GLATTFELDER BÉLA

Teljes szövegű keresés

GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Időt takarítunk meg a szavazás közti felszólalás mostani megejtésével. Nagyon szépen köszönöm a vitában részt vevőknek az értékes hozzászólásaikat, nagyon szépen köszönöm, hogy a jelentést alaposnak, szakmailag megalapozottnak tartották. Arra törekedtünk, hogy ne egyszerűsítsük le ezt a rendkívül bonyolult kérdést, hanem a maga összetettségében mutassuk be önöknek. Elnézést kérek, ha ez a törekvésünk néha megértésbeli nehézséget okozott, de azt gondolom, hogy az igazság így jobban kiderült, mint ha ezt az összetett kérdést szándékosan leegyszerűsítettük volna.
Teljesen világos, hogy két alternatíva áll előttünk. Az egyik lehetőség, hogy kötelező befizetéseket rendelünk el az önfoglalkoztatók számára valamilyen alap számára, ez tulajdonképpen egy új adó bevezetését jelentené a mostaniakhoz képest. Örülök annak, hogy mindannyian úgy érezték, összhangban a polgári kormány törekvéseivel, hogy indokolatlan lenne a magyar vállalkozásokat egy új adó bevezetésével sújtani. Hangsúlyozom, hogy ezt az ő érdekképviseleteik és a kamarák sem támogatnák. Nincs más lehetőség tehát, mint megvizsgálni azt, hogy létrehozható-e egy olyan önkéntes biztosítótársaság, amely kellőképpen vonzó ahhoz, hogy ebbe elég nagy számmal lépjenek be az önfoglalkoztatók, és egy ilyen társaság létrejöttéhez szükséges-e valamifajta állami támogatás, ez elfogadható-e igazságossági szempontból.
Köszönöm szépen, hogy ezeket a törekvéseinket támogatták, mi ezt a munkát szeretnénk elvégezni. Nagyon szépen köszönöm még egyszer. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)
(A jegyzői széket Kocsi László foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem