DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Urak! Tisztelt Berényi Lajos elnök úr! Nagyon érdekes gazdaságszociológiai gondolatokat mondott el Bogár államtitkár úr, csak a 2000. évi tények a beszámoló alapján mást mutatnak. A '99-es, kis- és középvállalatokról szóló törvénymódosítás alapján lehetőség van arra, hogy a kis- és középvállalatok közbeszerzésben való részesedését most már mérjük. Elnézést, hogy idézek a beszámoló 11. oldaláról:
"A 2000. évi hivatalos közbeszerzési statisztika mást mutat, az elmúlt évben a kis- és középvállalatok 1902 közbeszerzési eljárást nyertek, az összes eljárás 51,3 százalékát. A kis- és középvállalkozások a nyílt közbeszerzési eljárásokban szerepeltek a legjobban, az a tény tehát, hogy a nyílt eljárások részesedése jelentősen növekedett 2000-ben '99-hez képest, egyben a kis- és középvállalkozások közbeszerzési piacra jutását is növelte."
Én nem akarok azzal a gazdaságszociológiai ténnyel vitatkozni, hogy az erősebb erősebb, mint a gyengébb, de a nyílt eljárások jobban megmutatják, hogy ki az igazán erős, és ki az igazán gyenge, tehát tulajdonképpen az a gazdaságszociológiai gondolat, amit a nagyra becsült államtitkár úr elmondott, az általam nagyra becsült elnök úr jelentésével teljesen ellentétes.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem