KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok a mondanivalóm elmondása során azzal, hogy a Közbeszerzések Tanácsának a beszámolóját vitatjuk meg, mégis elkerülhetetlen lesz az, hogy a kormányzati tevékenységről is szót ejtsünk, hiszen két oldalról is kapcsolódik ehhez a kormányzat: egyrészt mint jogalkotó vagy jogszabályokat kezdeményező, illetve közbeszerzéseket alkalmazó is. De remélem, hogy jól elkülönül a véleményem a tekintetben, hogy az a Közbeszerzések Tanácsára vagy éppen a kormányzatra vonatkozik-e.
Tisztelt Ház! A kormánytöbbség meglehetősen sajátosan kezeli a közbeszerzéseket. Ahogy nem törekedett arra, hogy minden vonatkozásban érvényesítse a napi gyakorlat során a közbeszerzési törvényt, úgy arra sem törekedett, hogy az Országgyűlés évente tárgyaljon a Közbeszerzések Tanácsának jelentéséről. Ezért kell most gyakorlatilag háromszor egyéves beszámolót megvitatni, és közben volt 1999-ben egy kedvező irányú törvénymódosítás.
2000-ben azért nem tárgyaltunk a '99-es beszámolóról, mert én úgy éreztem, hogy a kormánytöbbségnek nem tetszett annak a tartalma, amit a Közbeszerzések Tanácsa összeállított. A '98-as beszámolóra most, 2001-ben pedig nem túl sok időt szabad szentelni, hiszen '99-ben törvénymódosítással a jelentésre sok tekintetben reagált az Országgyűlés, beépültek a tapasztalatok a '99-es törvény módosításába.
Annyit azonban mégis érdemes visszaidézni a jelentésből, hogy 1998 a közbeszerzési gyakorlat kiterjesztésének, kiszélesítésének az éve volt, és már a '98-as jelentés is hangsúlyosan szól az ellenőrzés hiányáról, amiért - szeretném rögzíteni - nyilvánvalóan nem a Közbeszerzések Tanácsa a felelős.
Volt egy nagyon lényeges mozzanata ennek a beszámolónak: felhívta a preferenciális szabályokra a figyelmet. Tételesen említette a preferenciális szabályok közül, hogy lehetőség van a külföldi székhelyű vállalkozók kizárására és a 10 százalékos árpreferencia alkalmazására. Azt is megállapította, hogy e preferenciák alkalmazása jogszerű volt - természetesen még akkor, 1998-ban. Én borzasztóan sajnálom, hogy a miniszterelnök úrral ezt a jelentést nem sikerült megismertetni. Mert ha ezt megismertették volna, akkor olyan preferenciákat, amely ellene megy a hatályos közbeszerzési törvénynek, naponta nem mondana el az Országgyűlésben és a sajtón keresztül.
Egyébként itt hívom fel államtitkár úrnak is a figyelmét, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának, aki rendszeres levelezőtársam az írásban megválaszolandó kérdések során, hogy teljes mértékben rosszul értelmezik, államtitkár úr, a közbeszerzési törvény hatályos szakaszait akkor, amikor önök a hazai vállalkozásokat és a preferenciarendszert egészen másképpen fogalmazzák meg, mint az a törvényben van.
Említést tettem az 1999-es beszámoló kormánypárti fogadtatásáról. Ott kiderült, hogy a bizottsági vitában már nem támogatták, még 2000-ben ezt a jelentést. Nem is csoda, hiszen megállapította a '99-es jelentés, hogy 1998-ban 4481 eljárás lett lefolytatva, '99-ben pedig 3828 eljárás, tehát '99-ben jelentősen csökkent az eljárások száma. Magyarázatot is adott a jelentés, hiszen elmondta, hogy bizony egyre inkább előtérbe került több évre kötött szerződések, illetve keretszerződések alkalmazása. Ez még önmagában persze nem lenne baj, de hát most már az ÁSZ jelentését is olvashatjuk a Közbeszerzések Tanácsának a jelentésével párhuzamosan, és tudjuk, hogy a Happy End Kft. ékes példája volt annak, hogyan kell kijátszani, mondjuk, a közbeszerzési törvényt: arra kell hivatkozni, hogy keretszerződést kötünk, közben pedig egészen más tartalommal folytatjuk le az eljárást és kötjük meg a szerződést.
A 2000. évi beszámoló pedig már a kormánypártok ízlésének megfelel. Ez kiderült a bizottsági vitákból, a bizottsági beszámolókból is. Igaz, az Állami Számvevőszék álláspontja és az ellenzéki képviselők álláspontja is sok vonatkozásban eltér a Közbeszerzések Tanácsa megállapításától. Az itt is elhangzott a szóbeli expozéban, hogy néhány ponton szükséges lenne módosítani a közbeszerzési törvényt.
Azt gondolom, hogy az a helyénvaló, ha a valós folyamatokkal szembenézünk, és amikor törvénymódosítást szorgalmazunk, akkor tanulva az elmúlt évek tapasztalataiból, egy határozottabb változtatásra teszünk javaslatot. Meggyőződésem, hogy nem elégedhetünk meg néhány technikai változtatással, ha a közpénzekkel történő gazdálkodást valóban hatékonnyá, átláthatóbbá és ellenőrizhetővé akarjuk tenni.
De persze nem elég csak a törvényi környezet megváltoztatása, hiszen ha megnézzük a kormánynak a közbeszerzésitörvény-alkalmazási gyakorlatát és a jogalkotói hozzáállását, akkor mind a kettőről megállapíthatjuk, hogy egyik sem fogadható el. Gondoljunk csak az autópálya-építés körüli kormányzati magatartásra, de elő lehetne szedni a Széchenyi-terv ügyeit is, mert ott is arra van törekvés, hogy kikerüljék lehetőség szerint a közbeszerzési eljárást. Erre majd még később vissza fogok térni.
Ma szinte naponta kerülnek elő botrányos ügyek az autópálya-építés során. Meggyőződésem, és ki kell mondanunk, hogy mindezekért a botrányos ügyekért nem kizárólag azokat terheli felelősség, akik belemennek ezekbe a botrányos ügyekbe, hanem a kormányzatot terheli a felelősség, mert a tiszta, átlátható versenyt nélkülözte, a közbeszerzési törvényre megtalálta azt a konstrukciót, élén Simicska Lajossal, hogyan kell azt kikerülni, és akkor belezavarja a vállalkozókat egy olyan helyzetbe, amikor a kapcsolati rendszer működteti az egész rendszert.
(13.40)
Ebből pedig következik az, hogy a korrupció melegágyát teremtette meg a kormány azzal, hogy az autópálya-építéseknél a nyílt versenyeztetést, közbeszerzési eljárást kikerülte. Tehát azt gondolom, jogos most elmondani a jelentés során is azt a kormányzati kritikát, amit megfogalmaztam, hogy a kormány közbeszerzési törvényt alkalmazó gyakorlata elfogadhatatlan.
A változtatásokra annak ellenére is szükség van, hogy összességében persze kedvező a helyzet, hiszen működik az 1995-ben elindított közbeszerzési rendszer. Ha globálisan nézzük a folyamatokat, akkor azt lehet mondani, hogy a hozzá fűzött reményeket beváltotta, hiszen most már nagyon nagy értékű közpénz felhasználása folyik a közbeszerzési eljáráson keresztül. Néhány alkalmazási hibát természetesnek is tarthatunk, hiszen 1995 előtt nem volt tapasztalatunk, a törvény megalkotását követően tudtunk tapasztalatokat szerezni. Tehát vannak olyan hibák, amelyek természetesek a törvény végrehajtása során, de a törvény tudatos megkerülése és rájátszás a törvényi hibákra, azt gondolom, bűn. És ilyen példák vannak előttünk a kormányzat részéről.
Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Miután arról beszéltem, hogy szükséges változtatásokat megfogalmazni majd a törvényben, és azt is tudom, hogy most nem a törvény vitája van, irányokat mindenképpen szükséges felvillantanom azért, hogy világos legyen, milyen változtatásokon gondolkodunk. A döntőbizottság intézménye már a törvény megalkotása során is elég nagy vitákat váltott ki. Tímár képviselőtársam most ugyan nincs itt, de ő is a jogorvoslattal kapcsolatban hangsúlyosan szólt bizottsági előadói felszólalásában. Tehát én azt gondolom, hogy a döntőbizottság vonatkozásában a közbeszerzési törvény egy kísérletet tett arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszerbe megfelelő helyre kerüljön a Közbeszerzési Döntőbizottság, de a tapasztalataim azt mondatják velem, hogy nincs megfelelő helyen. Mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogyan lehetne racionálisabbá tenni a jogorvoslati eljárásokat, és nem lehet kizárni azt, hogy itt bizony modellváltásra van szükség.
Az Állami Számvevőszék jelentése is hangsúlyosan szólt az eljárás alá nem kerülő közpénzekről, itt a technika ismert, csak három ilyen technikai megoldást szeretnék felvillantani. '99-ben, 2000-ben elég sokat foglalkoztam például az egészségügyi miniszterrel, amikor még a vérellátó szervezetnél dolgozott, hogy hogyan kötnek olyan szerződéseket, vagy kötöttek olyan szerződéseket, hogy éppen nem érte el az értékhatárt, ahol már kötelező lett volna közbeszerzési eljárást lefolytatni. De erre nagyon sok példa volt az FVM-en belül az agrárinnovációs cégeknél is. A darabokra bontást tudjuk, hogyan szedik szét a beruházásokat, hogy azok egyenként ne haladják meg a közbeszerzési értéket. Az autópálya pedig ékes példája annak, hogy mindenféle trükkös simicskázással meg lehet oldani azt, hogy kikerüljük a közbeszerzési eljárást.
Az én felfogásom és a mi felfogásunk szerint a kormánynak tételesen be kell tartania a közbeszerzési törvényt, és egy olyan ellenőrzési rendszert kell kialakítanunk, amely abban az esetben, ha ez kijátszásra kerül, akkor azonnal jelez.
A Közbeszerzési Értesítő megítélésem szerint a kiírókat sokszor meglehetősen nehéz helyzetbe hozza. Nem szerencsés az, ha állam az államban módon viselkedik. Azt gondolom, újra kellene gondolni a lektorok szerepkörét, jogkörét, és segíteni kellene a kiírókat abban, hogy könnyebben megjelenjenek a Közbeszerzési Értesítőben az egyes hirdetmények.
Azt is nagyon fontos célkitűzésként megfogalmazni, hogy azt a rengeteg papírmunkát, ami a közbeszerzési eljárással együtt jár, valamilyen módon csökkenteni kellene. Itt kézenfekvő - ami már a központosított beszerzéseknél kezd elterjedni - az elektronikus közbeszerzés, csakhogy itt nem egy speciális magyar gyakorlatot kellene meghonosítani, hanem bátran az európai uniós mintához kellene nyúlni. Ehhez persze számos feltételt biztosítani kell, egy új koncepciót arra, hogyan tudjuk kiterjeszteni az elektronikus közbeszerzési rendszert, infrastruktúrára, jól képzett szakemberekre lenne szükség, és persze figyelni kell arra, hogy a jelen pillanatban előtérbe kerülő állami tulajdonú cégek azért ebben a helyzetben se kerüljenek különleges, monopolstátusba. Tehát akkor, amikor az elektronikus közbeszerzés feltételrendszerének kialakításáról beszélünk, akkor nem kell mindenáron verseny nélkül a Postát priorizálni, és olyan helyzetbe hozni, hogy ezen a területen is ő legyen az uralkodó.
Azt gondolom, hogy az egy nyertes konstrukciót is érdemes végiggondolni, és érdemes azon gondolkodni, nem lenne-e célszerű egy optimálisabb helyzetet előállítani azzal, hogy adott esetben egy második helyezett is kihirdetésre kerülne, és ezzel a monopolhelyzet oldható lenne. A támogatási pénzek felhasználását, úgy gondolom, külön törvényben kellene szabályozni, hiszen számos esetben kerül költségvetési pénz olyan szervezethez, amely egyébként a közbeszerzési törvény szerint nem érintett a közbeszerzésben, mégis célszerű lenne közbeszerzéshez hasonló pénzfelhasználást biztosítani.
Az pedig, amit a Miniszterelnöki Hivatal e tárgykörben megpróbál keresztülvinni, hogy megtalálja azt a módot, hogyan lépje át a közbeszerzési törvény tételes előírásait, hogyan próbáljon kibújni a közbeszerzés alól a Széchenyi-terv támogatási előirányzatainak felhasználásánál, azt gondolom, nem fogadható el, és jobb lenne, ha a Miniszterelnöki Hivatal azon dolgozna, hogyan tudja betartani a közbeszerzési törvényt.
Összességében, tisztelt képviselőtársaim, a 2000. évi beszámoló - utaltam rá - besimul a kormány elvárásrendszerébe, ezért nem elég kritikus, sok minden hiányzik belőle, éppen ezért azt javasolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy külön történjen szavazás; a '98-99-es beszámolót tudjuk támogatni, a 2000-es beszámolót nem tudjuk támogatni. Ezt szeretnénk kifejezni szavazatunkkal is.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
