HORTOBÁGYI KRISZTINA
HORTOBÁGYI KRISZTINA
HORTOBÁGYI KRISZTINA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, mint már Szabó Sándorné képviselőtársam is megfogalmazta, meglehetősen nagy mértékben kívánja átalakítani a jelenlegi szociális ellátórendszert. Ez bizonyos szempontból szükséges is lehet.
Arról szólnék először, hogy mennyiben vannak meg egy gyökeres átalakítás feltételei. Mindenekelőtt az anyagi feltételekről: a jóléti kiadások aránya a nemzeti összjövedelemhez képest évek óta csökken, azaz a fejlődő gazdaság eredményei nem jutnak el ebbe a szférába. Most furcsa módon mégis nagy anyagi terheket jelentő változások tervei kerültek benyújtásra - ennek akár örülhetnénk is. Ha mégsem tesszük, ennek megvan az oka. Ez a törvényjavaslat ugyanis a gazdasági bázist is igénylő változtatások időpontjául a 2003. évet jelöli meg. Egy olyan költségvetés terhére dönt jelentős kiadásnövelésről, amely még tervezési szakban sincs, hiszen ennek a költségvetésnek a tervezése, összeállítása és elfogadása már az új kormányra és az új parlamentre fog várni.
Nagyvonalú ígéretek megfogalmazásáról van szó tehát, amelyek betartása már másik kormány és másik parlament feladata lesz. Pedig vannak ezen ígéretek között olyanok, amelyeknek megvalósítása nem tűr halasztást, és a jelen költségvetés nem tervezett pluszbevételeiből erre forrást is kell teremteni. Ilyen terv például az adósságkezelési szolgáltatás bevezetése vagy a szociális szférában dolgozók továbbképzéséhez kapcsolódó egyhavi pluszjuttatás.
Nagyon sajnálom, hogy Csáky András MDF-es képviselőtársam időközben távozott a teremből, mert most tőle szeretnék idézni, az iménti felszólalásából: nem egy szegény ország szegény parlamentjének kell most törvénykeznie. Azt hiszem, ez mindent elmond arról, hogy miért szükséges 2003-ig várni ezeknek a nem akkora kiadást jelentő változtatásoknak a bevezetésével, hogy ha valós szándék van mögötte, akkor ezt ne lehetne most megtenni. Nincs ok várni a bevezetésükkel. Máris segíteni kell azokon a rászorulókon, akiknek az esetében ez nem lehet kérdéses. Ezért úgy gondolom, nem elég az, hogy valamit jól lehet kommunikálni. A törvényjavaslat kommunikációja során nyilván nem fog elhangzani, hogy mikortól lennének hatályosak ezek a szabályok. Ha valósak a kormányzati szándékok, akkor a hatálybalépést előre kell hozni és a költségvetési forrást megteremteni; máskülönben csak szép ígéretek, amiket a benyújtón már nem lehet számon kérni.
Marad még megoldandó feladat, akár több kormányzati ciklusra is, ezért nem kellene megkerülni a pártok közötti megegyezést, a konszenzust. Még sincs még csak próbálkozás sem arra, hogy ez a törvényjavaslat pártok közötti megegyezéssel kerüljön elfogadásra, ami azért hosszú távú garanciát jelentene arra nézve, hogy a következő kormányok és parlamentek is minden erejükkel azon lesznek, hogy a szociális ellátórendszer biztonsága megmaradjon és javuljon. (Dr. Csáky András visszatér az ülésterembe.)
Áttérnék egy másik fontos kérdésre, ez pedig a jelenlegi ellátórendszer helyzete, amely nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Elmondható, hogy a gyakorlatban sok szegmense még ki sem épült igazán, vagy gyengén működik. Most mégis az a cél, hogy lebontassanak a működő struktúrák is, miközben kétséges az újak megvalósulása. Az önkormányzatok sok helyen küzdenek olyan anyagi problémákkal, amelyek nem teszik lehetővé még azt sem, hogy a jelenlegi rendszert megfelelően működtessék. Extrém esetekben még az is előfordul, hogy normatív alapon járó szociális juttatások sem kerülnek kifizetésre a rászorulóknak, mivel a kötelező feladataik ellátásának a finanszírozását is nehezen tudják megoldani az önkormányzatok. Ezekben az esetekben a szociális ellátásra szorulóknak, ám ahhoz hozzá nem jutóknak valódi jogorvoslati lehetőségük sincs.
Szeretnék néhány szót szólni a szolgáltatástervezés kapcsán az önkormányzatokra kirótt feladatokról, elsősorban arról, hogy az önkormányzatoknál sok esetben nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek lehetővé tennék például ennek a koncepciónak az elkészítését. Gondolok itt például a helység szociális térképének az elkészíttetésére, amit az önkormányzatok vagy nem tartanak lényegesnek, vagy nincs szakemberük az elkészítésére, vagy megvan bennük a szándék, de hiányoznak az elkészíttetéshez szükséges anyagi feltételek.
(11.40)
Az én tapasztalatom az, hogy a szociális területen dolgozók között nagyon kevés a szakember, hiába diplomáznak évente sokan ezen a szakterületen. S ezzel térnék át a harmadik témámra, ez pedig annak kérdése, hogy hogyan becsüljük meg jelenleg a szociális szféra szakembereit. Most szó szerint szeretnék idézni a törvényjavaslatból: "A szociális ágazatban foglalkoztatottak vagy munkaviszonyban álló személyek esetében biztosítani kell, hogy a munkavégzéshez kapcsolódó megbecsülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, munkájukat elismerjék, valamint a munkáltató megfelelő munkavégzési körülményeket biztosítson számukra."
Úgy vélem, hogy ezek a szavak szívet melengetőek, csak éppen nem mondanak semmit. Ami ebben a javaslatban megfogalmazott, az, úgy vélem, minden embert, minden munkavállalót megillet vagy megilletne. De mi a jelenlegi helyzet? A szakterületen dolgozók jelentős része szakképzetlen, mivel a szakképzettséget megszerzők közül nagyon sokan hagyják el a pályát. Felmérések, statisztikai adatok igazolják, hogy a felsőfokú végzettségűek közül a szociális szférában dolgozóknak a legalacsonyabb a jövedelme, megelőzve ezzel a negatív rangsorban még az egészségügyi dolgozókat is. Nem tudom elképzelni, meddig lehet visszaélni azzal, hogy az ezekben a szférában dolgozók kellő anyagi megbecsülés híján is lelkiismeretes és minőségi munkát végeznek. S ezen a törvényjavaslat 38. §-ában megfogalmazott, továbbképzésen részt vettek számára kifizetendő, egyhavi jövedelemnek megfelelő összegű anyagi elismerés sem segít.
Hosszú távon képtelen az a helyzet, hogy a szociális szférában dolgozó segítő hivatásúak éppúgy rászorulnak a jövedelmük alapján a különféle ellátásokra, mint a klienseik. Ez nonszensz! Ezt az állapotot meg kell szüntetni! Az ígért társadalmi megbecsülés mellé meg kell adni az ehhez illő bért is! A szociális szférában dolgozók bérének rendezése nem tűr már halasztást, nincs más módja, hogy a szociális területen foglalkoztatható és hozzáértő emberek ne hagyják el a pályát. Ez a munka éppen eléggé megterhelő pszichésen és fizikailag, el kell érni azt, hogy legalább a szegénység ne sújtsa a szféra dolgozóit.
Befejezésül engedjék meg, hogy elmondjak egy rövid és tipikus történetet, egy volt szociális munkás történetét. Egy ismerősöm volt az, aki többféle szakképzettség birtokában és ennek ellenére munka nélkül maradt. Az volt a szándéka, hogy a szociális területen dolgozzon, megvolt benne a kellő elhivatottság, és elment, elvégezte a négyéves szociálismunkás-képzést főiskolán, és hogy ehhez a szükséges anyagaikat megteremtse, közben jó néhány ingóságát eladogatta - nem volt túlságosan jó anyagi helyzetben -, finanszírozta ebből a tanulmányait. Lediplomázott, családot alapított, és akkor jött rá, akkor derült ki számára véglegesen, hogy nem tud a szakterületén végzett munkából megélni. Jelenleg alkalmi ügynöki munkákból él. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
