BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök kormánya az elmúlt napokban benyújtotta az úgynevezett státustörvény-javaslatot. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: A tiéd nem?) Mint ismeretes, a törvényjavaslat szövege két év alatt számos egyeztetés eredményeként alakult ki, melynek során kikérték a magyar parlamenti pártok és a szomszéd országokban működő magyar pártok, szervezetek véleményét. Nem tudni azonban arról, hogy az előkészítés során a kormány arra is törekedett volna, hogy megismerje a szomszédos országok kormányainak, valamint az ottani többségi népesség politikai szervezeteinek a véleményét.
Magam többször fordultam a miniszter úrhoz írásbeli kérdéssel, azt tudakolva, hogy miképpen reagáltak a státustörvény koncepciójára a szomszéd országok kormányai. Kapott-e a kormány hivatalos vagy informális véleményt a szomszéd országok budapesti külképviseleteitől, illetve az Európai Unió illetékeseitől? De a válasz csak annyi volt, hogy a kormány tájékoztatta őket a státustörvény tervezetéről.
(A jegyzői székben Németh Zsoltot dr. Vidoven Árpád váltja fel.)
Márpedig az ő véleményük aligha lehet a számunkra közömbös. A szomszéd országokban élő hárommillió magyar ugyanis a következő években, évtizedekben is ezeknek az államoknak a polgáraként keresi majd a boldogulását, és lakóhelyén, munkahelyén, az iskolában és az egyetemen, a kórházban és a hatóságnál, a piacon, az önkormányzati testületekben és másutt, a többségi etnikumhoz tartozókkal fog nap mint nap találkozni, közös ügyeket intézni. Aligha lehet tehát közömbös a státustörvény kidolgozói, a státustörvény megalkotói számára, hogy ők miként fognak viszonyulni ahhoz, hogy a magyar nemzetiségű kollégáikat, diáktársaikat, szomszédaikat a magyar állam olyan kedvezményekben részesíti, amelyekhez ők nem juthatnak hozzá.
Államtitkár úr, a kérdéseim a következők, először: kértek-e és kaptak-e önök a szomszéd országok kormányszerveitől, budapesti külképviseleteitől hivatalos vagy informális véleményt, állásfoglalást a státustörvény koncepciójáról, tervezetéről? Ha esetleg nem is kértek, miért nem kértek?
Másodszor: készíttetett-e a kormány valamely szomszéd ország többségi népessége körében ahhoz hasonló közvélemény-kutatást a státustörvény várható fogadtatásáról, amelyet a magyar kisebbségek körében a Balázs Ferenc Intézet készített? Ha nem készíttetett, miért nem készíttetett?
Harmadszor: a kormány egyáltalán fontosnak tartja-e, hogy miképpen viszonyul a státustörvényhez a szomszéd országok többségi népessége, illetve kormányai?
Köszönöm. Várom a válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem