DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 12., 18., 30., 31. és 32. pontjaiban érintett javaslatok mellett szeretnék érvelni. Az utóbbi három arról szól, hogy a kormánynak, illetve az egészségügyi miniszternek adott felhatalmazások mértékét csökkentsük, ne engedjük meg, hogy az eddig törvényben megalkotott szabályok helyébe kormányrendelet és miniszteri rendelet lépjen.
Másfelől, méltányolva a kormány igyekezetét, a javaslatainkban szeretnénk beemelni a normaszövegbe azokat a javaslatokat, amelyeket a kormány egyébként előterjesztett, és ezek az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére valamilyen szabály szerint javaslatot tesznek; ezek a normán belüli és a normán felüli kapacitások befogadásait jelentik.
(13.50)
Azért szeretnék ezekkel a javaslatokkal egy összefoglaló hozzászólásban foglalkozni, mert teljesen világos, hogy a kormány maga is tisztában van azzal, hogy az adott gazdaság adott lehetőségei mellett a lakossági szükségleteknek megfelelően tudnia kell, hogy mekkora az az ellátórendszer, amelyben szolgáltatásokat lehet nyújtani a lakosságnak. Ahogy azt is tudnia kell, mert ez is kötelessége, hogy ez a kapacitás, amely rendelkezésre áll, a betegségek indokolta mértékben áll-e egy adott területen rendelkezésre, és azt is tudnia kell, hogy ahol ezek az eltérések nyilvánvalóak, ahol nem felel meg az ellátórendszer a szükségleteknek, ahol jelentős elmaradások vannak, ott azokat valamilyen módon korrigálni kell.
És akkor innen, tisztelt képviselőtársaim, ahhoz jutunk, hogy a kormány tudja, hogy az egészségügyi struktúrára szükség van, ahogy arra is szükség van, hogy a kapacitásokat valamilyen norma alapján szabja meg. És akkor már csak egy kérdés van: vajon miért fontos a kormánynak, hogy ezt a tudott ismeretet, ezt a meghozandó szabályt ne törvény, hanem kormány- és miniszteri rendelet szabályozza?
Ne bízzuk ezt a dolgot a fantáziánkra, hiszen a rendelkezésünkre álló kormány- és egészségügyi miniszteri rendeletek, a bizottsági vitában az államtitkár hozzászólása ezekre felvilágosítást ad. A kormányrendelet, amely készülőben van e törvény végrehajtásáról, úgy szól, hogy maga is normát szab, megszabja, hogy mi a regionális kapacitás, megszabja, hogy mennyi az, amennyit még a betegellátáshoz szükségesnek tart, és megszabja, hogy ezeknek a pótlása, illetve visszaépítése az ő elgondolása szerint milyen keretek között képzelhető el.
Az az érdekes, hogy miközben az eddig valamilyen módon érdekelt szereplőket mind kihagyja, lényegében ugyanazokat az utakat járja be, amelyet eddig a korábbi, '96-os kapacitástörvény egy más egyeztetési folyamatban ugyancsak véghez vitt. Mert ahol most jelentkezik egy szolgáltató, ahhoz, hogy az ellátórendszerbe beléphessen, a következőket kell bizonyítania. Azt kell bizonyítania, hogy az általa kínált szolgáltatás az adott területen és az adott szakmában valóságos lakossági szükségletet elégít ki. Eddig ezt csinálták a szolgáltatók és az önkormányzatok egy egyeztetési folyamatban. Most bizonyítani kell, hogy ennek az ellátására képesek. Mi történt eddig? Bizonyítani kellett, hogy ennek ellátására képesek voltak.
Ennek a képességnek az igazolására eddig is az ÁNTSZ főorvosa volt hivatott, hogy ezt visszaigazolja; most is ezt teszi. Eddig is el kellett egy határidőig ezt a pályázatot készíteni. Azt úgy hívták, hogy egyeztető tárgyalás az egyeztetett ajánlatra, most meg úgy hívják, hogy pályázati határidő. Eddig be kellett adni egy adott év adott terminusáig, ezentúl be kell adni majd minden év szeptember 30-áig. Akkor újra megkérdezem én, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi is a különbség. Az a különbség, hogy a kormány eldöntötte, hogy nem törvényben szabályoz, hanem rendeletekben. Mi ennek az oka? Vajon miért tette?
Nyilván azért tette, mert a törvényben szabta normák - legalábbis azt gondolom, hogy ezt ebben a Házban senki sem vitatja - mindenkire nézve kötelezőek. A kormányrendeletben és a miniszteri rendeletben alkotott szabályok pedig bármikor, egy adott kormány vagy egy adott miniszter elgondolása, elgondolásának változása, ne adj' isten, miniszter változása kapcsán minden egyeztetés és minden demokratikus intézményrendszer kikerülésével megváltoztathatók. Ez ennek a javaslatnak az összes alapja, mert minden mást, amit eddig a törvény szabályozott, szabályozni kívánja a rendelet is, szinte a menetrend is ugyanaz, a végeredmény kívánatosan ugyanaz; a különbség összesen annyi, amennyit én most a képviselőtársaimnak előhoztam, hogy ha a miniszternek, akármelyik miniszternek ez nem tetszik, akkor ezt a rendeletet a parlament kikerülésével bármikor, a maga szája íze szerint megváltoztatja.
Hiszen olvassuk csak el a 13. §-t, amelyet mi az ajánlásunk 30., 31., 32. pontjában eltörölni javasolunk: felhatalmazást kap az egészségügyi miniszter, hogy az egészségügyi ellátórendszer szakmai összetételére, a járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitásainak megosztására vonatkozó részletes szabályokat rendeletben határozza meg.
Ha van norma, ha van szabály, amelyet a legszélesebb egyeztetés után, a legdemokratikusabb módon, a legnyilvánvalóbban kell törvényben szabályozni, akkor ez az. Ha van valami, amiben közmegegyezésnek kellene létrejönnie, hogy egy adott ország adott anyagi lehetőségei, adott megbetegedési mutatói mellett milyen ellátórendszernek kell ezt az igényt kiszolgálni, akkor ez az. Ha van valami szabályozási igény, ami törvény után kiált, akkor ez az, tisztelt képviselőtársaim. És ha komolyan gondolta volna a kormány, hogy ezt a szabályt komolyan is kell venni, akkor nem tiltakozott volna a kormánypárti többség a bizottsági ülésen oly élénken az ellen, hogy az általa javasolt szabályt beemeljük a normaszövegbe, tisztelt képviselőtársaim.
Azt állította az államtitkár úr a bizottsági ülésen, hogy ezek az egyeztetések megtörténtek, és az érintett önkormányzati szövetségek és az Orvosi Kamara ezekkel a javaslatokkal messzemenően egyetértett. Hogy nagyon méltatlan vitába ne keveredjünk, ezért én áthoztam ennek a bizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét, ezért ha köztünk ebben értelmezési vita lesz, akkor én készséggel fogok állni a képviselőtársaim rendelkezésére a vonatkozó szövegek visszaidézésében. Amennyiben nem, akkor mindannyian emlékezni fogunk rá, hogy az államtitkár úr ezt mondta, miközben egy héttel később természetesen rendelkezésünkre állt a legnagyobb önkormányzati szövetségnek, a Települési Önkormányzatok Szövetségének - amely az intézmények tulajdonlásában vezető szerepet tölt be - az a válaszlevele, illetve az a felszólamlása, amelyet nagyon merész fantáziával lehetne csak beleegyező véleményként értelmezni, de a leghétköznapibb értelmezése mégiscsak tiltakozás a kapacitásszabályozási törvény ilyetén módon való megváltoztatása ellen. És rendelkezésünkre áll a Magyar Orvosi Kamara véleménye is, amely ebből az egyeztetési folyamatból éppen törvény által biztosított jogánál fogva kimarad, és amit emiatt jogosan sérelmez.
Én csodálkozom Mánya képviselőtársamnak azon a véleményén, amelyben sommásan úgy ítélte meg, hogy a Magyar Orvosi Kamara megyei szervezetei, illetve az azt képviselő tisztségviselők nem tudtak helytállni a kapacitásszabályozási tárgyalásokon. Én azt gondolom, hogy bizonyára eltérő eredménnyel és eltérő felkészültséggel, ezt megengedem, ettől azonban nem az intézményrendszert kell hibáztatni, hanem a felkészületlenséget, és nem az intézményt kell eldobni, hanem a szereplőket kell felkészíteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezzel a felszólalásommal csak azt kívántam bizonyítani, hogy az ellenzéki képviselőtársaimmal együtt beadott javaslatunk, amely a 13. § elhagyására, illetve a szabályoknak a törvényben való rögzítésére irányult, konstruktív, egybe kell hogy essen egy demokratikus intézményrendszer működésével, a törvényességgel és a szereplők érdekeivel.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(14.00)
