magasabb büntetési tétel alkalmazásának a lehetősége nyilvánvalóan fel sem merülhet. Tehát amikor ezt az új jogintézményt megalkotjuk, akkor nem arra kell gondolni, hogy ez jelenleg nem tűnik égetően szükségesnek, hanem arra, hogy bármikor előállhat az a helyzet, amikor az alkalmazására lehetőség nyílik és kötelességünk mutatkozik.
(9.30)
A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja az általam elmondottakból következően támogatja a törvényjavaslatot, és azt kéri az Országgyűlés többi képviselőcsoportjától is, hogy szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)
