DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Élni kívánnék ezzel, természetesen nem visszaélni, úgyhogy én is igyekszem ezen a 15 perces kereten belül maradni, annál is inkább, mert csak néhány, úgy gondolom, ebben a vitában valóban lényegi szempontot szeretnék megemlíteni. De először, mivel Keller képviselő úr megszólított, ahhoz a kérdéshez fűznék néhány észrevételt. Való igaz, ahogyan ő fogalmazott, elég hosszú idő óta rendszeres levelező partnerei vagyunk egymásnak. Nem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd ki is adják válogatott levelezéseinket. (Derültség.) Valószínű, lesznek majd olyan nyugodt, békés és édeni korok, amikor ez a leendő és szépreményű utódaink üdvére és épülésére szolgál majd.
Egy picit persze árnyalja ezt a levelezési folyamatot az, hogy nagyjából mindig ugyanazok a kérdések hangoznak el, és értelemszerűen, mivel a helyzet különösebben nem változik, többé-kevésbé azonosak a válaszok. Ezért én most igazából - ugye, ismétlés a tudás anyja -, valójában idézni szeretnék egy jellegzetes kérdésfeltevést, illetve választípust ebből a levelezési folyamból.
Itt is említette ön, és végül is a Veres képviselő úrral - többnyire Veres képviselő úrral - együtt feltett kérdéseik egyik leglényegesebb mozzanata - szó szerint idéznék is az egyik ilyen kérdésükből -, hogy így fogalmaznak, meglehetősen nyersen és sarkosan, de a vita így szép: "A közbeszerzési törvény kijátszásával a Happy End Kft. több rendezvény lebonyolítását is szervezhette, egyetlen szerződés keretében. A törvény értelmében az Országimázs Központnak az lett volna a jogi kötelezettsége, hogy az egyes eseményekre külön tendert írjon ki."
(13.50)
Ez az ön vagy az önök viszonylag rendszeres kérdéstípusa. Az erre megszülető választípus pedig a következő - itt is idéznék egy válaszlevélből: "A rendezvények megszervezésére és lebonyolítására, éppen azért, hogy a közpénzekkel való racionális és ellenőrizhető gazdálkodás biztosítható legyen, írtunk ki közbeszerzési pályázatot '99-ben, amely eljárást nyilván önök is helyénvalónak tartottak, hiszen akkor nem jelezték sem a képviselő urak, sem más, és nem is helytelenítették. Ezen munka elvégzésére tehát a jelenleg hatályos törvények értelmében az a cég jogosult, amely az erre a feladatra kiírt közbeszerzési pályázatot megnyerte. A közbeszerzési törvény nem zárja ki a keretszerződés megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást. Semmiképpen nem jelenti a törvény kijátszását az, ha az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel kötött keretszerződésben több, esetleg különböző időpontokban teljesítendő szolgáltatás elvégzésében állapodik meg. Az ajánlatkérő számára tehát a törvény választási lehetőséget kínál abban a tekintetben, hogy az egyébként azonos típusú szolgáltatásokra külön-külön tendert ír-e ki, vagy pedig a szolgáltatások azonos minőségi színvonalon történő teljesítése érdekében már eleve keretszerződés létrehozására irányul a közbeszerzési eljárás. A törvény szerint nemhogy nem kötelező, de tilos külön tendert kiírni azokra a feladatokra, amelyeknek ellátását közbeszerzési eljárás során a beszerző már rábízta egy vállalkozóra. Mindezeknek megfelelően a Miniszterelnöki Hivatal akkor járna el törvénysértően, ha állami ünnepeink megrendezését nem a közbeszerzési eljárás során kiválasztott cégre bízná, de szerencsére nem ezt teszi." Gondolom, ismerősek ezek a sorok.
Az ön imént idézett hasonló kérdéseire körülbelül ilyen válaszok születtek. Ez is utal arra... - és itt részben akkor már az önök által hivatkozott ÁSZ-jelentésre is áttérnék, de mielőtt abból a jogi szakvéleményből próbálnék néhány figyelemre méltó mozzanatot idézni, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal szakértői készítettek válaszképpen az ÁSZ jelentésére, engedjen meg egy, azt gondolom, ebben a témakörben nem érdektelen példát. Nyilván még ön is emlékszik erre, hiszen a volumenét tekintve lényegesen nagyobb üzletkötésről volt szó 1996-ban - Medgyessy Péter pénzügyminisztersége és az ön államtitkárkodása időszakában -, amikor az Ogilvy reklámügynökséggel a karakterét vagy műfaját tekintve egyébként ugyanúgy átfogó keretszerződést kötöttek. Mondom - most nem idézem pontosan az összeget -, lényegesen nagyobb összegről van szó, mint a Happy End Kft. esetében. Egy közbeszerzési eljárás zajlott le, lényegesen nagyobb összegre, s ugyanúgy keretszerződés megkötése történt. Ráadásul nemcsak hogy nem történt kísérlet sem a keretszerződésen belül arra, hogy az egyes, egyébként jól elkülöníthető események kapcsán, ha szabad így fogalmazni - egyébként az Államadósság Kezelő Központ kötötte ezt a szerződést az Ogilvyvel -, külön tendereztetés történjen, hanem jószerivel még a külön választás sem zajlott le, hanem egyszerűen, persze nagyon lendületesen és nagyvonalúan, mintegy szóbeli megállapodások keretében történt a lerendezése, hogy ezzel a sajátos műszóval fogalmazzak, azoknak a mozzanatoknak, amelyekkel kapcsolatban ön törvényszegésnek minősíti még azt is, ha nem történik külön tendereztetés, nemhogy azt, hogy, horribile dictu, még külön sem választják ezeket a mozzanatokat.
Megmondom őszintén, hogy amikor először találkoztunk, és a jogi szakértőink először vizsgálták ezt, azért kicsit nagyokat nyeltünk - Hende Csaba államtitkár úr is bólogat. Valóban meg voltunk szeppenve egy kicsit, és tanakodtunk: még ilyet, így is lehet ezt? Aztán bizonyos értelemben véve ezt természetesnek tekintettük, hiszen öt év telt el, gondolom, az ÁSZ jelezhette volna ezt ez alatt az időszak alatt; de egyetlenegyszer sem került említésre, pedig mindenféleképpen érdekes eset.
Ehhez képest mi úgy gondoltuk, hogy ha a keretszerződést illetően hasonlít is némiképpen a mi szerződésünk, de azt gondolom, ön is belátja, azért sokkal óvatosabb, a törvények szellemét és betűjét sokkal inkább betartó módon igyekeztünk viselkedni, amikor a bizonyos, ön által sokszor kifogásolt Happy End Kft.-vel a szerződést megkötöttük, illetve az a tender lezajlott, amelynek a nyertese a Happy End Kft. volt. Azt gondolom, ez a kis történet is rávilágít arra - és ebben egyébként teljesen egyetértünk -, hogy ez számos ponton tényleg újragondolásra szorul, stratégiailag is, tehát nemcsak technikailag - ön fogalmazott így, ebben teljesen egyetértünk.
Nemcsak technikailag, hanem a stratégiai mondandóját illetően számos pontján is nagy valószínűséggel újra kell majd fogalmazni a közbeszerzési törvényt. Méghozzá azért, azt gondolom, mert akárhogy is közelítjük meg ezt az egész problémakört, maga a közbeszerzés intézménye, ha a gazdaságszociológiai lényegét fogalmazzuk meg ennek az egész kérdéskörnek, olyan szociológiai szerkezettel leírható társadalmi környezetre épül, ahol már évek, netán évtizedek alatt kialakult a nagyon nagy számú, többé-kevésbé hasonló erejű vállalkozásokból álló gazdasági élet. Azt gondolom, teljesen természetes törekvés az, hogy ott nagyon sok, a minőségét tekintve többé-kevésbé hasonló gazdasági erejű szerveződés van; s az egészséges, demokratikus, nyílt verseny döntse el köztük, hogy ki kapja a különböző megrendeléseket.
Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben sem, általában sem, most sem igazán, és a törvény hatálybalépése idején sem volt egy ilyen szociológiai szerkezettel leírható ország. Szó sincs arról, hogy az elmúlt évtized viharos gyorsaságú és sok szempontból bizony ideológiailag súlyos aggályokat támasztó átalakulási folyamatai során sok, egyenként is erő, és többé-kevésbé hasonló erejű gazdasági szerveződés jött volna létre.
Sőt, ennek ellenére olyan gazdasági környezet alakult ki, ahol a versenyerő szempontjából sokkal inkább rendkívül eltérő gazdasági erejű vállalkozások léteznek. Ennek következtében bizony - és ez általában is elmondható a liberalizálás szent jelszavával és törekvésével kapcsolatban -, ha egy olyan társadalmi környezetben akarunk mindenáron liberalizálni, ha úgy tetszik, ráereszteni a szabadságot egy olyan környezetre, ahol a gazdasági erejüket tekintve, egyáltalán az alkuerejüket tekintve nagyon is eltérő szerveződésekről van szó, akkor ebben az esetben ez az egyébként nemes törekvés, hogy liberalizáljunk és legyen szabad a verseny, valójában az ellentétére fordul. Mert ez azt jelenti, hogy ilyen esetben döntően az erősek biztos nyerési pozícióját erősítjük meg azáltal, hogy általában szabadságot biztosítunk. De ha a számba jöhető jelöltek 90 százaléka eleve olyan hátrányokkal indul, amelyek formálisan igen, de tartalmilag lehetetlenné teszik a számukra azt, hogy nyerjenek az ilyesféle tendereken, akkor máris ott tartunk, hogy a szándék gyakorlatilag nemes volt, hogy virágozzék száz virág, a verseny legyen tiszta és nyílt, csak az hibádzik, hogy a szereplők döntő többsége teljesen alkalmatlan a nullszint elérésére is. Ebben az esetben, minden törekvéssel szemben - szociológiailag, gondolom, ön is elismeri ezt a helyzetet -, ha egyenlőtlenek a szereplők, akkor az egyenlőtlen szereplők között biztosított egyenlőség gyakorlatilag az erősek, sőt a legerősebbek szabadságát jelenti csupán.
(14.00)
Bizonyos értelemben véve ez vonatkozik arra a rendkívül konfliktusos vitafelületre is, amely itt az autópályákkal kapcsolatosan kialakult. Önök is nagyon jól tudják, hogy az elmúlt évtized során a privatizáció, liberalizáció, dereguláció washingtoni konszenzuson alapuló ideológiai szentháromságában bizony egy olyan helyzet jött létre Magyarországon, ahol a gazdasági szereplők, enyhén szólva, igen jelentősen különböznek egymástól a gazdasági alkuerőt tekintve, és az egész építőanyag-ipari, illetve építőipari átalakulás úgy zajlott le, hogy a döntő többsége az ezen a téren létező gazdasági erőknek külföldi transznacionális vállalatok kezébe került. Ennek következtében - ezt önök is pontosan jól tudják - egy ilyen helyzetben a nyílt verseny automatikusan nem jelenthet mást, és nem hozhat mást, csak azt, hogy ezek a legnagyobb külföldi transznacionális vállalatok kerülnek előnyös helyzetbe, és szerzik meg így azt a fővállalkozói státust, amely után kényelmesen kiadják persze a munkák döntő többségét vagy akár egészét is a magyar alvállalkozóknak, azzal a különbséggel, hogy a lehetséges, a potenciálisan keletkező profit döntő többsége természetesen az övéké lesz.
Ezzel kapcsolatban persze önök szívesen forgatják - a bevezetőben már kétszer is idézték -, és bizonyos értelemben véve ideológiai bunkósbotként használják az Európai Unió különböző ezzel kapcsolatosan megfogalmazott véleményét. Így tették ezt, azt gondolom... (Keller László nevet.) Most hiába mosolyog ezen, Keller képviselő úr, ez történt. Valóban úgy hivatkoznak rá, mint valami egészen mindenek felett álló, ha úgy tetszik, véleményhatalomra, amelynek hallatán, akit ez érint, annak a porba omláson kívül semmi más lehetősége ezen a világon nincsen. Azt gondolom, nem egészen erről van szó.
Az Unió véleménye természetesen fontos, de ez nem azt jelenti, hogy az Unió rendelkezik a csalhatatlansággal, és az ő megfogalmazott véleménye minden körülmények között (Szalay Gábor közbeszól.), bármilyen kérdésben feltétlenül... - annál is inkább nem, mert én azért úgy gondolom, önök is nagyon jól tudják, hogy itt, Magyarországon, amennyiben versenytárgyalásokat írnak ki az autópálya-építéssel kapcsolatban, majdnem biztosan német, francia, osztrák, olasz cégek nyerték volna, akik uniós tagországok, Magyarország pedig nem uniós - (Keller László felé:) igen, nézi az óráját, rövid leszek (Keller László közbeszól.) - tagország.
Tehát ilyen értelemben véve, azt gondolom, nem feltétlenül tekinthető szociológiai értelemben - még egyszer hangsúlyozom, gazdaságszociológiai értelemben - nem feltétlenül tekinthető egy mindenek felett álló és teljesen semleges véleménynek az Unió véleménye. Gazdaságszociológiailag az Unió véleménye ugyanúgy egy érdektagolt világban létezik, mint bármiféle más vélemény ezen a világon.
Tehát úgy gondolom, hogy nem doktrinér módon kellene kezelni ezeket a kérdéseket, hanem sokkal inkább... - valóban nem tagadva ennek a kérdésnek az ideológiai érdekkötöttségét, hiszen, ahogy mondtam, egy szociológiailag tagolt térben azért a szabadság nagy valószínűséggel elsősorban a legerősebbek szabadságát jelenti. Márpedig nem feltétlenül az a cél - azt hiszem, ebben egyetértünk az ellenzéki képviselő urakkal is -, hogy a közbeszerzési törvény minden körülmények között a legerősebbek szabadságát biztosítsa.
Most már valóban befejezem, még néhány mondat arról, hogy valóban szükség volna a törvény módosítására. Azt gondolom, okulva azokból a tapasztalatokból, amelyek részben azokban az összecsapásokban és konfliktusokban is érzékelhetők, amelyek ezen kérdéskörök kapcsán előjöttek, azt hiszem, kísérletet kellene tenni arra, hogy megpróbáljuk mégis áthidalni ezeket az ellentéteket. Én nem látom ezt lehetetlennek, noha nem akarok hurráoptimista sem lenni. Kétségtelen, vannak súlyos és nehezen áthidalható ellentétek is az álláspontjainkban, de azt gondolom, hogy nem lehetetlen. Azt kérem a tisztelt ellenzéki képviselő uraktól, hogy adjunk esélyt és lehetőséget annak, hogy közösen kezdjünk el gondolkodni a közbeszerzési törvény módosításán.
Elnézést kérek, hogy mégiscsak túlléptem azt a bizonyos tizenöt percet, és köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
