DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnézést kérek a bizonytalankodásért. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem csodálkozom azon, ha ehhez a törvénymódosításhoz, amely most a Ház előtt fekszik, csupán három módosító javaslat érkezett, továbbá azon sem csodálkozom, hogy az ellenzéki padsorokban a törvénymódosítást korábban ellenző képviselőkből senki nincs jelen. (Dr. Fenyvessy Zoltán: Hogyne lenne!) Az MSZP részéről senki nincs jelen. (Dr. Fenyvessy Zoltán: Meg az SZDSZ!) A képviselőtársaim közül a MIÉP képviselői jelen vannak, de karakteresen az MSZP és az SZDSZ az elmúlt három hétben támadta ezt a törvényjavaslatot. Annak sem tudom be a távolmaradásukat, hogy ezt most a hosszú hét utolsó plenáris ülésének pénteki napján utolsó napirendi pontként tárgyaljuk.
Arra gondolok, hogy az elmúlt három hét igazolta azt, hogy ez a törvénymódosítás a véleményszabadság irányába hat, és ez a törvény már működik is. Ritka esettel állunk szemben: még hatályba sem lépett a törvény, de azt a törvény alkalmazói és azok, akik igen érintve vannak a törvény által, már elfogadták, tudomásul vették és működtetik - itt a sajtóra és a médiára gondolok. Azt hiszem, a törvénymódosítást igencsak ellenző MSZP-sek, SZDSZ-esek azért nincsenek itt, mert ők is felismerték, hogy az újságíró-társadalom, a médiaszakemberek elfogadták a törvényt.
Ezt egy példával szeretném önöknek igazolni - mindig a saját példa a legjobb, és a parlament előtt ismert példa alkalmas erre. Az általános vitában elhangzott egy vélemény, jómagam egy kultúrtörténeti, irodalomtörténeti emléket idéztem a tisztelt Ház elé, miszerint a Nyugat kiválóságai, újságírók, költők, irodalmárok bizonyos minősítéssel illették a bulvársajtóban működő azon újságírókat, akik úgynevezett kihűlt híreket hónapokig ébren tartottak a bulvárújságokban, maguk is híreket kreáltak egymás számára, majd ezeket a híreket, ezeket a félig valós, de inkább valótlan híreket sokáig szemezgették, csipegették, míg lerágott csont lett ebből. Ez a vélemény elhangzott, hogy Kosztolányi Dezső író, költő, újságíró hogyan minősítette ezeket az újságírókat.
Másnap elkezdődött az ellenvélemények kifejtése az újságban is és a televízióban is. Azok az újságírók és azok a médiák, akik úgy vették, hogy érintettek ebben az ügyben, vagy magukra ismertek a jelzős rendszer nyomán, azonnal kifejtették a véleményüket. Ebben látom azt, hogy a törvény hatályosult, működik, hiszen az alapvető lényege a dolognak, a sajtóetikának az alapszabálya: a hír szent, a vélemény szabad. Az történt, hogy elhangzott a parlamentben egy vélemény, és ezzel szemben véleményt formáltak az újságírók, és ezt kifejtették a különböző napilapokban, televíziós műsorokban. Nagyon hasznos volt számukra, hogy elő kellett venniük a kultúrtörténeti anyagokat, egy neves újságíró fellapozta Kosztolányi Dezső összes munkáit, és megtalálta benne az ominózus kifejezést, ezt a televízióban közzé is tette.
Mi lett a dolog végeredményben? Miért jó ez a törvény? Miért védi a véleményszabadságot? Mert nem történt semmi. (Dr. Fenyvessy Zoltán: Dénes, ez nem az általános vita, ez a részletes vita!) Az történt, hogy mindenki elmondhatta a véleményét, nemcsak azok, akik hivatásszerűen véleményt formálnak, hanem azok is, akik ebben érintettek. Senki nem jelentett fel senkit, senki nem perelt be senkit, senki nem sértődött meg a másikra, úgyhogy szerintem a törvény részletes vitájára azért nincs különösebben szükség, mert maga a törvény ilyenformán már működteti önmagát.
Ugyanakkor el szeretném még azt mondani ebben a körben, hogy a törvényre azért is nagyon szükség van, mert nyolc év óta nem fordult elő az, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló kénytelen külön fejezetben foglalkozni a gyűlöletbeszéd retorikájával avagy a médiával kapcsolatos ügyeikről.
(14.50)
Nagyon javaslom a képviselőtársaknak, hiszen erről majd fogunk a Házban tárgyalni, de a Magyar Újságírók Szövetségéhez tartozó valamennyi újságírónak is, hogy olvassák el, tanulmányozzák a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának a véleményét és állásfoglalását a gyűlöletkeltésről, illetőleg a gyűlöletre uszítás fogalmáról, mert akkor majd meg fogják tudni azt, mit kell azon érteni, hogy tisztességes, korrekt, etikus újságírás.
A törvényjavaslathoz beadott módosításokkal kapcsolatosan azt szeretném elmondani, hogy azokat a magam részéről nem támogatom, hiszen, mondom még egyszer, meg vagyok győződve arról, hogy a törvény már most beépült a jogrendszerbe, és Magyarországon a véleményszabadság erősítése irányába fog hatni. Van Magyarországon negyven olyan kiváló értelmiségi, aki a hazaszeretetéről igencsak híres; ilyenkor tollat szoktak ragadni, és a különféle sérelmeik miatt elsősorban a nyugati országokhoz fordulnak, bepanaszolva a hazájukat, hogy őket itt milyen sérelem éri; vagy köszönetet mondanak azoknak, akik a Magyarországon lévő viszonyokat indokolatlanul támadják. Ennek a negyven kiváló, hazaszerető, értelmiségi férfinak azt ajánlom, hogy ebben az ügyben a már kézbe vett tollat tegyék le, ne írogassanak se köszönő, se az országunkat feljelentő levelet abban az ügyben, ne terjesszék, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság, nincs sajtószabadság és nincs véleményszabadság. Ennek az ellenkezője van: teljes mértékű mind a három jogterület.
Azt hiszem, a nyugati országok, és ahol az emberi jogok, a személyiségi jogok tiszteletben tartása igen fontos, ezzel tisztában vannak. Nem hinném, hogy bármilyen köszönő levél vagy feljelentő levél ezt az általános vélekedést Magyarország megítélése szempontjából megváltoztatná.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
