DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Elnök Úr! A költségvetési bizottság meghallgatta az elénk tárt anyagot, megtárgyalta, és 17 igenlő szavazattal, egy tartózkodással és 6 ellenszavazattal elfogadta; elfogadta megtárgyalásra és helyeslő elfogadásra ajánlotta.
Mindenekelőtt szeretnék rámutatni arra, hogy ez a jelentés, amelyet a Ház kapott a közbeszerzési tanácstól, a maga nemében szokatlanul precíz, részletes, mindenre kiterjedő és igen-igen kezelhető anyag. Felöleli a kérdéskör teljes egészét, úgyhogy nagyban megkönnyítette a képviselői munkát.
Ami az ügy lényegét illeti, szeretnék mindenekelőtt rámutatni arra, hogy nem vonatkoztathatunk el attól a ténytől, hogy egy tanuló demokráciában vagyunk, és mindannyian tanuljuk azokat a feltételeket, azokat a magatartási szabályokat, amelyek megfelelően deklarálják és biztosítják azokat a piacgazdasági tényeket, amelyek tulajdonképpen a rendszerváltást jellemzik.
Ennek nagyon fontos eleme a közbeszerzés, annak a szabályozása és az ellenőrzött végrehajtása, mivel ez az elem példamutatást gyakorolhat, fejthet ki az élet egyéb területeire nézve is. Különösen akkor fontos ennek a kérdéskörnek a megnyugtató és higgadt elemzése, amikor igenis, megvan annak a veszélye, hogy ez a közbeszerzési eljárás magában rejtheti annak a veszélyét, hogy az ajánlattevők oldaláról úgynevezett titkos kartellek érvényesüljenek, jogon kívüli szempontok jussanak érvényre, és érdemben megfordított hatást elérve, kvázi legalizáljanak olyan eredményeket, olyan eseményeket, amelyekkel szemben lép fel ez a joganyag.
A parlamenti tárgyalás eme folyamán én csupán egyetlenegy elemre szeretnék rámutatni, amely nagyon fontos és rendezendő téma.
(13.00)
Méghozzá az, hogy a bírósági szakasz soron kívüli eljárási rendben kell hogy lebonyolódjon vagy kellene hogy lebonyolódjon, miután itt gazdasági folyamatok meggátlására, akadályozására vagy késleltetésére lehet hatással egy olyan - sajnos a jelen bírói gyakorlatunkban szokásos, nagy intervallumokat felölelő és igénylő - késlekedő döntés, amely itt fogalmilag hátrányos következménnyel járhat az egész gazdaságra. Tehát megfontolandó és érvényesítendő az a gyorsaság, amit a közbeszerzési tanács a saját gyakorlatában érvényesít, tehát hogy 30 napon belül megszületik az érdemi döntés, de ha a jogorvoslati eljárások több évig elhúzódnak, akkor közben óriási kárt szenvedhet a gazdaság.
A magam részéről kifejezem a bizottságunk álláspontját: a beszámolót példamutatónak tartjuk az elmondott arányban, tehát 17:1:6 arányban, és azt mindenképpen elfogadásra javasoljuk.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem