KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Akkor folytatnám:
Ha a magyar kormánynak szándékában állt volna azt a javaslatot követni, hogy tegyük lehetővé, hogy a hazai, tehát a magyar tulajdonú középvállalkozói kör, természetesen valamilyen szervezeti egységet alkotva - például ezt a szövetséget, amit létrehoztunk -, ahol az egyiknek keverőtelepe van, a másiknak bizonyos eszközei vannak vagy ismerete van az alépítmény-készítésben, a harmadiknak jelentős tapasztalatai vannak más munkálatokban, akkor ezt összetéve tudnának versenyezni. Az M7-es autópálya felújítási tenderét azért írtuk ki szakaszosan, hogy bizonyos szakaszokat már ez a kör vagy szervezet tudja elnyerni, és ily módon az útépítés következő fázisában ő is - ugyanúgy, ahogy más hazai nagyvállalatok - rendelkezzen már autópálya- vagy autóút-építési háttérrel, mert ennek meg kell tanulni a technológiáját, meg kell tanulni az egészet. Ez volt a célkitűzés.
Ezzel szemben - még egyszer mondom - ez a szövetség kikerült ebből a körből, az autópálya-építésből. Természetesen ennek csak útépítő cégek voltak a tagjai, ennek nem volt a tagja, mondjuk, a Vegyépszer, amely még járdát sem épített, legfeljebb középület mellé, hanem ebben olyan cégek voltak, amelyek Magyarországon eddig kisebb volumenű munkákban közutakat, utakat építettek.
Azt gondolom, hogy ha helyesen jártak volna el, akkor azokat a magyarországi középvállalkozásokat hozták volna helyzetbe - ha már ez volt a fő célkitűzés, de mondom, ez csak a válasz egyik része lesz -, amelyeknek valóban van e területen hátterük, van kapcsolati rendszerük, tehát megvan a szakmai tudásuk, tapasztalatuk ahhoz, hogy egy versenyben is, egy tisztességes versenyben is nyerjenek utána. Önök nem segítették ezeket a cégeket, hanem kijelöltek egy olyan céget, amelyiknek sem a gépparkja, sem a szellemi állománya nem volt meg hozzá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), úgy kellett mindent megvásárolni és bérelni.
Erről a következő két percben. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem