DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön meglehetős támadó éllel, de valójában alapvető, azt hiszem, gazdaságfilozófiai mélységű kérdéseket feszeget, ezért engedje meg, hogy a válaszomban most a támadó éltől eltekintve elsősorban ezekre az alapkérdésekre próbáljak összpontosítani.
Régi tapasztalat a XX. század második felének magyar történelmében és egész Európa történetében, hogy az emberi szükségletek jelentős része a versenypiac által szervezett magántulajdonú gazdaság segítségével elégíthető ki a leghatékonyabban; olyannyira, hogy ebből egyesek arra a meglehetősen szélsőséges álláspontra jutottak, hogy gyakorlatilag teljesen szükségtelen is az állam jelenléte a gazdaságban.
A legfejlettebb európai országok hétköznapi gyakorlata azonban napjainkban is megmutatja, hogy a közjó mégiscsak megkívánhatja az állam sokszor nem is elhanyagolható gazdasági szerepvállalását.
(15.10)
Ennek egyik oldala, hogy a társadalom nem engedheti meg magának, hogy egyes csoportjai, fizetőképes kereslet hiányában, egyszerűen ne tudjanak hozzáférni a legalapvetőbb közszolgáltatásokhoz, mint például az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz vagy a közműszolgáltatásokhoz. Azt gondolom, nem engedhető meg továbbá, hogy a piac időnként hektikus ingadozása veszélyeztesse a stratégiai fontosságú közszolgáltatások folyamatos hozzáférhetőségét. Ezzel kapcsolatban elég, ha azokra a kaliforniai fejleményekre célzok, amelyekről már volt szó ma a Ház színe előtt.
Összességében tehát azt hiszem, elmondható, hogy egy fejlett európai ökoszociális piacgazdaságban az állami tulajdonlásnak igen fontos szerepe lehet, és ez a szerep, azt gondolom, nem szorítkozhat kizárólag a profitmaximalizációra. A polgári kormány intézkedései ebből a felismerésből táplálkoznak. Amennyiben tehát egy-egy döntésnél konfliktus alakul ki az állami tulajdonú vállalat profitábilitása és a társadalom átfogó szükségletei között, az állam - és azt hiszem, ezt ön is elfogadja - nem teheti meg, sőt adott esetben kötelessége is, hogy úgy döntsön, az előbbi rovására az utóbbiaknak adjon elsőbbséget. Ez a szempont tisztán látható a képviselő úr által említett példáknál is, mondjuk, az MVM Rt. esetében.
Hisszük, a társadalom számára fontosabb érdek, hogy a családok megfizethető áron jussanak a civilizált emberi léthez ma már elengedhetetlen villamos energiához, mint például az, hogy az MVM nyereséges gazdálkodást folytasson. Természetesen éppen a társadalom biztonságos ellátása érdekében kell olyan megoldást találni, amely az állami cégek rövid és hosszú távú működőképességét nem sodorja veszélybe. Biztosíthatom a képviselő urat, hogy ebben az értelemben az állam természetesen jó gazda volt, és az is lesz a jövőben is. Szükség esetén megfelelő tőkepótlással is fenntartja ezeknek a cégeknek a működőképességét.
A kérdéseire válaszolva tehát először is azt a triviális állítást kell megfogalmaznom, hogy a kiemelt nagyvállalatok gazdálkodásáért primer módon a menedzsment felelős, a kormány viszont vállalja a szabályozó szerepéből származó gazdasági jellegű következmények kormányzati szintű kezelését. A kormányzati döntések, a világban lezajló minden számottevő eseményhez hasonlóan - szintén triviális módon -, befolyásolják a tőzsdét mint érzékeny gazdasági barométert. Ezeket a hatásokat a kormány figyelemmel kíséri, és a további döntéseinél természetesen tekintetbe veszi mint fontos tényezőt, amely azonban csak egy a számításba veendő lényeges elemek közül.
A kormány döntésének nyertese a társadalom; költségeit, a közteherviselés szellemében, természetesen szintén a társadalom egésze állja. Meggyőződésünk, hogy döntéseink éppen abban segítenek, hogy a költségek össztársadalmi szinten - és itt nemcsak forintban kifejezhető költségekről van szó - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) minimalizálhatóak legyenek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
