NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt év májusában született országgyűlési határozati javaslatnak tett eleget a kormány, amikor elkészítette a munkanélküli-ellátások felülvizsgálatáról szóló jelentést. Akkor is, most is előttünk áll egy megválaszolatlan kérdés, hogy a munkanélküli-ellátásban részesíthetők köre milyen módon terjeszthető ki az egyéni és társas vállalkozókra.
Áttanulmányozva a jelentést, a hozzá kapcsolódó mellékleteket, országgyűlési határozati javaslatot, felvetődik a kérdés, vajon közelebb kerültünk-e a megoldáshoz. Vajon mennyire határozott és eltökélt a szándék a változtatásra az érintettek és az érintettek érdekképviseletei részéről? A jelentés többször is megpróbálja definiálni az önfoglalkoztatók körét: egyéni vállalkozók, társas vállalkozók, segítő családtagok, mezőgazdasági vállalkozók, őstermelők, egyéni ügyvédek, közjegyzők, hogy csak a legjellemzőbb csoportokat említsem. Nos, nagyon heterogén halmazt képeznek. Ha még megemlítjük az alkalmi munkásokat is, akiknek az ide sorolása csupán a tekintetben helyes, hogy e körben is megoldatlan a munkanélküli-ellátás, akkor látható, hogy e probléma nem az érintettek oldaláról és nem elementáris erővel tör felszínre.
Ha leegyszerűsíteném a helyzetet, azt mondhatnám, hogy aki nem érzi magát veszélyeztetettnek, az a kötelező vagy önkéntes járulékot egyfajta ellenszolgáltatás nélküli új adóként éli meg, akiket pedig fenyeget a munkanélküliség, azoknak meg gyenge az érdekérvényesítő képessége, és nem biztos, hogy vállalkozásuk elvisel többletterheket. Nehezen képzelhető el, hogy az alkalmi munkások vagy kényszervállalkozók azt követeljék, hogy havonta kötelesek legyenek többletköltséget elkönyvelni. De az sem valószínű, hogy egy sikeres ügyvéd munkanélküli-segély lehetőségére vágyakozna. A probléma ennek ellenére megoldásra vár.
Az önfoglalkoztatók, egyéni és társas vállalkozók számának meghatározására a jelentés kísérletet tesz. Az egymással nem kompatíbilis definíciók miatt azonban más-más eredményre jutunk, ha a Központi Statisztikai Hivatal, az Egészségbiztosítási Pénztár vagy az APEH adatbázisára támaszkodunk, így az önfoglalkoztatók teljes létszáma 340 ezertől egészen 780 ezer főig terjedhet. Legalább ilyen nehéz feladat meghatározni azt, hogy közülük vajon hányan válnak, válhatnak munkanélkülivé, hány fő lehet az, akiknek erre az esetre a munkanélküli-ellátás megoldást jelenthet.
Helyesen járunk el akkor, amikor az Európai Unió tagállamaiban működő önfoglalkoztatókra vonatkozó szabályozási modelleket vizsgáljuk a hazai gyakorlat kialakításához. Az egyik lehetőség a kötelező járulékfizetési rendszer. A foglalkoztatási törvény hatálya alá tartozó munkaadó és munkavállaló a bruttó kereset 3, illetve 1,5, összesen 4,5 százalékát fizeti. Ezért a munkáját elvesztő munkavállaló meghatározott feltételek esetén maximum kilenc hónapig átlagkeresetének 65 százalékát, de legfeljebb néhány forint híján 33 ezer forint járulékot kaphat.
(16.40)
Fel kellene mérni azt az önfoglalkoztatói kört, amelyre az említett elvek alapján ki lehetne terjeszteni a szabályozást.
Helyesen állapítja meg a jelentés, hogy a járulékfizetés alapjául szolgáló 4,5 százaléknyi járulékok meghatározott idejű befizetésének nyilvántartása viszont megoldatlan. A nyilvántartási rendszer kialakítása többletköltséggel járna. A vállalkozók munkanélküliségtől nem fenyegetett 95 százaléka a járulékfizetési kötelezettséget felesleges többletadónak tekintené. E modell elvetésére, úgy véljük, elegendő az is, hogy az érintettek érdekvédelmi szervezetei e variációt nem támogatták. Támogatták viszont az önkéntes rendszer bevezetését. A Munkaerő-piaci Alapba való önkéntes befizetést tervezhetetlensége miatt kell elvetnünk. Önkéntes elhatározáson alapuló, önsegélyező pénztárrendszer kiépítése lehet az egyetlen lehetőség.
A jelentés alapos modellezést tartalmaz e forma bevezetésének, működőképességének esélyeire vonatkozóan. A munkanélküli-pénztárnak egymással ellentétes kívánalomnak kellene eleget tenni. Feleljen meg az egymástól különböző vállalkozói csoportok sajátosságainak, ez alapján viszont kis taglétszámú pénztárak alakulnának ki, amelyek nem garantálnak megfelelő biztonságot. Így egy országos hatáskörű pénztár működtetése célszerű, még akkor is, ha minden követelménynek nem tud megfelelni.
Biztosításmatematikai számításokból viszont kiderül, hogy a számottevő ellátás biztosításához a fizetendő járulék mértéke viszonylag magas. Mindezek alapján megkérdőjelezhető, hogy állami források nélkül kialakítható, fenntartható-e működőképes munkanélküli-önsegélyező pénztár.
A Magyar Demokrata Fórum a jelentés ismeretében, amelyet korrektnek tart, támogatja a jelentés elfogadásáról szóló határozati javaslatot. Úgy véljük, hogy a probléma megoldásához az érintettek aktív részvétele mellett nélkülözhetetlen az önsegélyező munkanélküli-pénztárak megalakulását támogató szabályozás kialakítása is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
