KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, kicsit zavarban voltam, hogy a figyelmeztetésük alapján egyáltalán miről lehet majd beszélni a vita során. Most ígéretet teszek arra, hogy a továbbiakban csak arról fogok szót ejteni, ami legalább egy mondat vagy egy utalás erejéig szerepel ebben a jelentésben is.
Nem akarom külön kiemelni a beszámolónak azokat az erényeit, amelyekről képviselőtársaim már szóltak itt, ezeket én sem akarom vitatni, inkább azokról a gondokról és problémákról szeretnék beszélni, amelyek csak utalás formájában jelentek meg a beszámolóban.
Képviselőtársaim már beszéltek arról, hogy tulajdonképpen egy elmúlt időszaki értékelést kaptunk ebben a beszámolóban, és rendkívül kevés szó van arról, hogy a hivatal mit gondol a jövőről, hogyan látja a magyar energetika jövőjét, különösen az európai csatlakozás tekintetében. Mit gondol például a hivatal a hazai gazdaság szereplőiről, hogyan lesznek képesek a jelenlegi felkészültség mellett részt venni a versenypiacon? Nem lesznek-e túlzottan kiszolgáltatva azoknak a nagy monopóliumoknak, amelyekkel egy versenynyitás kapcsán fel kell majd venniük a versenyt? Nem kellene-e többet tenni - és itt, e tekintetben nemcsak a hivatalnak, hanem a kormányzatnak is át kellene gondolnia, hogy mit kellene tenni - a hazai energiaszektor szereplőinek felkészítése és megerősítése érdekében? Itt nem arra gondolok természetesen, hogy valamiféle előjogokat kellene nekik biztosítani, de legalább ne teremtődjék hátrányos helyzet a számukra az elkövetkező felkészülési időszak alapján.
(10.40)
Ide kapcsolódik, amiről már a bizottsági vitában is szót ejtettek képviselőtársaim: az energiaellátás biztonságának a kérdésköre. Itt nem is a kaliforniai példáról szeretnék beszélni, hanem arról, hogy napirenden van jó néhány áramtermelő egység bezárása, elsősorban környezetvédelmi problémák miatt. Bár ha arra gondolunk, hogy például az Amerikai Egyesült Államok elnöke úgy döntött, nem írja alá azt a kyotói egyezményt, ami az amerikai energiaszektort meglehetősen hátrányos helyzetbe szorította volna, akkor talán el lehetne gondolkodni azon, hogy a magyar energiaszektor szempontjából mit jelent ezeknek a szenes erőműveknek - és itt elsősorban szenes erőművekről van szó - a következő években történő bezárása.
Nem beszélek azokról a gondokról, amelyek a retrofitok kapcsán fölmerültek. Miután vita van a hosszú távú áramvásárlási szerződések körül, ezek a retrofitok nem kezdődtek el, hiszen a befektetők nem látnak garanciát arra, hogy az ő befektetéseik ezáltal megtérülnek. Tehát gyakorlatilag arra számíthatunk, hogy néhány éven belül a jelenleg meglévő 7500 megawattos kapacitás akár 5500-5800 körülire is csökkenhet, ami már az a határ, amit jelenleg a magyar ipar és a magyar háztartások fölhasználnak. Erre szoktuk kapni azt a választ, hogy nem baj, majd importálunk.
Egyrészt az is tudott a szakemberek körében, hogy az import kapacitások korlátozottak. Másrészt számomra az a kérdés merül föl, hogy honnan fogunk importálni. Azokból az országokból és azokból az erőművekből, amelyek rosszabb állapotban vannak, mint azok az erőműveink, amiket most be akarunk zárni? Ezt a kérdéskört is jó lenne áttekinteni és megvizsgálni azt, hogy esetleg nem kezelhető-e a probléma más módszerekkel.
Az elmúlt években vita volt arról, hogy az alapanyagok biztosítása milyen arányban lenne optimális. Sokan emlegették ezt az egyharmad-egyharmados arányt, tehát egyharmad nukleáris, egyharmad szénhidrogén alapú és egyharmad szén alapú. Az előzőekben már utaltam rá, hogy leginkább a szénerőműveinket akarjuk a következő időszakban bezárni. Nemzetközi szervezetek ajánlása, hogy jó lenne, ha a nemzetállamok valamiféle ilyen energiastruktúrát valósítanának meg. E tekintetben sem olvastam az Energia Hivatal állásfoglalását, hogy nekik mi a véleményük erről a dologról.
Szólnék néhány szót az MVM által meghirdetett kapacitástenderekről, amelyek értékelésében a hivatalnak is, az MVM-nek meg a Gazdasági Minisztériumnak is volt szerepe. Már a gazdasági bizottság ülésén is kiemeltem, hogy véleményem szerint itt többek követtek el hibákat; mégpedig a tekintetben, hogy a vitatott és ominózus AES-tendert be lehetett volna-e fogadni akkor, amikor annak a befogadása megtörtént, mert hiszen az alapanyag-ellátás törvényi feltételei a pályázat eredeti szövege szerint nem voltak megvalósíthatók. De ha igen - és a későbbiekben befogadták az új alapanyag-ellátásra vonatkozó módosítást -, akkor hogyan lehetséges az, hogy mégsem kötöttek hosszú távú áramvásárlási szerződést erre a projektre? Ez hihetetlen módon megrengette a befektetni szándékozók bizalmát.
Úgy gondolom, hogy itt sokan követtek el szakmai hibát, amit azóta sem volt hajlandó senki sem elismerni, és nem volt hajlandó leülni és ezeket a problémákat normálisan megvitatni a befektetni szándékozókkal. Nem kell külön beszélni arról, hogy a bizalom a befektetések szempontjából milyen fontos kérdés. Kínosan kell egy kormányzatnak ügyelnie arra, hogy a bizalom a befektetők részéről hosszú távon fennmaradjon.
Szó esett itt már - és ez a következő téma, amiről még beszélni szeretnék - a tarifarendszerről és az árképzésről. Az elmúlt évi vitában is kiemeltük azt, hogy rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy nincs szociális tarifarendszer. A legfejlettebb országokban is van ilyen. Éppen az a beszámoló, amit kaphattunk az önök munkatársaitól, illetve a képviselőktől, akik kint jártak a tanulmányúton, fölhívta a figyelmet arra, hogy szociális tarifa igenis van, mert van a társadalomnak olyan szegény rétege, akik a piaci energiaárakat nem képesek megfizetni, és ők sem zárhatók ki ezekből a szolgáltatásokból. Márpedig ha nem lesz szociális tarifa sem a gáznál, sem a villamos energiánál, akkor ebből óriási szociális, társadalmi problémák keletkezhetnek.
Többször elmondtuk itt, a plenáris ülésen is, hogy azokból a többletbevételekből, amelyek adó formájában egy megemelt ár kapcsán befolynak az államkasszába, könnyűszerrel kompenzálhatóak azok a fogyasztók, akik nem képesek megfizetni a piaci energiaárakat. Ez nem egy különleges dolog, ilyen tarifák - még egyszer hangsúlyozom - a világ legfejlettebb országaiban is vannak, tehát törekedni kellene ilyen tarifák kialakítására.
Elhangzott itt az a vélemény, amit többször hallhattunk a sajtóban is, hogy a távhőszolgáltatás esetén, különösen ott, ahol a régi erőművekből történik a távhőellátás, mennyivel jobban járnak majd a fogyasztók akkor, ha egy új, korszerű fűtőrendszer jön létre. Ezzel is óvatosabban kellene bánni, már csak azért is, mert ezek a régi kapacitások nullára leírt kapacitások, nincs amortizációs költség az árban. Egy új berendezésnél a megjelenő amortizációs költségek gyakorlatilag ugyanolyanra vagy még magasabbra viszik az árat, mint amilyenek a jelenlegiek, tehát nem kellene megtéveszteni a fogyasztókat, hogy csak azon múlik, hogy csinálunk-e új kapacitást, és akkor majd olcsóbbak lesznek az energiaárak.
Sajnos az idő elfogyott, de kétpercesben még néhány gondolatot el szeretnék mondani. Köszönöm szépen.
