KÉKKŐI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Az Alkotmánybíróság határozata szerint járt el a kormány akkor, amikor a hatályon kívül helyezés után meghozta az üzletrészrendezéssel összefüggő kormányhatározatát. A kormányhatározat szerint piaci alapokra helyeztük az üzletrész vételét, vételi ajánlatot téve az üzletrészesek felé. Ez az eljárás megfelel a polgári törvénykönyvben szabályozott, az adásvétellel összefüggő eljárással. Úgy vélem, a polgári törvénykönyv szabályainak alkalmazása alkotmányosnak tekinthető. A kormány az adásvételben szereplő felek vonatkozásában szintén figyelembe vette az Alkotmánybíróság útmutatását azzal, hogy a kívülálló üzletrészesek üzletrészeinek vételén túl a vételt kiterjesztette a nyugdíjas szövetkezeti üzletrészesek üzletrészeire is.
A kormány az Alkotmánybíróság iránymutatásának tett eleget akkor is, amikor jelen vételi eljárással összefüggő eljárási rend alapján nyilatkozattételre hívja fel a szövetkezeteket. A szövetkezetek a nyilatkozattétel útján gyakorolhatják a gazdasági önállóságukkal és a szövetkezeti üzemi demokráciájukkal összefüggő szabályokat akkor, amikor döntéseket hoznak az elővásárlási jogról való lemondás vagy annak gyakorlása tekintetében. Az állam a kívülálló szövetkezeti üzletrész megvásárlásával mint tulajdonos a kívülálló üzletrészes helyébe lép, és így számottevő változást e tulajdonosi pozíció megszerzésével a szövetkezetek gazdálkodásában nem okoz. A kormány ezen intézkedéssel biztosítja a gazdasági verseny szabadságát, valamint a szövetkezetek autonómiájával kapcsolatos kötelezettségeket is.
Nem sérti ezen megoldás a tulajdonhoz való jogot, és nem tesz megkülönböztetést az üzletrészesek között. Alkotmányos szempontból a mezőgazdasági szövetkezetek gazdasági életébe nem avatkozik be ezen eljárással a kormányzat, és az adásvétellel megóvja a szövetkezeteket a kiadásoktól is, és így nem lehetetleníti el úgymond a működésüket.
Tisztelt Képviselő Úr! Az eljárás során teljesen azonos jogállásúak a kívülálló üzletrészesek azzal, hogy azok a személyek, akik vásárlás útján jutottak az üzletrészekhez, a rendezésben nem vehetnek részt, mivel ők üzleti alapon szerezték meg az üzletrészeik tulajdonjogát. A konstrukció üzleti jellege nem teszi lehetővé azt, hogy a vagyoni fedezet hiányában kifizetéseket eszközöljünk a megszűnt, átalakult, felszámolt, illetve jelenleg csőd- és felszámolási eljárás alatt álló szövetkezetek üzletrészeinek vétele vonatkozásában. Mint ahogyan már több alkalommal elmondtam, a külső üzletrészre adott vételi ajánlat - üzleti jellegéből adódóan - csak élő üzletrészre adható. A folyamat üzleti alapra tételéből adódóan a nem üzleti technikák és konstrukciók sajnos nem illeszthetők az eljárásba.
Tisztelt Képviselő Úr! Biztosíthatom önt arról, hogy a kormány, a minisztérium, az üzletrész-hasznosító kft. jelen eljárásában messzemenőkig az alkotmányosság szabályainak figyelembevételével járt el.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem