BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid leszek, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de általános vitáról van szó, és ez az egyszeri lehetőség, hogy az általános vitába illő témákról vitatkozzunk. A mai napon megkezdődött ez a vita, és már le is zárul, ezért kénytelen voltam ismételt felszólalásra lehetőséget kérni, hogy még néhány kérdést, amit rendkívül fontosnak és az általános vitába tartozónak tartok, szóba tudjak hozni.
Ezek közül az első az egészségkárosodottak problémájának kérdése. Azért hozom ide ezt a kérdést, mert amikor 1998-ban a fogyatékos személyek jogairól szóló törvényt olyan viharos gyorsasággal sikerült ezzel a Házzal, illetve ennek elődjével elfogadtatni, akkor közöttünk már lezajlott egy nagyon hosszú vita azzal kapcsolatban, hogy milyen körre terjedjen ki az a bizonyos, a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény. Akkor az az elvi alapkérdés, hogy a fogyatékosok csoportjába beleérthető-e, beleértendő-e az egészségkárosodottak csoportja, akik súlyos, maradandó egészségügyi problémával küszködnek, úgy dőlt el - többek között az én álláspontom alapján is -, hogy a fogyatékostörvény szűk értelemben csak a fogyatékos személyekről szól, ahol a fogyatékosság oka fontos szempont. Azzal érveltünk, hogy aki fogyatékos személy, együtt él valamilyen olyan hátránnyal, amitől ő egyébként még egészséges lehet, ami mellett még egészségesnek érezheti magát, számára vagy születéskor vagy később szerzett adottság az a helyzet, körülmény, amiben él.
Most, amikor a szociális törvényről van szó, szeretném hangsúlyozni, hogy messzemenően nem értek egyet azzal, hogy a szociális törvény egy az egyben a fogyatékostörvényben használt fogalomrendszer alapján ismétlődően és állandóan csak a fogyatékos embereket említi. Azt gondolom, ez ellen az összes betegszervezet, élén a Lánc Szövetséggel - amely egy hálózatot képez az országos betegszervezetek köréből -, okkal és joggal tiltakozik, hiszen azok a maradandó károsodást szenvedett, súlyos egészségügyi problémával küszködő krónikus betegek, akik csak segítséggel tudják ellátni magukat, bizony nagyon-nagyon segítségre szorulnak, és rájuk egy szociális törvénynek gondolnia kell.
Ez a törvényjavaslat viszont összesen egyetlenegy helyen említi meg, hogy krónikus betegek is vannak. Az összes többi szabályozás idején, amikor az alapellátást részletezi az étkeztetéstől, a házi gondozástól kedve végig-végig, amikor az átmeneti elhelyezésről gondolkodik, következetesen öt célcsoportot emleget, róluk szól a szociális törvény, és ilyen módon az egészségkárosodottak nagy-nagy tábora kimarad a szociális törvény köréből. Azt gondolom, ez így nem helyes, következésképp megoldást kell találnunk arra, hogy hogyan is módosítsuk az előterjesztett szöveget, hogy az értelmezhető legyen az egészségkárosodott emberekre is.
Többféle megoldás képzelhető el. Elképzelhető az, hogy ahol fogyatékosokat említ a törvény, szakaszonként egyesével legyen egyfajta kiegészítés, egyfajta utalás értelemszerűen arra, hogy egészségkárosodottakra is vonatkoztatható a szabályozás. Azt gondolom, a jogalkotási rendszerben nem ritka az az eset, amikor két különböző törvény ugyanazt a fogalmat nem teljesen azonos módon definiálja. Talán egyszerűbb lenne a probléma megoldása olyan módon, hogy a szociális törvényben használt "fogyatékos" kategória kiegészüljön az egészségkárosodottakra való utalással is. Ez egy olyan kérdés, amit szerintem múlhatatlanul meg kell oldani, mert különben súlyos hibát követünk el.
A beszédemet azzal zártam, hogy nagyon lényeges pontokon fogalmi zűrzavar van az előterjesztésben. Az egyik ilyen, amire nagyon röviden utalni tudtam, az egyházi, nem egyházi kategória kezelése. Tanúi vagyunk annak, hogy az állam és az egyház sikeres szétválasztási folyamata után most mintha egy érdekes összeborulás, összefonódás, összeszövődés alakulna. Gondolok olyan jelenetekre, amikor a miniszterelnök úr templomban tart politikai nagybeszédet, és gondolok arra, hogy ebben a szociális ellátásokról szóló törvényben bizony nem egyforma mércével mér az előterjesztő tárca, amikor egyházi intézményeket, egyházi fenntartókat emleget. Részben példa erre az egyházi fenntartók tanácsának létrehozása, miközben a nagyságrendileg ugyanakkora vagy még egy kicsit nagyobb súlyt képviselő, a szakmában legalább akkora súllyal jelen lévő nem állami, nem egyházi... - a civil fenntartói körre gondolok, tulajdonképpen az ő hátrányos kezelésükre.
Fogalmi zűrzavar van a tekintetben is, amit az előbb itt Kósáné részletezett: a közmunka, a közhasznú munka, a közcélú munka rendesen összekeveredik, amikor a közcélú munkát egyszerűen úgy definiálja a törvény, hogy közcélú munkának az számít, ami nem közmunka meg nem közhasznú munka, de ettől még nem tudtuk meg, hogy mi az.
(13.10)
Szóba szerettem volna hozni azt a fogalmi zűrzavart, ami a 42. §-ban olvasható, ott, ahol a szolgáltatást végzők jogairól emlékezik meg a törvény. Itt ugyanis arról van szó, hogy ki minősül közfeladatot ellátó személynek. Az ebben a törvényben emlegetett feladatokhoz képest nagyon-nagyon kurta, nagyon rövid az a lista, amit itt felsorol a törvény. Ebből pedig azt lehetne érteni, hogy mondjuk, aki az étkeztetési alapellátásban van foglalkoztatva, vagy aki a támogató szolgálatban van foglalkoztatva, az nem közfeladatot végez. Hát tisztázni kellene, hogy valóban az volt-e a szándéka az előterjesztőnek, hogy ilyen módon különbséget tegyen azok között, akik a szociális ellátás különböző színterein dolgoznak, vagy nem ez volt a szándék, és akkor ezen a ponton is szükséges kijavítani a törvényt.
Köszönöm szépen az ismételt megszólalási lehetőséget. Most is azzal fejezem be, hogy sok tucat módosító indítványt készítettünk abban a reményben, hogy a részletes vitában még úgy tudunk érvelni mellette, hogy ezek közül jó néhányat befogad majd az előterjesztő.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
