BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Azt gondoltam, hogy az először szólók még előttem vannak és utána következem, de köszönöm a lehetőséget.
Valóban, már június 13-án a törvényjavaslattal kapcsolatban egyszer megszólaltam, de tekintettel arra, hogy az általános vita még folyik, szeretnék néhány általános vitába illő gondolatmenetet hozzáfűzni. Ma délelőtt a szociális törvény vitájával foglalkoztunk, és én ott a bentlakásos ellátásra szorulókkal kapcsolatban mondtam el azt a sajátos helyzetet, hogy milyen érdekellentét feszül a helyi önkormányzat és a megyei önkormányzat között. Hogy tudniillik a helyi önkormányzatnak mint alapellátási kötelezettséggel rendelkező önkormányzatnak valahol érdekeltsége megszabadulni attól, aki ellátásra szorul, hiszen fizetési kötelezettsége a bentlakásos intézménybe, szakellátásba irányítottal kapcsolatban már nem lesz.
Azért idézem ezt ide, mert kicsit hasonlatos érdekellentétet érzékelek a gyermekvédelemben is, ami régi keletű, és amit sajnos ez a '97 óta hatályban lévő gyermekvédelmi törvény sem tudott érdemben megváltoztatni szemléletben. Ellátási kötelezettsége a helyi önkormányzatnak van a veszélyeztetett gyermekekkel kapcsolatban; anyagi is, hiszen fizetik a kiegészítő családi pótlékot, folyósítják számukra, és ellátási kötelezettsége is van. E törvénynek hallatlan nagy érdeme eredetileg az volt éppen, hogy létrehozta országos hálózatként a gyermekjóléti szolgálatokat, amelyek prevenciós szemlélettel, illetve a veszélyeztetett gyermekek esetében tanácsadással, mindenféle, a szülőnek nyújtott segítséggel próbálták megakadályozni, megelőzni, hogy kiemeljék a gyermeket a családból.
Azt gondolom, az a tapasztalat Magyarországon, hogy tulajdonképpen igazán veszélyeztetett gyermek esetében, ha a folyamat oda eljut, hogy kiemelődik a gyerek a családból és a szakellátás gondjaira lesz bízva, az önkormányzat tulajdonképpen fellélegzik, megkönnyebbül. Az önkormányzat nem érdekelt abban, hogy a veszélyeztetett gyermeket igazán a családban tartsa. Azt gondolom, hogy egy ilyen általános vitában kicsit értékelni kellene mindazt, ami itt ellátórendszer vonatkozásában kiépült az elmúlt négy évben.
(15.30)
Általában büszkén szólnak a jelentések arról, hogy a gyermekjóléti szolgálat tulajdonképpen milyen nagy arányban kiépült, hogy a 3200 település jó része be van kapcsolva ebbe a szolgáltatási rendszerbe. Papírforma szerint ez valóban így igaz, gyermekjóléti szolgálatot, mintegy kötelező feladatot kipipálnak az önkormányzatok jelentős százalékban, de ha a dolog minőségét nézzük, hogy tényleg kik azok, akik a gyermekjóléti szolgáltatást biztosítják, hogy milyen konstrukcióban van ez a szolgálat felkínálva a rászorulóknak, akkor már nem olyan rózsaszín a kép. Az a tapasztalat, hogy nagyon sok helyen - és éppen inkább a kistelepüléseken vagy a kistelepüléseken gyakrabban - olyan kényszermegoldások születtek, ahol a gyermekjóléti szolgálatot második, harmadik - részmunkaidőben ellátott - feladatként kapja meg valaki pluszteherként, valószínűleg speciális szakirányú végzettség nélkül, igazán sokat érdemben befolyásolni, segíteni a családokon nem tud. Azt gondolom, nagyon fontos lenne, hogy a dolog minőségére, a minőség javítására odafigyeljen a tárca, és ennek érdekében forrásokat biztosítson.
Egy másik nagyobb témakör - ami most került be a törvénybe, amit részben érintettem már első megszólalásom alkalmával is - a nevelőszülői jogviszony kérdését érinti, hiszen ez eredetileg törvényi szinten nem volt szabályozva, csak rendeleti szinten. Éppen ombudsmani igényre - azt gondolom, ombudsmani igényre - került be most ebbe a javaslatcsomagba egy túlságosan részletező kidolgozása ennek a kérdéskörnek. Mondom, túlságosan részletező sok tekintetben, amikor gyakorlatilag a munka törvénykönyvéből kiolvasható passzusokban, részletekben szabályozza a járó szabadságot, a végkielégítést, a jutalmat s a többi, miközben alapvető dilemmák megmaradnak ebben a rendszerben. Nem érzékletes, hogy a nevelőszülők és a hivatásos nevelőszülők között tényleg milyen tartalmi különbség van, vagy ha az valamennyire... - hiszen mind a két esetben egy kötelező tanfolyam elvégzésére, hivatásosnál speciális végzettségre van utalás; de végképp nem érzékelhető, hogy a hivatásos nevelőszülő és a speciális hivatásos nevelőszülő között milyen érdemi különbséget feltételezzünk. Hogy egy negyedik fogalmat is bekapcsoljak ebbe a csoportba, a törvény több helyen beszél a helyettes szülőről is, és végképp összemosódik a jogviszony kifejtésénél, hogy a helyettes szülő és a nevelőszülő között milyen érdemi differenciák vannak.
És végül szeretnék szóba hozni egy olyan kérdést, amiről az általános vitában - nyilván azért, mert a törvényjavaslat meglehetősen nagy terjedelmű, nagyon szerteágazó területeket érintő paragrafusok, több mint száz paragrafus szerepel benne - eddig kevesebb szó esett, vagy talán nem is érintette senki. Ez a bölcsődék kérdése. A bölcsődék szakmai érdekképviseleti szerve egyfelől örül annak, hogy nevesítve szerepelnek a törvényben, másfelől viszont kevésnek érzi azt, amit a bölcsődékkel kapcsolatban a törvényjavaslat tartalmaz. Előrelépésnek értékelhetnénk, hogy települési mértékek, nagyságok szerint teszi kötelezővé a különböző ellátóformák működtetését a törvényjavaslat, így például kifejezetten bölcsődékre az szerepel a törvényben, hogy 10 ezer lakos feletti nagyságú településnél kötelező bölcsőde létrehozásáról gondoskodni.
Azt gondolom, hogy nem lenne szerencsés, ha hasra ütésre próbálnánk mérlegelni, hogy hol érdemes meghúzni a határt, de egészen bizonyos, hogy bölcsődei ellátásra a 10 ezernél kisebb lélekszámú települések esetében is nagyon komoly igény lehet, nagyon komoly igény jelentkezhet; hogy egészen kis önkormányzati települések esetében fantasztikusan fontosan szerepet tudna, tudhatna betölteni a bölcsőde, ha lenne olyan kötelezettsége az önkormányzatoknak, hogy erre gondoljanak és csináljanak ilyet.
Ezért én a magam részéről nyújtok be olyan módosító indítványt, amely hozzányúl ehhez a kérdéshez - hiszen ma a bölcsődék száma nem több vagy nagyságrendileg közel 500, a települések száma pedig 3200 -, hogy az a családi napközi, ami alternatívaként megfogalmazódik a törvényben, talán 30 van az országban, semmiféle szempontból nem alternatívája annak, amit a bölcsődei ellátás szaktudásban, minőségben nyújtani tud. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Következésképp indokoltnak látjuk, hogy ezt a településszerkezettel való összefüggést újragondolja az előterjesztő. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
