DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Babák képviselőtársam azt mondja, hogy nem tudja, milyen vitán vesz részt, mert ez a szociális törvény és nem a költségvetési törvény. Ajánlom figyelmébe, hogy próbáljon meg éhes emberek előtt disznóvágásról, disznótorról képeket mutatni, és kérdezze meg, hogy jóllaktak-e vele. A saját tapasztalatom az, hogy a jóllakáshoz a valós disznótor valóban elkészített hurkájára, szalonnájára, kolbászára van szükség, amit elfogyasztanak ezek az emberek.
Azt gondolom, hogy a Magyar Országgyűlés és minden egyes képviselő feladata nem virtuális, hanem nagyon is valóságos, hiszen ha kimegyünk e Ház falai közül, akkor látjuk, hogy az ínség nagy. A feladat tehát nem arról szól, hogy okosakat és szépeket fessünk az embereknek, hanem arról, hogy teremtsük meg azokat az okosakat és szépeket, amikre ők vágynak. Ehhez pedig, hogy érthetően beszéljek, igenis a Házszabály és a jogalkotásról szóló törvény értelmében is minden egyes törvényjavaslatnál szükséges a források megteremtése, nemcsak a költségvetésnél, minden más törvényjavaslatnál.
Ennek megfelelően a Magyar Szocialista Párt azt kezdeményezte és javasolta, hogy hozzák előre a hatálybalépést, ez óhatatlanul azzal jár, hogy be kell terjeszteni a 2002. évi költségvetést. De ha nem fogadják el ezt a javaslatunkat, akkor ajánlom még egyszer figyelmükbe Vojnik Mária képviselő asszony szavait, aki azt mondta, hogy ha nem hozzák előre ennek a rendelkezéseknek a hatálybalépését, akkor is a felkészülés biztosításához szükséges forintok igénylik, hogy beterjesszék a 2002. évi költségvetést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem