DR. KARL IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. KARL IMRE
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, van még olyan téma, amelyre reagálni kell. Én elismerem újra azt a szellemi teljesítményt, amelyet Bogár László államtitkár úr nyújtott itt, mert próbált valamilyen magyarázatot találni a kormány magatartására, de ettől még természetesen nem azért nem lehet ezzel egyetérteni, mert ellenzékiek vagyunk, hanem azért, mert ez nem így van.
Én azt gondolom, hogy mindenképpen szót kell ejteni az európai uniós jogharmonizációs dolgokról. Tehát mi abból indulunk ki, és az európai integrációs bizottságban ebben mindig is egyetértés volt, hogy a jogharmonizáció nem egyszerű jogszabályátvételt jelent, hanem az európai normáknak, az európai uniós gyakorlatnak az átvételét. 1995-ben jött létre ez a törvény, akkor már tartalmazott olyanfajta kivételeket, amelyeket az Európai Unió kifogásként megjelölt, nevezetesen a 10 százalékos árelőnyt és a helyi preferenciák kérdését. Ebben akkor is egyetértett a Szocialista Párt és ma is egyetért, hogy ezeket mindaddig fenn kell tartani, amíg az uniós csatlakozás létre nem jön.
Én azt gondolom, hogy a kormányzat magatartása ebben a kérdésben is egy kicsit farizeus magatartás, mint ahogy már sok más dologban is erre rámutattunk, mert ha tényleg akarna támogatni hazai vállalkozásokat, akkor miért nem adja azt a plusz 10 százalékot a költségvetés a pályázat kiíróinak oda, hogy ezt a fajta előnyt érvényesíteni tudják.
Egyébként meg kell mondanom, a hazai vállalkozás azt jelenti, hogy magyar székhelyű vállalkozás, és nem külföldi székhelyű, és nem a tulajdonosi szerkezet alapján különbözteti meg ezeket a vállalkozásokat; egyáltalán ezt a vitát ilyen módon, úgy gondolom, nem is helyes lefolytatni.
Két új elem jött be az Európai Unió minősítésébe; az egyik szerintem most nem érdekes, ez az árhatároknak a nagysága; a másik pedig az, hogy a kormány igyekszik kibújni a közbeszerzés alanya alól, tehát igyekszik ezt a törvényt elkerülni. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Mi politikailag ezt kifogásoljuk ma.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem